Folytatódik az eredeti Gonosz halott-trilógia


ashA kultikus horrorfilm (ismét) a gyengébbik nem főszereplésével folytatódik, s már kiderült a rendező személye is.

Kevés horrorfilmes széria jutott el kultikus státuszig, de a Bruce Campbell főszereplésében készült Gonosz halott, Gonosz halott 2. és A sötétség serege mindenképpen kiérdemelte ezt a jelzőt. Nem véletlen, hogy Ash vs Evil Dead néven 23 évvel a záróepizód után érkezett egy három évadot élt (majd váratlanul elkaszált) sorozat. Valamint idő közben, egészen pontosan 2013-ban meg jött egy felemás fogadtatásban készült remake is, Fede Alvarez tolmácsolásában.

Ám úgy tűnik, ezúttal nem a Vaksötét rendezőjének filmváltozata folytatódik, hanem Sam Raimi eredeti trilógiája. A hírt maga Campbell kotyogta ki egy, az Empire számára adott interjújában: „Épp az imént beszéltem Lee Croninnal, aki írja és rendezi a következő Gonosz halott filmet. A címe Evil Dead Now lesz. Sam választotta Lee-t – készített ő egy nagyszerű filmet, melynek címe A gyermek.” A színész hozzátette, hogy a sztorinak ismét női karakter áll a középpontjában. Egy kicsit dinamikusabb történet lesz. Azt akarjuk, hogy a napjainkban játszódjon. És a mantra valójában az, hogy a hőseink és hősnőink csupán egyszerű emberek. Így fogjuk folytatni.”

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Megérkezett az öregedő Bill & Ted 3. kalandjának előzetese
Következő cikk Vicces visszatekintés Az ötödik elemre és 100 ok, hogy újranézd