Készül A miniszter félrelép folytatása


borito 65

Filmszakmai Döntőbizottság által közzétett legújabb határozatai között szúrt ki az Index  egy nem várt filmcímet.

Egy bizonyos “Miniszter 2” 1,5 millió forintot kapott forgatókönyv-fejlesztésre. A címből arra lehet következtetni, hogy A miniszter félrelép folytatásáról van szó, amit a határozat alapján az Üvegtigris-trilógiát és a Kútfejeket is jegyző Búss Gábor Olivér ír, míg az összeget az eredeti filmet is bemutató InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Zrt. pályázta meg.

Az idén 21 éves A miniszter félrelép a Ray Cooney írta azonos című színdarabot vitte nagyvászonra Kern András, Koltai Róbert, Dobó Kata és Reviczky Gábor főszereplésével, aminek producere Andy Vajna volt. A film hatalmas sikert tudhatott a hátha mögött, ugyanis a 97-es bemutatóját követően 662.963-an látták, ami a mai napig a legnézettebb magyar filmmé teszi (a második helyen a 2006-os Szabadság, szerelem áll több, mint 100 ezres nézői lemaradással).

Az írás fázisában lévő projektről egyelőre nem tudni, hogy kik térnek majd benne vissza, vagy hogy milyen irányba viszik a csalfa miniszter történetét.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 20 helyszínelős jelenet törvényszéki szakértővel kielemezve
Következő cikk Kedvenc drogunk a mozi, viszont a kábítószer sok filmben főszereplő - videó