Gunda, rendező: Viktor Kosakovskiy, szereplők: Malacok, csirkék, tehenek, norvég-amerikai-brit dokumentumfilm, 93 perc, 2020
Választási malacok eladók!
Természet-dokufilm modern üzenettel: a Gunda a háztáji lakóinak mindennapjain keresztül szándékozik felhívni a figyelmet a világ egyik égető problémájára. Vajon jó eszközzel teszi?
Megrögzött húsevőként – csirkemell forevör! –, tejivóként elég érdekes érzés volt nekiülni a Gunda című filmecskének azután, hogy az ismertetőből megtudtam: „vegán dokumentumfilm”-et nézek majd. Mivel ilyen kategóriával több évtizedes filmkalandozásaim során egyszer sem találkoztam, kíváncsian vártam, miként hat majd rám a húsevés-ellenes vagy finomabban fogalmazva a húsevést nem szorgalmazó üzenet. Pláne úgy, hogy a legszűkebb családban, ismeretségi körben öt hentes-mészáros is van / volt és gyermekkoromban több tucatnyi falusi disznóölésen sertepertéltem a felnőttek között…
Babe és Peppa malacék, a Macska-jaj névtelen trabantpusztítója, na és persze Mazsola óta tudjuk, hogy egy pusi is lehet sztár! Bármennyit is dagonyázik a sárban vagy rág össze mindent, a csetlő-botló, mindent teleröfögő kismalacok – ugyanúgy, mint más kicsi állatok – egyszerűen cukiiiiiik! És ezt így gondolják olyan nagyágyúk is, mint Paul Thomas Anderson vagy Joaquin Phoenix, akik azért nem csak a cukiságfaktor miatt álltak be az aranyos dokufilm népszerűsítői közé…
Gunda egy anyadisznó, aki újszülött malacaival egy közelebbről meg nem nevezett gazdaságban él boldog, néha aggódó röfögésben és odafigyelő anyaként nevelgeti az aprójószágot. A pusik végig nagyon cukik, ahogy a szemünk előtt cseperednek, játszanak, kajálnak, az erejüket próbálgatják, felfedezik a környező világot, a nagyik, dédik egyszerű, természetközeli életérzését csempészik be rövid időre a mindent-nekem-azonnal világunkba. Pár – kissé elnyújtott – jelenetben csirkék és szarvasmarhák mindennapjaiba is bepillantást nyerünk, de természetesen a főszereplők a nagyon cuki kismalacok. Egészen a meglepő és elgondolkodtató végkifejletig…
A Gunda másfél órája nagyjából ebben a pár mondatban összefoglalható. A hatásos, életszagú fekete-fehérben forgatott film kamerája mindvégig gond nélkül siklik a téeszcsé lakói között, a „sztori” lassúságát remek képekkel és fény-árnyék játékkal ellensúlyozza, teszi látványosabbá. Ehhez adódik még a szél, az állathangok és más zajok tökéletes aláfestő zenéje, amik egyfajta, vidéki meditálós hangulatot kölcsönöznek a háztáji kalandoknak és ugyan embert még minimalista Vuk-stílusban sem látunk benne, a Gunda nyugodtan felkerülhet a szavak, narráció nélkül is hatásos természetfilmek – Baraka, a Qatsi-sorozat, Samsara – listájára.
Ám a készítők és promótálók szándéka ellenére, mint vegán üzenetet közvetítő, figyelemfelhívó alkotás nem működik. Egyrészt – bár képi világában bármennyire is élvezhető – a farmon élő állatok életének bemutatása a hollywoodi hírességeket és betonmetropolisz-lakókat leszámítva nem tud túl sok újdonsággal számolni. Hiszen aki egy nyarat is eltöltött Papáéknál vagy megnézett pár dokumentumfilmet a vidéki életről, minden fordulatával, érdekességével találkozhatott. Másrészt a pusisztori többször is leül, bennem óhatatlanul is felmerült, hogy a csirkék, tehenek sokszor végtelennek tűnő, lassított képsorai nem csupán az időkitöltés miatt kerültek a filmbe, mivel kevés lett a valódi üzenetet közvetítő, malacos jelenet.
És ezzel a kissé erőltetettnek tűnő „mi finoman rávezetünk titeket, mit kellene tennetek” hangvétellel eljutunk oda – mint ahogy azt korábban már láttuk a sok vitát és kritikát kiváltó Seaspiracy esetében is – feltegyük a kérdést: hol van manapság a természetfilm és az abba csempészett (mára politikai tényezőt jelentő) üzenet, propaganda, manipuláció határa? Nehéz megmondani, hiszen a jó szándékhoz nem férhet kétség a Gunda alkotóinak esetében, bár nem egyértelmű, hogy az „üzenet” telepedett-e utólag a kész alkotásra vagy eleve figyelemfelkeltésként forgatták-e a malactörténetet. Ha valóban a fenntarthatóság, az állatok szenvedése ellen, neadjisten a vegán életmód mellett akartak kiállni, akkor éppen rossz helyen forgattak. A Gunda helyszíne ugyanis ránézésre egy kis farm, egy falusi mini gazdaság, ahol az állatok tartása a szörnyű véggel együtt a megélhetés része, az élet velejárója – és így igen távol áll a valódi problémát jelentő, „embertelen” állapotokkal, húsgyárként üzemelő és így a profit érdekében a természetet a végtelenségig kizsákmányoló ipari élelmiszertermelés valódi képétől!
A Gunda szép, tényleg cuki, szerethető kis természetfilm, de – igen, megvallom bűnömet! – nem miatta fogok áttérni a manapság nem túl progresszív húsevésről a vegán életmódra!
