Horned Knight – játékteszt


0 2Fejlesztő: Josep Monzonís Hernández; Kiadó: 2Awesome Studio; Platform: PC, Xbox One, PS4, Nintendo Switch

A könnyed 2D-s ügyességi platformer visszarepít bennünket az árkád játékok aranykorába – tesztünkből kiderül, mennyire jött ez össze.

Megjelenését eredetileg 2020 telére datálták, de kisebb csúszást követően, február 23-án végre konzolokra és három nappal később PC-re is ellátogat a Horned Knight c. 2D-s akciójáték, melyet Josep Monzonís Hernández fejlesztésében a 2Awesome Studio jelentet meg.

1 4Klasszikus ügyességi játékok előtt tiszteleg a Horned Knight, melyben két nehézségi fokozaton tesztelhetjük rátermettségünket: négy különböző világot járhatunk be összesen mintegy 32 pályán. Ezek a szintek a főellenfeleket leszámítva, mind ugyanazt nyújtják, tehát ugrálnunk, kardoznunk és csúszkálnunk kell, hogy eljussunk a bejárattól a kijáratig. Kalandjaink során az időzítés és a megfelelő helyezkedés túlélésünk legfontosabb tényezője, ugyanis számos különféle csapda és ellenség vár ránk.

Történet nélkül érkezett a Horned Knight, amiben gyakorlatilag minden egyes helyszín sablonosra és monotonra sikeredett. A videójátékok hőskorát idéző pixelart grafika mellett kísérőként fülbemászó zene duruzsol. Az egyszemélyes programozó helyenként élvezetes és szórakoztató produktumot alkotott, több tartalommal igazi klasszikussá válhatott volna, ám jelen formájában csupán egy kellemes, de összességében könnyen megunható ugrálós játékról beszélhetünk.5.szék


Legutóbb ezt értékeltük:

Nova Drift – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Egy vicces reklám, amiben mintha minden péntek 13-ra esne
Következő cikk A hét röhögései (372.)