Fejlesztő: Nintendo; Kiadó: Nintendo; Platform: Nintendo Switch
A Nintendo ismét megmutatja, hogyan is kell egy játékot feljavítani, úgy, hogy az minden porcikájában valóban jobb legyen, mint volt, de mégse érződjön idejétmúltnak.
A The Legend of Zelda: Skyward Sword eredetileg 2011-ben jelent a Nintendo akkori konzoljára, a Wii-re. Mint számos más címük akkoriban, ez is a mozgásérzékelős vezérlés köré épült és ezzel csábított el megannyi játékost a konkurenciától. Itt már erősen kihasználták a frissen debütált Motion Plus kiegészítőt, ami el is kélt a még pontosabb irányítás érdekében. A játék hatalmas siker volt a kritikusok és a közönség körében is, ennek ellenére sokan meglepődtünk, amikor idén februárban a Nintendo Direct keretében Eiji Aounuma, a széria producere bejelentette, hogy még idén érkezik a nagyfelbontású, ráncfelvarrott változat. Ugorjunk is bele az elemzésbe, hogy ti is lássátok, bizony egy remasterbe is temérdek energiát lehet fektetni.
A történet a szériára jellemző felütéssel nyit, tehát csak úgy felébredünk egy random helyen és szépen lassan megismerjük azt és lakóit némi tutoriallal egybekötve. Ezúttal egy lebegő falúban, Skyloftban találjuk magunkat. A lakók hatalmas Loftwing nevezetű madarak hátán szelik az égi világot, mely egy áthatolhatatlan felhőrengeteggel van elvágva a felszíntől. Itt tengettük eddig napjainkat, ám ébredésünk után éppen a lovaggá avató próbán és ceremónián kell részt vennünk. Majd ennek ünneplése közben, ahogy az lenni szokott a gonosz erők elragadják tőlünk Zeldát és ki más lenne a hős, aki a leányzó megmentésére siet, ha nem Link? Hamar az is kiderül, hogy az ősi próféciák által megjövendölt kiválasztott is szerény személyünk, így lehetőségünk nyílik egymás után felfedezni a felszín nyújtotta veszedelmeket és helyszíneket.
A játékmenet alapjai a megszokott 3d-s Zelda elemekkel operálnak. Adottak a különböző egymás után következő labirintusok, ahol általában néhány ellenfél lekaszabolása után váltakozó nehézségű fejtörőkön és ügyességi részeken keresztül eljutunk az aktuális főellenfélig. Általában a sikeres összecsapást valamilyen pozitív tulajdonságú, tehát az előrehaladásunkhoz nélkülözhetetlen tárggyal jutalmazzák. Azonban a játék különlegessége a motion controllból, avagy a mozgásérzékelős vezérlésből adódik. Ez úgy néz ki, hogy egyik joyconunk a pajzsot, míg a másik a kardot fogja szolgálni és a különböző hadonászásainkkal tudunk küzdeni vagy éppen védekezni, de a mozgással tudjuk irányítani a repülést egyensúlyozást és szinte mindent. Természetesen az egyéb fegyverek is ezen módszerrel lesznek működésre bírhatóak.
Az egész irányítási rendszert újra alkották és a megújult vezérlőknek hála, jóval gördülékenyebben is működik, mint az eredeti változatban. Azért még mindig könnyen meg lehet zavarni a gyro szenzort. Ennek orvoslására a menüt behozva bármikor, egy gombnyomással alaphelyzetbe állíthatjuk, ami nagyon fontos lesz a pontosságunkhoz. Persze irányítható a játék hagyományos módon is, így aki kontrollerrel vagy Lite konzollal csapna a lecsóba, az sem marad ki a mókából.
Maradt a Link kezeit részben megkötő stamina rendszer is, amit sokan szeretnek, de legalább annyian gyűlölnek is. Mindenesetre ad egy kis kihívást a kaszaboláshoz, valamint megadja a Nintendonak is a lehetőséget, hogy elmehessünk a soulslike irányba, komolyabb rajtunk ütések esetén. A még többek által gyűlölt segítőnk, Fi is megmaradt, azonban a készítők hallgattak a játékosokra és jóval limitáltabban akaszkodik ránk, ezáltal kevésbé megy majd az agyunkra és többször fogjuk használni magunktól, mert egészen segítőkész is tud lenni. A hang, ami kijön belőle viszont továbbra is szörnyű, félre ne értsetek technikailag rendben van, ahogy a teljes audió is a játékban, de ezt kihagyhatták volna.
A másik jelentős előrelépés a grafikában történt, az egész játék teljes gyönyörében, dokkolva 1080p felbontásban, míg handheld módban 720p-ben és ezek mellett sziklaszilárd 60 képkocka per másodperccel fut. Persze mindez szép és jól hangzik, de aki emlékszik az eredetire, az tudja, hogy abban a generációban a hardveres limitációk miatt elterjedt egy barnás színpaletta, amitől minden egy picit fakóbb hatást nyújtott. Szerencsénkre ennek is búcsút mondhatunk, mert a játék szép élénk színekkel operál. Emellett az eredeti anyagban a renderelésnek volt egy technikai megoldása, ami miatt a háttér apró, körkörös elmosása egy impresszionista festmény hatását keltette. Természetesen ez csak egy ügyes módja volt a gyengécske grafikai képességek elfedésének, de adott egy gyönyörű látványvilágot, ami nagyon jól öregedett és még ma is jól néz ki egy crt tv-n a megfelelő kábelekkel. Ez az effekt továbbra is jelen van, azonban a pixelsűrűség miatt kevésbé észrevehető, helyette viszont a távolba is kristálytisztán elláthatunk, mindenféle lassulás nélkül, mégis ugyanazzal a művészeti stílussal.
Összességében a The Legend of Zelda: Skyward Sword HD egy remek játék, ami bátran ajánlok annak is, aki nem játszotta az eredetit, aki pedig igen, az már valószínűleg bőven el is merült Zelda felkutatásában. Az eredtileg is szuper játék minden aspektusában jobb lett, mint volt, nem érződik elavultnak, jól néz ki és nagyon szórakoztató, a fejtörők kellemesek, az irányítás nagyon szórakoztató (de azért a csuklópántokat szorítsátok meg a környezet óvása érdekében). Kellő mennyiségű szórakozást is fog nyújtani a 30 órás alaptörténettel, míg maximalisták bőven rátehetnék még legalább egy 20-ast a játék világának teljes felfedezéséhez. Egy szónak is száz a vége essetek neki, mert tényleg nagyon jól sikerült felújításhoz van szerencsénk.
Legutóbb ezt teszteltük:
