Hiába kérte az anya a meggyilkolt gyermekéről készült film rendezőjét, nem vonja vissza az Oscar-nevezését


rob

Vincent Lambe ír rendező nem vonja vissza az amerikai filmakadémia díjáért folyó versengésből Detainment című filmjét, amely a múlt század leghírhedtebb nagy-britanniai gyermekgyilkosságának gyermekelkövetőiről szól. 

Ahogy arról mi is beszámoltunk korábban az áldozatnak, James Bulgernek a szülei felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy rövidfilm kategóriában Oscar-díjra jelölték a fiuk megöléséről szóló Vincent Lambe rendezésében készült filmet, és annak bojkottjára szólították fel az embereket, míg a Filmakadémiát az alkotás jelölésének visszavonására.

Lambe a 30 perces filmdrámát a rendőrségi jegyzőkönyvek, a két gyermekkorú elkövető, Jon Venables és Robert Thompson kihallgatásairól készül eredeti magnófelvételek alapján készítette el. A két tízéves fiú a kétéves James Bulgert 1993-ban egy liverpooli bevásárlóközpontból édesanyjától csalták el és egy vasúti töltésen brutálisan megkínozták, majd agyonverték.

A Detainment filmdráma számos nemzetközi filmfesztiválon díjat nyert és az amerikai filmakadémia már decemberben kiválasztotta rövidfilmkategóriában Oscar-jelölésre a kilencfilmes rövidlistát meghirdetve. Kedden pedig jelölték a végső versenybe.

Nem fogom visszavonni az Oscarból. Ez olyan lenne, mintha el kellene égetnünk a film minden kópiáját. Ezzel a film készítésének céljait hiúsítanánk meg.

– közölte a rendező csütörtökön a BBC-vel.

A közvélemény jelenleg úgy gondolja, hogy a két elkövető egyszerűen gonosz volt, és bírálat ér mindenkit, aki ettől eltérően szólal meg és egy alternatív okot mond arról, miért tették ezt, vagy megpróbálja megérteni cselekedetüket.

– hangoztatta.

film készítőit az áldozat szülői bírálták amiatt, hogy nem konzultáltak velük. Emiatt Lambe már korábban  elnézést kért:

Erről sokat és mélyen gondolkodtunk. Akartam találkozni velük, és megpróbálni megmagyarázni, miért csinálom a filmet.

– mondta Lambe.

Ez azonban már azután volt, hogy a filmet a mozikban és filmfesztiválokon is bemutatták. Sajnálom, hogy korábban nem beszéltünk velük

– tette hozzá.

A 38 éves Lambe 2012-ben határozta el, hogy filmet készít a ügyről.

Évek óta eszemben járt a Bulger-ügy horrorja. Tizenkét éves voltam, amikor az eset történt, és nagyon az agyamba vésődött. Nekem mindig azt mondták, hogy azok a fiúk sátánok. Még most is úgy tekintenek erre az ügyre, ami egyértelműen fekete és fehér. Úgy gondolom, szükség van arra, hogy ennél jóval mélyebben megértsük. A szürke egy kis árnyalatát akartam hozzáadni.

– nyilatkozta a rendező korábban.

Cáfolta, hogy szimpátiát akart volna kelteni a gyilkosok iránt és mint mondta, mentségeket sem akart találni. Nem akarta azt sem, hogy a családnak újabb szenvedést okozzon.

Thompsont és Venablest annak idején meghatározatlan idejű elzárásra ítélték, majd 2001-ben szigorú feltételekkel szabadlábra helyezték, ami hatalmas felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában. Mindkettő új személyazonosságot kapott. Venablest azonban 2010-ben ismét börtönbüntetésre ítélték gyermekpornográfia miatt. 2013-ban szabadulhatott. Jelenleg is börtönben ül, mert tavaly ismét elítélték gyermekpornográfia vádjával.

(mti)

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Pusztító - kritika
Következő cikk Volt egyszer egy téka - Bozai József, a Hang