
Nézettségi rekordokat döntögetett az angolok 2018-as Golden Globe-díjas sorozata, aminek főszereplője a Rob Starként ismert Richard Madden. Iszonyatosan feszült akciójelenetekkel és politikai csatározásokkal kikövezett dráma, amit nem véletlen vett meg magának a Netflix.
A Bodyguard az elmúlt évek egyik legfeszültebb thriller sorozata, amit az angolok egyik kedvence, Jed Mercurio készített, akinek A becsület védelmébent (Line of Duty) is köszönhetjük. A sorozat azzal kavart nagy vizet, hogy évtizedes nézettségi rekordokat döntögetett a BBC-n és aztán megérkezett mellé a Golden Globe-díj is, amit Richard Madden kapott meg az alakításáért, akinek már évekkel ezelőtt búcsút intettünk a Trónok harcában, de a skót színész tényleg kegyetlenül odatette most magát. Természetesen ennyi jó színésszel, frankó forgatókönyvvel, igényes rendezéssel, komplex sztorival, bevállalós jelenetekkel és idegtépően izgalmas képsorokkal teletűzdelt sorozatban elég élvezetes lehet szerepelni. 
A kezdés olyan intenzív, hogy garantáltan mindenki kap pár infarktust az első 20 percben, de inkább életben maradunk, mert olyan rohadt kíváncsiak vagyunk, hogy mi fog történni. A sorozat szépsége, hogy a legtöbbször klasszikus sablonokkal dolgozik, de annyira összeszedetten és azokból a maximumot kihozva, hogy nincs miért panaszkodni. 
A belügyminiszter asszony azonban egy keménykötésű nő, akinek politikai nézeteit David nem osztja, de a munkáját ettől függetlenül profin végzi el, pedig a nő épp olyan titkosszolgálatot és bűnözést befolyásoló törvényeket akar meghozni, amikkel a főszereplő egyáltalán nem ért egyet. Innentől kezdve minden egyes részben a lassú politikai csatározások, David magánélete és az állami szervezetek között meghúzódó érdekellentétek bemutatása mellett tartogatnak egy precízen feszült akciójelenetet és mindig pontosan annyi csavart, ami miatt lehetetlen nem rögtön kattintani a következő részre.
A Testőr tényleg megszokott panelekre épül, de hiába tudjuk, hogy jön egy fordulat, mindenképpen meglep, mert okosan tartják vissza az információt. Ami kicsit újnak számít, hogy rengeteg női szereplőt mutatnak be hatalmi pozícióban, bár az is lehet, hogy Európa azon végében ez annyira nem meglepő felállás, itt viszont az, mert meglehetősen erős karaktereket rajzoltak meg ezekre a terepekre.
A terrorcselekmények miatt eléggé aktuális a témája, de nem kínál rá erőlködve megoldást vagy feloldozást, inkább a személyes drámára helyezi a hangsúlyt. Úgy csinál hőst a főszereplőjéből, hogy az cseppet sem lesz zavaró. A britek nem hazudtolják meg önmagukat abban, hogy mindig dobnak valami kötelezően nézős darabot a piacra és a Testőr pontosan ilyen lett a maga műfajában.


