Dickensian rendező: Harry Bradbeer, Philippa Langdale, Mark Brozel, Andy Hay forgatókönyv: Tony Jordan, Sarah Phelps, Simon Winstone, Julie Rutterford, Justin Young, Chloe Moss szereplők: Robert Wilfort, Ned Dennehy, Joseph Quinn, Tuppence Middleton, Wilson Radjou-Pujalte, Stephen Rea angol drámasorozat, 20 rész, játékidő: 30 perc/epizód
Úgy tűnik, évről-évre korábban kell karácsonyra hangolódnunk, a boltok már októberben betlehemi designban fuldokolnak, mi meg lassan úgy várjuk az ünnepeket, mint Ebenezer Scrooge, aki szerint ez is csak “humbug”. Ehhez a rossz szokáshoz igazodva egy olyan kevesek által ismert, téli estén bekuckózós sorozatot ajánlok, ami számomra a BBC megannyi ékköve közt is kicsit fényesebben ragyog a többinél.
Charles Dickens bőséges irodalmat hagyott ránk, amely 200 év távlatából sem ment ki a divatból. Felsorolni is nehéz lenne műveinek adaptációit: mozifilmek, sorozatok, musicalek. A Twist Oliverből 1909-ben még csak némafilm készült, de 111 évvel később, még mindig Dickens fut a mozikban (idén ismét Copperfield David a soros). Charles Dickens varázsa talán abban rejlett, hogy képes volt mérleg nélkül is lemérni az emberi természet minden porcikáját és pontosan megmondta, ki mennyit ér.
Öt évvel ezelőtt Tony Jordan forgatókönyvíró többedmagával egy érdekes ötlettel állt elő: egy történetbe pakolta Charles Dickens életművének szinte valamennyi meghatározó karakterét. A végeredmény egy lenyűgöző, ízléses, impozáns, rendkívül ötletes kis sorozat, a Dickensian lett. A következő Dickens műveket gyúrták össze: Karácsonyi ének, Szép remények, Örökösök, Dombey és fia, Twist Oliver, Ódon ritkaságok boltja, Közös barátunk, Martin Chuzzlewit, Barnaby Rudge, Pickwick Klub, Nehéz idők, Edwin Drood.
Dickens 12 regényéből több, mint 40 karaktert verbuváltak a 19.századi viktoriánus London macskaköves utcáira, sötét sikátoraiba, koszos csehóiba és fényűző fogadásaira, hogy komoly fejtörést okozva 20 részen keresztül ejtsék rabul a képzeletünket és a szívünket. Az időzítés tökéletes volt, az első epizód 2015.december 26-án debütált a BBC One csatornán (A BBC egyébként Dickens adaptációkban mindig is az élen járt).
“Az öreg Marley olyan halott volt, akár az ajtószeg.”
Az alapot a Karácsonyi ének adta meg, e köré építkezik a történet, de nyugi, nem feltétlen kell kigyúrva lenned Dickensből, különösebb irodalmi előismeret nélkül is élvezhető a sorozat (persze úgy azért nagyobbat üt). Szóval nem kell lerohanni nagyfaterék könyvtárát és pótolni a hiányosságokat, az alkotók nem kifejezetten erre mentek rá.
A helyszín: London, a 19.században. Konflisok, macskaköves utcák, dologházak, utcagyerekek, koldusok és arisztokraták, fényűző estélyek, pazarló gazdagság és a legmélyebb nyomor. Sötét sikátorai és elhagyott rakpartjai a legkiválóbb színhelyül szolgálnak egy gyilkossághoz.
Egy éjjel holtan találják a lelketlen uzsorás, Ebenezer Scrooge üzlettársát, Jacob Marleyt. Utód nélkül Scrooge lesz vagyonának egyetlen kezelője, így ő éppolyan gyanúsított az ügyben, mint azok, akik-így, vagy úgy- tartoztak nekik, vagyis szinte mindenki. A bűntényt Bucket felügyelő (Stephen Rea) próbálja felderíteni, de mintha mindenki vagy takargatna valamit, vagy fedezne valakit. Megsaccolni sem tudod, ki, vagy kik tették el láb alól az öreg Marleyt (nekem minden résznél más tippem volt). Fordulatos és csavaros történet, amely néha már ködösebb, mint London.
“Az esküvő napját kitűzték, a menyasszonyi ruha elkészült, a nászutat kitervezték, és a lakodalmi vendégeket is meghívták már. Az esküvő napja eljött, de a vőlegény nem. Levelet küldött…
– Amit Havisham kisasszony épp akkor kapott meg – vetettem közbe –, amikor éppen menyasszonyi ruhájába öltözött? Háromnegyed kilenc előtt öt perccel?
– Percre akkor. Ekkor állította meg a ház valamennyi óráját.” (Szép remények)
A készítők rátettek egy lapáttal: több Dickens regényt ágyaztak egymásba, a szereplők egyik regényből a másikba lépnek, hogy sorsuk és szerepük végül egy közös ponton találkozhasson. De addig még sok víz lefolyik a Temzén, az alkotók pedig mindezt úgy összerakták, mintha maga Dickens írta volna meg. Az Örökösök a Szép reményekkel, az Ódon ritkaságok boltja a Karácsonyi énekkel, Twist Oliver a Nehéz időkkel, Martin Chuzzlewit a Közös barátunkkal, hogy csak párat említsek, de végül mindenki összekapcsolódik mindenkivel. Lassan kirajzolódik egy összeesküvés-elmélet is, ami majd Havisham kisasszony vesztét okozza, s ami miatt megőrülve bolyong az elrothadt virágok és emlékei beakadt fogaskerekei közt piszkosszürke menyasszonyi ruhájában.
A színészek közül talán leginkább Stephen Rea lehet ismerős, de a többiekre sem lehet panaszunk, tele van kiváló-nálunk kevésbé ismert színészekkel. A legtöbbjük Anglia színházainak deszkáit koptatja. Az alkotók maximálisan éltek a sorozatok adta előnnyel, alaposan kidolgozott karakterek, remek színészi alakítások, tűpontos korhangulat, lassan bontakozó történetek, matematikai pontossággal összehozott szálak. Dickens írásaira oly jelemző jó-rossz archetípus ábrázolásban nincs hiány. Számos kiváló alakítást láthattunk már például Miss Havisham szerepében, de a megbomlása előtti fiatal Havishamot még senki nem szerződtette. Tuppence Middletonnak jutott e hálás szerep, s meg is tett minden tőle telhetőt. Fájdalmas nézni is, amint elkerülhetetlen végzete felé sodródva végül mindenki előtt bezárja szívét és a Satis House vaskos kapuját. 
Legkedvesebb Dickens karakterem mindig is Fagin volt, akit már Polanski sem bízott a véletlenre. Sir Ben Kingsley-t ugyan nehéz lenne felülmúlni, de Anton Lesser sem okozott csalódást. Szeretnivaló és bitang is egyszerre, akárcsak kis védencei, Nancy (Bethany Muir) és az egyetlen, aki hű maradt hozzá, Dodger (Wilson Radjou-Pujalte). Dodgert s nagyon bírtam, és örülök, hogy szó szerint az utolsó epizód utolsó képkockái is vele zárulnak. Bill Sikes-t szerepében Mark Stanley szinte felismerhetetlenre maszkírozva, a fukar, fösvény, kiszipolyozó uzsorás Ebenezer Scrooge szerepét Ned Dennehyre bízták, aki már megint annyira jó, hogy a szerepe szerint undort kellene kiváltania, de így is imádjuk. Silas Wegg figuráját Christopher Fairbank kapta, akinek sunyi nézése már önmagában is megállná a helyét, a mindig picit ginszagú Mrs.Gamp (Pauline Collins) a bogaras, minden lében kanál vénkisasszonyok szerepében tündököl. Tulajdonképpen mindenkit fel lehetne sorolni, tényleg válogatott csapattal dolgoztak.
Az utolsó epizódban Bucket felügyelő elejt pár szót egy újabb gyilkosságról, reményt keltve bennünk, hogy lesz folytatás. Tervben volt ugyan, de valószínű már az is marad. Én konkrétan úgy vagyok vele, mint Twist Oliver, aki ezért a mondatért került az utcára: “Please, sir, I want some more”.
