Little Mouse’s Encyclopedia – játékteszt


Fejlesztő: Circus Atos; Kiadó: Circus Atos; Platform: Xbox One, Nintendo Switch, PC, Android, iOS

Játszva ismerheti meg a környezet élővilágát a mai ifjúság, ráadásul ehhez elég egy játékkonzol is. Még hogy károsak ezek a masinák….

A nyolcvanas, kilencvenes években, amikor idehaza elkezdett terjedni a számítástechnika az otthonokban is, mindenki büszkén újságolta, hogy azért vett komputert, mert a gyereknek jó lesz tanulni és még a könyvelést is el lehet rajta végezni. Valójában azonban a legtöbb helyen korszaktól függően vagy az International Karate +, esetleg a Doom futott naphosszat. Persze hosszú távú befektetésnek mindenképpen jó volt, az én generációm már ma is sokkal könnyebben áll mindenféle digitális vívmányhoz, no meg egyénileg az sem mindegy, hogy nekem a szakmám is szorosan kapcsolódik az imént említett előzményekhez. A korszak gépei azonban még nem voltak annyira fejlettek, s habár voltak próbálkozások, hogy komolyabb célra is használva legyenek a masinák, de még a multimédiás korszak is csak limitáltan tudta kiaknázni a lehetőségeket.

Manapság már sokkal egyszerűbb minden, a gyerkőc kezébe oda lehet adni egy tabletet, amin rengeteg hasznos kis software van. Ilyen darab a magyarul Egérke Enciklopédiája címre keresztelt programocska. Igen, kicsit bajban vagyok hogyan is aposztrofáljuk a bemutatást, ugyanis videojátéknak nem nevezném, ugyanakkor kétségtelenül megjelent az aktuálisan elérhető konzolokra is. A program (maradjunk ennél) az azonos nevű könyv alapján készült, melyet Tereza Vostradovská rajzai ékesítik és amelyből egy cseh csapat készített interaktív verziót. Néhai szomszédaink (Csehszlovákia szétválása előttről) ráadásul elég jó renomékat tudnak felmutatni a rajzfilmes műfajban. Ki ne ismerné Lolka és Bolka kalandjait, vagy a mostani teszt alanyára nagyban emlékeztető Kisvakondot, de kevéssé ismert tény, hogy a Tom és Jerry sorozat jó néhány része is náluk készült.

Inkább egy oktatóprogrammal van tehát dolgunk, de abszolút nem az izzadtságszagú, unalmas típusból. Játékos formában, összesen négy helyszínen (üreg, erdő, tó kert) ismerkedhetünk meg az állat és növényvilággal. A képernyőn szinte minden kattintható, de nem csupán annyit tudhatunk meg, hogy az erdei cickány mennyit és mit eszik, vagy hogy a bükkfatapló hasznos-e vagy sem. Rengeteg egyéb apró érdekességre is fény derül és a legfontosabb, hogy játékos formában. Egy kisegeret irányítva járhatjuk be a terepeket, minden alany valami apró animációt mutat és még találhatunk olyan jópofaságokat is, mint az erdei lift.

A legjobb hírt a végére hagytam: az egész program teljesen magyarul beszél. A legfőbb felhasználók így a fiatal családok lehetnek, ahol a gyakorló apa (vagy anya) leülhet az információra örökké éhes csemetével és átnézhetik, hogy kik-mik lakják a környezetet. Hajdanán nekünk a Búvár Zsebkönyvek jelentettek hasonló élményt, az Egérke Enciklopédiája azonban sokkal modernebb felfogás és ezáltal vonzóbb is lehet a gyerkőcök (esetleg infantilis felnőttek) számára. Az egészen nagyjából egy óra alatt végig lehet szaladni, de ha családi programként tekintünk rá, akkor sokkal több van benne és gyakran elő fog kerülni újra és újra.8.szék

 


Legutóbb ezt értékeltük:

Reknum Cheri Dreamland – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Mortal Kombat - kritika
Következő cikk A hét röhögései (384.)