30XX – játékteszt


Fejlesztő: Batterystaple Games; Kiadó: Batterystaple Games; Platform: PC

Közel három hónapja korai hozzáférésben található a 30XX c. ügyességi játék. Számos frissítés és javítás után elérkezettnek láttuk az időt, hogy leteszteljük.

Négy év fejlesztés után, 2017-ben jelent meg PC-re a 30XX előzményeként szolgáló 20XX, ami majdnem egy esztendővel később előző generációs konzolokra is elballgatott. Soha nem volt titok, hogy a rövid idő alatt kultikussá avanzsálódott videojáték főhajtás a Mega Man X széria előtt. Ám a 20XX laza platformer helyett a szövevényesebb rougelike műfajában tündöklik, a Batterystaple Games nevű csapat fejlesztésében pedig olyan nagyszerű funkciókkal szerzett rajongókat, mint például a véletlenszerűen generált pályák és fegyverek, vagy a lokális és online kooperatív multipalyer mód.

1 5Történet szempontjából az első rész finoman fogalmazva nem nagy eresztés: gyakorlatilag minden rosszarcú lényt kikerülve, de lehetőség szerint inkább megsemmisítve kell eljutnunk a pálya elejétől a végébe, hogy aztán katarzisként leszámoljunk egy főellenséggel. A készítők eme ugrálós akciójátékokra jellemző egyszerűséget remekbe szabott mechanikával ellensúlyozták, így a folytatás kedvéért megmaradtak a jól bevált formulánál. A 30XX sztorija az elődhöz viszonyítva csupán annyival egészült ki, hogy az események immáron röpke 1000 évvel később zajlanak.

4 2Nekiveselkedhetünk barátunkkal vagy magányosan hőseink kalandjainak, melyben két teljesen eltérő karakter közül választhatunk. A Capcom népszerű üdvöskéjére emlékeztető Nina alapértelmezett fegyvere egy karra „heggesztett” ágyú, amit a lövésre kalibrált billentyű nyomva tartásával feltölthetünk, ergo hatásosabban vethetjük be nemeziseink ellenében. A másik hős neve Ace, aki közelharci figuraként kardcsapásokkal képes hasonló támadásokra. Viszont mivel neki korlátozottabbak a lehetőségei (értsd: képtelen távolról lövöldözni), ezért társánál valamelyest erősebb, hatásosabb sebzéssel bír. Főszereplőink mindemellett ugrani és csúszni tudnak, ugyanakkor ennek kombinációjával messzebbre szökkenhetünk.

2 4

Ellenségeink pályánként eltérőek, egészen sokféle típus található belőlük. Érdemes lezúzni valamennyijüket, ugyanis pénz, életerő és pajzs pottyanhat ki belőlük. A tőkéért cserében találomra elszórva fellelhetünk automatákat, amikből hp mellett különböző fegyvereket és túlélésünkhez szükséges felszereléseket kaparinthatunk meg, ámbátor bizonyos valutákat kizárólag a főhadiszállásunkon herdálhatunk el. Itt sort keríthetünk a nehézségi fokozat részletes testre szabására is: erősebb, strapabíróbb ellenfeleket, csapdákat és hosszabb pályákat állíthatunk be – ebből kifolyólag több pontot és magasabb mennyiségű pénzt harácsolhatunk össze. Kreatívabb játékosoknak érdemes kipróbálni a 30XX főmenüjében elérhető pályaszerkesztőt, a kész műveket bárkivel megoszthatjuk.

A 30XX végleges megjelenési időpontja momentán kérdéses, de mindenképpen érdemes mielőbb beruházni az Early Access – Alpha változatra és szemmel kísérni a fejlesztés jelenlegi fázisát. A kisebb frissítések mellett a Batterystaple Games nagyjából félhavonta rukkol elő nagyobb ráncfelvarrásokkal, kíváncsian várjuk a végeredményt.10 8

 


Legutóbb ezt értékeltük:

Hitchhiker – A Mystery Game – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (382.)
Következő cikk Itt az 1899-nek első teasere, amit a Dark sorozat készítői szállítanak