Stephen Hawking műve nyomán készült A film rövid története, amiben a Hetedik Sor Közepe megkísérli azt, ami másoknak hosszú könyvciklusokban sikerült: Írásba foglalni a film, talán nem is olyan rövid történetét. Az legelső mozivetítéstől kiindulva, érintve, többek közt az iráni új-hullám és a tajvani mozi érdekfeszítő világát, eljutva napjaink mainstream filmgyártásáig. Mindezt alig száz oldalba foglalni persze kész filmteoretikai harakiri, így figyelmeztetünk mindenkit, írásunk a lényegre törő, inkább csak rövid betekintés, mintsem tényleges mozitörténeti értékezés, ámde reméljük, kiváló alapanyaga lesz a későbbi elmélyülésnek.
A II. Világháború nyomán bekövetkezett globálpolitikai erőviszony-átrendeződés nemcsak egy korszak, hanem egy kulturális szemlélet végét jelentette az Egyesült Királyságban. Elmúltak a Brit-birodalom dicső napjai. Az egykoron a Föld legnagyobb kiterjedésű regnuma gyarmatai jelentős részét elveszítette, az USA és a Szovjetunió totális dominanciája mellett a világpolitikai paletta marginális szereplőjévé alacsonyulva.
Mindez napjainkban is apparens válságot idézett elő a brit társadalomban. A konzervatív politika még mindig a birodalmi aspirációkat dédelget, fájó szentimentalizmussal gondolva vissza az imperialista világbirodalom fennállására. A társadalom egy rétege azonban nemcsak felismeri a világhatalmi távlatokban gondolkodó brit önmeghatározás paralogizmusát, hanem akaratlangosan szembemegy a Birodalom eszmeiségével.
Ennek a sok szempontból eklektikus, nehezen körülhatárolható szubkultúrának a mozija az Angol új hullám, ami megkísérelte újraformálni az Egyesült-Királyság kulturális identitását. Ez az elkeseredett ultima végül nem hozott áttörést, igaz ez nem egyenlő az Angol új hullám kudarcával. A bukás eleve bele volt kódolva az irányzatba.
(Erős és mégis esendő – Az angol új hullám eszményi férfikaraktere )
Az Angol új hullám ugyanis nem ad kész válaszokat, nem valami mellett, hanem valami ellen határozza meg magát. Elutasítja a britek által meghonosított zsarnoki, kapitalista, és mélységesen dekadens világrendet, ám úgy, hogy közben nem kínál valós alternatívát. Az Angol új hullám filmjei, például az Lindsay Anderson: Egy ember ára (1963), vagy Tony Richardson: A hosszútávfutó magányossága (1962) rendre tragédiával végződnek. A szereplők, noha negligálják a többségi társadalom kulturális iránymutatását, ám megváltás helyett csak az ürességbe zuhannak.
Az irányzat visszatérő szereplője az a karakter, aki Amerikában Jack Kerouac és a különböző nonkonformista mozgalmak művészetében érhető tetten. Egy egyetemet végzett, karizmatikus férfi, akinek minden esélye megvan a mainstream társadalomban való érvényesülésre. Ő mégis elutasítja azt. Pluralista világszemléletében a legkülönbözőbb szélsőségek férnek meg egymás mellett, Dühöngő ifjúság (1959) Jimmy Porterje például notóriusan veri feleségét, miközben példaértékű szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot, mikor szárnyai alá vesz egy származása nyomán diszkriminált indiai árust.
Porter és társai egy generáció segélykiáltásának példázatai, emberek, akiket kulturális identitásuktól fosztott meg a posztkolonális Anglia kollektív értékvesztése. Elkeseredett szélmalomharcot vívnak egy jogot és emberségességet nem ismerő társadalom, és arctalan mozgatóerőivel szemben. Harcuk eleve kudarcra van ítélve, és ezt ők is tudják. Ez a dühödt beletörődés adja meg az Angol új hullám lenyűgöző erejét, ami a filmtörténet legnagyobb hatású vonulatai közé emelte az irányzatot.
(Erőszakos romantika az Egy ember ára című filmben)
A legfontosabbak…
Dühöngő ifjúság (1959)
Egy ember ára (1963)
Ha… (1968)
Az előző rész:
