Friss forgatási fotók Sam Mendes I. világháborús filmjéből


Sam Mendes is az a rendező, aki bármibe vág a közönség érdeklődve várja. Jó, hát rögtön az Amerikai  szépségért Oscart nyert, és azóta sem volt olyan direktori munkája, amit szégyellnie kellene. A Skyfall az egyik legjobb James Bond-film lett a történelemben, és a Spectre csak azért sem lett már olyan erős, mert ő sem akarta igazán.

A most forgó 1917 az első olyan mozija, aminek ő írta a forgatókönyvét, azért Krysty Wilson-Cairns (Londoni rémtörténetek) is besegített. Visszatér állandó operatőre (Robert Deakins) és zeneszerzője (Thomas Newman) is.
A főszerepeket George MacKay és Dean-Charles Chapman alakítják, de igen erős háttértámogatásuk lesz olyan nevekkel mint Benedict Cumberbatch, Colin Firth, Richard Madden, Andrew Scott vagy éppen Mark Strong.
A sztoriról még keveset szivárogtattak, egyelőre annyi derült ki, hogy két fiatal brit katona egy napját követi a Nagy Háborúban.  Amit Mendes és Deakins úgy szeretnének bemutatni, mintha egyetlen hosszú snitt lenne, így készítették el a Spectre nyitójelenetét is, ami tényleg nagyon erős volt.
A grandiózusabb csatajeleneteket az angliai Salisbury-síkságon, Stonehenge-től nem messze és a Skót-felföldön forgatják.
Egy premierdátum ki van írva 2019 december 25-re, de addig tényleg iparkodniuk kell.

A minap Glasgowban  serénykedett a stáb.
1917 a 1917 b 1917 c 1917 e 1917 f 1917 g 1917 h 1917 i 1917 j 1917 k 19171917 d

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Sok híres film a hűtőszekrényben
Következő cikk Volt egyszer egy tékáztunk utoljára a Corvinban - fotók