Jutalomutazás, rendező:Dárday istván, Szalai Györygi, szereplők: Simai Mária; Borsi József; Tamás Kálmán; Tamás Kálmánné; Márton István, magyar filmszatíra, 81 perc, 1974 (12)
A vörös nyakkendő csomója − 45 éves az első magyar dokumentarista játékfilm
A legvidámabb barakk időszaka több ponton is enyhülést hozott a Rákosi-rezsim szörnyű diktatúrája után, ugyanakkor − mint minden rendszernek − ennek is megvoltak a maga neuralgikus pontjai. Dárday István és Szalai Györgyi 1974-es szatírájában, a Jutalomutazásban a szocialista éra kritikája fogalmazódik meg, többnyire bújtatott szinten, egy családi konfliktuson keresztül bemutatva.
A nyitójelenetben szem és fültanúi lehetünk a kisdobosok, és az úttörők mindennapjainak, miközben egy kommunista indulót énekelnek. „A párttal, a néppel egy az utunk. ” − halljuk a dalt. A főszeplő, Balogh Tibi (Borsi József) esetében viszont ez nem lesz igaz. A megyei úttörő szervezet bürokráciája egy harminc napos angliai jutalomutazásra választotta ki, mivel a rendszer által relevánsnak tekinthető szempontoknak megfelel: jó tanuló, a szülei fizikai dolgozók, ő maga pedig hangszeren is tud játszani − valamennyire. Útját mégis édesanyja (Tamás Kálmánné) önfejűsége és konzervativizmusa lehetetleníti el.
Magyarországon a hetvenes évek közepén tűnt fel az a filmes kifejezési forma, amely a dokumentarista játékfilm elnevezést kapta, s melynek elindítója a Dárday István és Szalai Györgyi által rendezett Jutalomutazás. Amatőr szereplőket látunk a film során, a drámai konfliktusokat mégis sikeresen el tudják hitetni velünk, mivel a rendező olyan embereket keresett fel a szerepekre, akiknek életútjaik, valamint külső és belső tulajdonságaik hasonlítanak a filmben elképzelt karakterekéhez. A párbeszédek szintjén megfigyelhető a spontaneitás, sokszor az adott szituációk alakítják a szöveget, a teátrális viselkedés helyett eredeti megnyilatkozásokat és gesztusokat figyelhetünk meg, s ezek teszik még életszerűbbé, sokkal inkább átélhetővé a történetet.
Az iskola, mint helyszín, nemcsak egy ürügy, kezdetben általa kapunk betekintést a társadalom működésébe. Később láthatjuk, a gyors, hatékony gépezetet, amely a lehető legrövidebb időn belül találja meg a jelöltet, ugyanakkor máris látjuk annak egyik hibáját, hiszen a gyereket pusztán tárgyként kezelik, az számít csupán, hogy a kritériumoknak megfeleljen. A társadalom aprócska fogaskereke a fennálló rendszer perspektívájából, és porszem lenne mindössze a szülők szempontjából, amennyiben mást akarna. Tibinek azonban esélye sincs arra, hogy esetleges akaratát érvényesítse. Nem mondhat senkinek sem ellen, sodródnia kell az árral. Mindenki az ő javát akarja, mégis megfeledkeznek egy fontos tényről, mégpedig arról, hogy a fiú egy önálló individuum.
Úgy tűnik, Tibiről a rendező is megfeledkezett, karaktere a szükséges szinten sincs kibontva. Ő lenne az értelmiségi figura a történetben, akit a környezete húz vissza, azonban erre sehol nincs utalás: nem látjuk, hogy kiemelkedne tanulmányi eredményeivel társaitól, vagy hogy jobban játszana hangszeren mint ők, ugyanakkor velük sörözik és dohányzik szabadidejében, szóval semmivel nem több azoktól.
A fiú szüleinek viszonyát korhűen mutatja be a film egy alulvilágított ágy-jelenetben: a végső döntést a férfinak kell meghozni, az utolsó szó jogán, ugyanakkor a női test, mint zsaroló fegyver ebben a korban is tökéletesen működik. Bár a fő karakter Tibi, mégis édesanyja az, aki a történet szempontjából érdekes lesz. Mi állhat motivációjának hátterében? Valóban szereti gyermekét, és félti, nehogy baj történjen vele, vagy pusztán ugyanazt a sorsot akarja ráerőltetni gyermekére, amely neki jutott? Sokkal inkább tűnik úgy azonban, hogy a fiának világnézetében esetlegesen beálló változásoktól fél.
A konzervatív gondolkodásmód szembeállítása ez a megújulással, amely a legtöbb emberre jellemző volt ebben a rezsimben, tehát a felnőtt társadalom kritikája is tetten érhető a filmben.
A keleti blokk emberei idegenkedtek, sőt, rettegtek az új dolgoktól, szándékukban sem állt a beáramló nyugati világ felé nyitni, nem akartak változást. Törékeny béke honolt Kádár János uralma alatt, ahol minden kispolgárnak megvolt a maga kis háztáji, amivel foglalkozhatott a politika helyett − ahogy ezt kiválóan bemutatja a film egyik jelenete −, és így békén hagyták. „Szabaddá vált. ” Nagy előrelépés volt ez Rákosi rémuralmához képest, hiszen itt a személyi kultusz fogalma halvány emlékké szelídült, és amint láthatjuk, a falon sem kellett már József Attila képe mellett törvényszerűen Sztálin portréjának „díszelegnie”. A fekete autó eljön ugyan a szülőkért, de már békés szándékkal, hogy közöljék a hírt, pontosabban a tényt, hogy gyermekük harminc napra, Angliába utazik. Persze ezeket a képsorokat nézve még mindig érezhetjük a bürokrácia bántóan magabiztos voltát. Megvan a nyomás a „féldiktatúra” részéről, hiszen mire a szülők észbe kapnának, már alá is íratják velük a beleegyezési nyilatkozatot, ugyanakkor ennek az akaratnak később ellen tudnak állni, itt már ők mondhatják ki végső döntésüket. A Rákosi-diktatúra idején ez elképzelhetetlen lett volna.
Jelentős szerepet kap a filmben a szocializmus alapszíne, a vörös. Az asztalterítő, a sötétítő, és a zsebkendő szintén ebben a színben pompáznak, ahogy természetesen az úttörők nyakkendője is, melynek irdatlan csomója alig oldja, sőt, inkább ráerősít az akkor fennálló Kádár-rezsim hatalmasságára. Talán ez az oka annak, hogy ironikus társadalomkritikai szemlélete ellenére, 1974-ben a film mégis megjelenhetett, hiszen a szocializmus pozitív oldalát is bemutatta, egy családi drámát helyezve a középpontba, ahol a legnagyobb ellenfél már nem a rendszer, hanem a butaság.
45 év távlatából visszatekintve elmondhatjuk, hogy a rendezőpáros tökéletesen vonultatta fel a kor sajátosságait. A néző mindenképp egy olyan elhivatott rendszert lát, ahol a terveket feladatokat bármi áron, de teljesíteni kell a mögöttes tartalom viszont már egyáltalán nem fontos − ezt az utolsó jelenet hangsúlyozza ki leginkább.
Dárday István és Szalai Györgyi tehát munkájukkal egy tökéletes korrajzot hagytak hátra, és indítottak útjára egy új filmes kifejezési formát Magyarországon, a dokumentarista játékfilmet.
