Nova Drift – játékteszt


0 1Fejlesztő: Chimeric; Kiadó: Pixeljam; Platform: PC, és várhatóan Nintendo Switch, PlayStation, Xbox, iOS

Hosszúra nyúlt fejlesztésen megy keresztül a Nova Drift, ami függetlenül attól, hogy már közel két éve korai hozzáférésben található, igencsak meggyőzött bennünket.

Jeffrey Nielson keze munkáját dicséri a Nova Drift, kiadásáért pedig az a Pixeljam felel, mely csapat korábban olyan értékelhető alkotások felett bábáskodott, mint a Glorkian Warrior: The Trials Of Glork és a Dino Run DX, bár indie címek révén egyik sem kapott túl nagy visszhangot. Tesztünk alanya egy történet nélküli, világűrben játszódó rougelike akciójáték, ami magyar nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy: űrhajóval kell lövöldöznünk aszteroidákra és ellenséges járművekre, hogy végül minél több pontot és klassz felszereléseket szerezzünk.

1 1 1Korábban számos hasonló stílusú játék került porondra. Közülük talán a legismertebbnek és legnépszerűbbnek a máig etalonnak számító – ám sajnos kizárólag PlayStation konzolokra megjelenő – Super Stardust mondható. Viszont ezúttal nem valamilyen planéta körül kell cikáznunk és darabokká lőnünk nemeziseinket, sokkal inkább a nagy végtelenségben. S minden egyes pusztításunk után nem hiper-szuper fegyverek potyognak ki aktuális áldozatunkból, hanem tapasztalati pontokat vehetünk fel, melyekkel aztán szinteket léphetünk és fejleszthetjük járművünket.

2 1 1Több, mint 120 különböző fejlesztés közül mazsolázhatunk, de logikusan nem kényünk kedve szerint választhatjuk ki a számunkra legideálisabb kombinációt, ellenben aprólékosan, fejlettségi szintnek megfelelően. Felturbózhatjuk hajónkat, fegyvereinket és drónjainkat. Mindegyik kiegészítőnek vannak pozitívumai és negatívumai egyaránt, példának okán előfordulhat, hogy alkalmazunk egy rendkívül erős fegyvert, amivel játszi könnyedséggel darálhatunk, viszont megszűnik a pajzsunk és lomhává válik a teknőnk is. Egy erősebb ellenséges találat pedig akár végzetes lehet.

3 1 1Az egér mozgatása mellett kétgombos játék a Nova Drift, rágcsálónk egyik gombjával lőhetünk, a másikkal pedig gyorsítani tudunk, így bátran állíthatom, hogy a műfaj kedvelői egészen egyedi irányítási stílust sajátíthatnak el. A billentyűzetet mindössze csak akkor vehetjük igénybe, ha drónt vagy aknát telepítünk.

2019 márciusában jelent meg Steamen Korai hozzáférésként (Early Access) a Nova Drift. Nielson egymaga írja a programot, de különböző közösségi tereken bármilyen építő jellegű véleményt, kritikát és hozzászólást fontolóra vesz. Végső megjelenés előtt álló programként az ütemtervet öt fázisra bontotta, jelenleg a másodiknál tart: várhatóak még többek közt új ellenfelek, napi kihívások és kampánymód is.7 szék


Legutóbb ezt értékeltük:

Ender Lilies: Quietus of the Knights – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Joseph Gordon-Levitt visszatekint karrierje legfontosabb állomásaira
Következő cikk Itt a Szörnyella trailere, ami egy Harley Quinn képregényfilmet idéz