Egy fogadóiroda szerint Cavill után ez a 12 színész a legesélyesebb Superman szerepére


borito 10

A The Hollywood Reporter írta meg a héten, hogy Henry Cavill végleg leteszi Superman köpenyét, miután a Shazam! című másik szuperhősfilmmel kapcsolatos egyezkedései félresikerültek. Superman itt egy cameo erejéig tért volna vissza, de a színésznél kivágta a biztosítékot a koncepció és közölte, hogy nincs az az isten, hogy ő ezt bevállalja, sőt soha többé nem szeretné a kék-piros pizsamát magára ölteni.

A Warner egyelőre nem erősítette meg a pletykát, Cavill pedig egy érdekes reakcióvideóval üzent ezzel kapcsolatban a rajongóknak (ami alaposan összezavarja az embert), melyben komoly ábrázattal egy Superman figurát emel a kamera elé, miközben Johann Strauss Kék Duna keringőjének egy kutyás változata szól a háttérben, az alábbi szöveggel mellékelve:

Izgalmas volt a mai nap

Ez volna az:

Today was exciting #Superman

Today was exciting#Superman

Közzétette: Henry Cavill – 2018. szeptember 12., szerda

A nagy kérdés, hogy akkor ki lesz a következő Superman, egyáltalán a Warner szeretné majd az elkövetkezendő években újból rebootolni a hőst? Az online fogadóirodáknál mindenesetre már megtették tétjeiket a szerencsejátékosok és a BetOnline listája szerint az alábbi 12 színészre tették fel a játékosok a legtöbb pénzt:

Michael B. Jordan, Armie Hammer, Henry Golding, Benjamin Walker, Dwayne “The Rock” Johnson, Will Smith, Tyler Hoechin, Ryan Gosling, Nicolas Cage, Ben Affleck, Mark Wahlberg, Idris Elba.

A furcsa lista miatt – ami egyre vadabb lesz – sokuknak magyarázkodnia kell majd a feleségük előtt, hogy hová is lett a család spórolt pénze, ugyanis Dwayne “The Rock” Johnson már részét képezi a DC univerzumnak, mint Black Adam, Ben Affleck állítólag Batmanként sem valószínű, hogy visszatér (talán mindig is Superman szerepére pályázott?), de nyugodt szívvel zárhatjuk ki Nicolas Cage-et is, aki anno a törölt Tim Burton-féle Supermanben alakította volna az igazságosztót, most pedig szinkronhangjaként funkcionál majd. Az első helyen még mindig Michael B. Jordan áll, aki állítólag a stúdió fő kiszemeltje az alapértékeiben frissítésre váró Clark Kent szerepére.

Ti kit látnátok szívesen Superman bőrébe bújva? Írjátok meg nekünk kommentben!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A filmes gonoszok nagy osztályozása
Következő cikk Castle Rock 1. évad - kritika