Megszállottak viadala (Killing Eve) 1. évad – Kritika

Megszállottak viadala (Killing Eve), készítő: Phoebe Waller-Bridge, szereplők: Sandra Oh, Jodie Comer, Fiona Shaw, angol dráma és thrillersorozat, 43 perc, 1 évad, 2018- 

Egy végtelenül fancy bérgyilkos csajt üldöz egy nagyon karakteresnek szánt kémnő és össze-vissza kergetőznek Európa különböző pontjain. Az ötlet jó volt, a színészek élvezik a szerepet, de a végeredmény egy olyan limonádé lett, amiből kispórolták a hozzávalókat.

A BBC America jóvoltából megvalósult Killing Eve az HBO GO-n is ment Megszállottak viadala címen és már a második évadot is berendelték Phoebe Waller-Bridge sorozatából, aki a zseniális Fleabag főszereplője és írójaként lett hatalmas kedvenc. Érződik a stílusa a Killing Eve-n, ami egyszerre dobál fekete humorba áztatott csattanós egysoros poénokat és jól megírt gegeket, miközben egy misztikusnak szánt éles pszichothrillert épít részről részre. A karakterek nagyon csajosak, őszintének próbálnak tűnni és lazának, de hiába a minőségi hozzávalók, nem áll össze szép kerek egésszé a sorozat és néha már önmagát is fárasztja.
A két főszereplő nő közül az egyik egy angyali szépségű pszichopata, aki mesés  könnyedséggel szedi az áldozatait és manipulálja a körülötte lévő embereket. Természetesen orosz származású, hiszen minden bérgyilkos orosz, mintha valami tenyészet működne abban az országban. Mivel pofátlanul jól végzi a dolgát és halomra gyilkol, így felkelti az MI5 érdeklődését is, akik egy kis csapattal próbálnak a nyomára bukkanni. Az ő vezetőjük lesz a másik főszereplő nő, akinek a szürke hétköznapjai egy csapásra véget érnek és saját magánéletét is beáldozza az ügyért, ami elsőre könnyen megoldhatónak tűnik. A két csaj egy kedves és brutálisnak tűnő fogócskába kezd és a köztük lévő különös pszichológiai kapcsolatot egy nagy misztikumként szeretnék beállítani, hiszen az ügy nagyon személyessé válik mindkét szakember részéről.

A gond az, hogy ez a misztikum nem működik. Minden túl olajozottan és szépen halad ebben a sorozatban. A bérgyilkoslány ruhái mindig csodálatosak, frissen vasaltak és természetesen a legmenőbbek. A haja folyamatosan frissen van mosva, a sminkje akkor is tökéletes, ha éppen majdnem meggyilkolták egy perccel ezelőtt. Az egész sorozat túl tükörsima és túl illatos, amitől abszolút nem lesz hiteles. Ezzel pedig egyértelműen eléri, hogy nem érezzük a veszélyt és a fenyegetést. A meseszép Jodie Comer aranyos lány, ügyesen játszik, mert ez egy rettenetesen élvezhető szerep, de egy percre sem hisszük el neki, hogy valóban ez a munkája, ahhoz nem elég meggyőző a pszichopata szerepében, amit annyival próbál kifejezni, hogy néha egy jeleneten belül két szélsőséges érzelmet is eljátszik az arcával, de azt sem profi szinten.A legtöbb megoldás a sorozatban klisés és a karakterek úgy egysíkúak, hogy pontosan látjuk merre kell érzelmileg fejlődniük és azt az utat teljesen kiszámíthatóan be is járják. A tájak csodásak, a színésznők lelkesek és minden egyes hozzávaló tűpontos, ezzel azonban megint elveszti az esélyét arra, hogy őszinte legyen és életszerű. Néha nagyon jól elkapják az ívet és frappáns, pörgős, igényes jelenetekkel és párbeszédekkel sínre teszik a sorozatot, de ez nem folyamatos tendencia; végül mindig visszaesnek a középszerűségbe, mert izzadsága szaga van annak, hogy mennyire laza szeretne lenni a Killing Eve. A két női főszereplő személyisége is arra a vonatra van felültetve, hogy a látszólag ellentétes életet élő szereplők valójában nagyon is hasonlítanak egymásra, hiszen mindkettőnek nehéz kialakítania és megtartania az életben az emberi kapcsolatokat a személyisége miatt, amitől valami belsőséges magányban szenvednek. Az egymásra irányuló vadászatuknak is ez a mozgatórugója, hogy a másiktól választ kaphassanak a saját személyiségükkel kapcsolatos kérdésekre. Sarah Oh, aki egyértelműen A Grace klinikából lehet ismerős, nagyon határozott elképzeléssel játssza végig a kém szerepét és jó választás volt Jodie Comerrel együtt.

A Killing Eve viszont a témájához képest túl limonádés, bár az is igaz, hogy az első évad nyolc része könnyen végignézhető és akadnak jó pillanatai, ráadásul a kicsit kiszámítható fordulatok mellett sem laposodik el nézhetetlenül unalmasra egyszer sem.

A második évad valószínűleg még erőteljesebben fog összpontosítani a két nő egyre közelebbi kapcsolatára, amiben lehet annyi fantázia, hogy feltornássza ezt a minőséget és ügyesen lehet azzal is bánni, hogy milyen hatással lesznek közelebbről a másik életére, csak ezeket a közhelyes történetszálakat kellene elhagyni, amik túl egyértelműek.

Hozzászólások

hozzászólás