Babilon Berlin 1-2. évad – kritika


borito 4Babilon Berlin, alkotók: Hendrik Handloegten, Tom Tykwer, Achim von Borries, szereplők: Volker Bruch, Liv Lisa Fries, Peter Kurth, Matthias Brandt, Leonie Benesch, Lars Eidinger, német krimisorozat, 45 perc, 2017

Berlin Noir, avagy egy baljós árnyakkal teli város titkai

A Babylon Berlin az első német televíziós sorozat, amely a weimari köztársaság politikai fejlődését minden aspektusában és társadalmi rétegében bemutatja. A növekvő szegénység és a munkanélküliség éles ellentétben áll az éjszakai élet túlkínálatával és luxusával, a bűnözés és az élvhajhászat pedig már-már a tetőpontjára hág ebben a dohányfüsttől teli metropoliszban. Volker Kutscher magyarul is megjelent Tisztázatlan bűnügy c. regénye történelmi pontossággal mutatja be Berlint az úgynevezett „aranyeső” éveiben.

kep3 2A két világháború között, 1929-ben járunk, ahol még szó sincs Hitler kancellárrá válásáról, de a politikai kiszámíthatatlanság és zűrzavar egyre inkább előkészíti a nagyvezér hatalomra jutását. A gazdasági infláció és az elégedetlenkedők alapjaiban rengetik meg a weimari köztársaságot, gyakoribbak a munkástüntetések (a legismertebb a Véres májusként emlegetett megmozdulás a sorozatban is megjelenik) és egyre jobban erősödik a nemzetiszocializmus. Ahogy több történész is alátámasztotta, a sorozat mindenképp jól sikerült abból a szempontból, hogy bemutassa: a nácik nem az égből estek le a földre, hanem – kezdetben – emberi lényekként csupán megfelelően próbáltak reagálni az éppen aktuális társadalmi változásokra. De térjünk is vissza a széria eseményeihez.

Gereon Rath (Volker Bruch), egy fiatal kölni biztos (aki korábban gyilkossági nyomozóként dolgozott, de félreállították) azért kerül Berlinbe, hogy egy pornográfiától túlfűtött maffiakör nyomait felkutassa. Erről az ügyről azonban gyorsan eltérítette egy másik eset: felkeresi őt egy vadidegen orosz férfi, akit pár nappal később a csatornából halásznak ki holtan a rendőrkapitányság emberei. Gereon a gépírónő Charlotte Knight (Liv Lisa Fries) segítségével azonban hamar rájön, hogy darázsfészekbe nyúlt, ugyanis minden egyes rejtély megoldásával egyre mélyebbre jut a korrupció, a fegyverek és a kábítószerek világában. A megértést nehezíti egy Oroszországból érkező tehervonat esete is, amely erősen mérgező harci gázt (foszgén) hozott be német területre. A rejtélyből hamar állami ügy lesz, így a két ügynök élete is veszélybe kerül.

kep 8A különböző politikai csoportok és a gengszterbandák közötti manőverezések mellett a legbriliánsabb szál talán Charlotte másik élete és jellemváltozása a sorozatban. A lány szegény családból származik, ahol állandó a betegség és a nélkülözés, így saját maga kénytelen leszállni az „alvilágba”, Berlin bordélyházaiba és magánklubjaiba a megélhetéséért. Bár a nyomozás során sem áll le a földalatti világ látogatásával, a sorozat végére nem egy kiszolgáltatott női karaktert láthatunk, hanem egy sikeres nyomozónőt (ami mellesleg nagy meglepetést okozott kollégái körében is, hiszen gyilkossági nyomozók eddig csak férfiak lehettek).

kep2 2A több mint 40 millió dollárból készült Babilon Berlin nagy részét a potsdami Babelsberg Stúdióban forgatták, de láthatunk jeleneteket a Havel folyó partjáról, vagy éppen a berlini metró egyes állomásairól is. Az Alexanderplatz is gyakran megjelenik a képernyőn, mivel itt állt az egykori Rendőr-főkapitányság (melynek vörös téglás díszleteit a mai Városháza szegletei és folyosói adják vissza). A klubokban felcsendülő jazz és swing számok és a táncok, amelyek könnyedén csábítanak minket vissza az adott korszakban, korhű előadók munkái.
Egyes kritikusok szerint ez lett a német filmgyártás második nemzetközivé vált sikere az 1981-es A tengeralattjáró (Das Boot) film óta. A bestseller abban érte el igazi sikerét, hogy a néző elé tárta az akkori Németország egy kevésbé ismert oldalát: milyen viszonyba kerülhetnek egymással a kábítószerek és a politika, a gyilkosságok és a művészet, vagy éppen az emancipáció és a különféle szélsőségek. Ahogy a széria egyik alkotója, a méltán híres német X-filmes Tom Tykwer is beszélt az érintett korszakról – akinek ez a második sorozata, az első a Wachowski nővérekkel közösen alkotott Sense8 volt -: “az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy ez egy nagyon durva epizód a német történelemben, rendkívül nagy a szegénység és a traumáktól sem mentes azok élete, akik túlélték a háborút”.8.szék

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Narcos negyedik évada új drogháborúba kezd, íme az első előzetese
Következő cikk Matthew McConaughey végig drogozik a The Beach Bum előzetesében