Hans Rath: Kell egy pszichológus, mondta Isten – könyvajánló


borito 39

Kihez forduljon Isten, ha segítségre szorul? Egyáltalán milyen Isten az akinek segítségre van szüksége? Hans Rath könyvében erre deríthetünk fényt.

A Kell egy pszichológus, mondta Isten szerint a mindenhatónak olyasmi gondjai akadtak, melyeket egyedül nem tud megoldani. Emiatt arra szánja magát egy nap, hogy segítséget kér egyik teremtményétől. Jakob Jakobihoz, a lecsúszott, elvált pszichológushoz fordul, aki nem túl kielégítő életkörülményei miatt eléggé földhözragadt a vallással kapcsolatban. Stílusosan először egy kórházban botlanak egymásba, ahol a betört orrú Jakobit, a magát Istennek valló, szintén peches cirkuszi bohóccal, Abel Baumannal hozza össze a sors. Itt kezdődik el Isten és Jakob humoros, egyben elgondolkodtató története.

kep 8
Hans Rath egy dedikáláson

Bár a könyv a keresztény hit istenét ragadta meg főszereplőként, nem tekinthető vallásos vagy biblikus műnek. Sokkal inkább a humorra és a saját maga által feltett kérdésekre fókuszál: milyen Isten az, akinek pszichológusra van szüksége? Dr. Jakobi pont emiatt a kérdés miatt is szkeptikusan áll a pácienséhez, na, meg pszichológus voltából kifolyólag találkozott már ehhez hasonló képzelgésekkel. Így amíg Baumann bizonygatja újdonsült orvosának, hogy coverŐ maga a mindenható, és a segítségére szorul, lassacskán minden erejét elveszíti. Persze ahogy az lenni szokott a hasonló kaliberű történetekben az idő előrehaladtával a közös utazásuk  mindkettőjük számára gyógyító erővel ér fel, így lassan a szimpla orvos-páciens viszonyuk baráti kapcsolattá fonódik, és tulajdonképpen a “ki segít kin?” kérdéskör is megkérdőjeleződik.

Hans Rath hiába a keresztény vallásból ragadta ki Istenét, mégsem annyira mindenható, mint ahogy azt elképzelnénk. Megvannak a saját gondjai, nem képes minden csodát véghez vinni, és még fáradékony is csakúgy, mint bármelyikünk a hétköznapok során. Gondoljunk bele, Isten a saját képére teremtette az embert, vagyis nem tűnik nagy balgaságnak az az állítás, miszerint még neki is akadhatnak rosszabb napjai, félresiklott malőrjei. Hiszen mi lenne velünk, ha egy egész világot kellene felügyelnünk.

Függetlenül a vallási hovatartozástól, aki szórakozva morfondírozna el a lét és a hit fontos kérdésein, azoknak kötelező olvasmány a Kell egy pszichológus, mondta Isten, melyben Hans Rath megszívlelendő emberi tulajdonságokkal felruházott teremtőjén keresztül ésszerű és valós problémákat boncolgat. Hiszen ismeritek a mondást:

 

Ha Isten nem lenne, ki kellene találni!

                                             ~Voltaire

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Batman csatlakozna a Marvelhez a Conan showban
Következő cikk Így készült el a majdnem 100 ezer LEGO-ból összeálló Thanos-szobor