Fejlesztő: Neon Giant; Kiadó: Curve Digital; Platform: PC, Xbox One, Xbox Series X|S
A The Ascent cyberpunkabb a Cyberpunknál, lenyűgöző a vizuális stílusa és a helyszíneinek részletessége, mégis keserű szájízt hagy majd legtöbbünkben.
Az Xbox mint platform évek óta szenved az (igazán jó) exkluzívok hiányától. Mint tudjuk ez egyelőre az új masinák, a Series gépek debütálásával sem változott. Hiába vásárolt fel a Microsoft egy rakás stúdiót, az ott elkezdett projekteknek bizony be kell érnie még és az nincs meg 1-2 év alatt. A redmoniaknak viszont ott van egy másik aduász a kezükben, ez pedig a Game Pass. A szolgáltatás felhasználóink roppant vonzó a sok tartalom, amit a csekély havidíj ellenében élvezhetnek, a Microsoft pedig igyekszik minél jobb üzleteket lekötni, hogy tovább növeljék a vonzerőt. Sok esetben egy független fejlesztőt a legegyszerűbb meggyőzni, hogy időleges exkluzivitással egybekötve dobja be a Game Passba a játékát és mindkét fél jól jár. Az Xbox platformnak lesznek egyedi címei, a kisebb fejlesztő pedig olyan publicitást kap, amit amúgy talán nem tudott volna elérni.
Ennek kapcsán a The Ascent meglehetősen nagy hype-ot kapott, de mindezt nem lehet csupán a fentiek számlájára írni. Volt ugyanis nekünk tavaly egy Cyberpunk 2077 című “év játéka” várományosunk. Hogy mi történt azt talán mindenki tudja, nem akarok rajta rugózni, de maradjunk annyiban, hogy a játék nem feltétlenül hozta az elvárásokat és egyelőre továbbra is csak ígéret maradt. Az emberek viszont be voltak már gerjedve egy ilyen játékra, így a mostani cikk tárgya épp kapóra jött. Ráadásul az igényes, izometrikus megvalósítás nagyon tetszetősen nézett ki az előzetes anyagokon. Sikerült a nagy testvér által hagyott űrt betölteni? Hát izé….
Kezdjük a jóval: a játék valóban úgy néz ki ahogy az előzetes videók lefestették. Egy izgalmas, nyüzsgő cyberpunk világot kapunk, amely hihetetlenül részletesen és aprólékosan be van rendezve. A városok teli vannak karakterekkel, rengeteg helyszín van, sok az interakciós lehetőség, egyszerűen jó ránézni a képernyőre. Ha hozzávesszük, hogy a fejlesztés mögött egy igen kis csapat áll (a svéd Neon Giant legénysége mindössze 11-12 főre rúg, köztük egy hazánk fiával), akkor különösen kudos jár egy ekkora világ megteremtéséért és berendezéséért. A látvány tehát pipa.
No de azért nem minden fronton. Ugyanis az átvezetők nem igazán szépek, egész konkrétan a karaktermodellek leginkább az “érdekes” kategóriába esnek. Sajnos ugyanide kapcsolódik, hogy a sztori sem különösebben izgalmas, így hacsak nem vagyunk a műfaj igen nagy kedvelői, hamar elunjuk majd. Cserébe a gameplay kárpótolhat, de itt sem minden fenékig tejfel. Ha valaki egy felhőtlen twin-stick shootert vár, akkor csalatkozni fog. A The Ascent ugyanis egy akció-RPG, de érzésem szerint a készítők nem tudták eldönteni teljesen melyik irányba húzzanak inkább. Az irányítás erős megszokást igényel (a kontrolleres megoldásra gondolok, mivel Xbox Series X-en ment a teszt), egyszerűen a játék elején azzal lesz gondunk, hogy merre is kell céloznunk az izometrikus nézet miatt. Van ugyan fedezékrendszer is, sok esetben viszont ezt a pokolba kívánva ugrunk majd ki a biztonságból, hogy egyszerűbben, erőből rendet tegyünk (ez viszont káros hatással lesz az egészségünkre).
A másik gond viszont maga a játékmenet lesz, ami sokaknak elveszi majd a kedvét. A legtöbb mission igencsak egyszerű és egy síkon mozog – menj el ide, öld meg ezt, stb. Bármerre indulunk el a térképen, garantáltan belefutunk pár másodpercen belül egy csapatba, aki az életünkre tör – mondjuk ezt a sztori valamelyest kimagyarázza. A távoli jövőben járunk ugyanis a Veles nevű planétán, melyet a The Ascent Group nevű megacég ural. Aki ebbe a disztópikus világba érkezik, mindannyian a titokzatos hatalom alattvalójává, gyakorlatilag rabszolgájává válik. Amikor a rendszer összeomlik, elszabadul a káosz, kisebb bandák próbálják meg átvenni az irányítást, így a mindennapok is meglehetősen küzdelmessé válnak. Ebben a miliőben kell helytállnunk.
Sajnos a küldetések többsége azzal próbálja színesíteni és kinyújtani a játékidőt, hogy meglehetősen sokat küld vissza egyes helyszínekre. A sok járkálás repetitívvé válik és az sem segít rajta, hogy egy idő után elérhetővé válik a gyorsutazás taxi és metró képében. A fegyverek elég széles választékban elérhetőek, viszont ezek statjai nem annyira könnyen befogadhatóak – elsőre nehéz megérteni melyik miben jobb a másiknál. Mikor meg már megértjük a harcrendszer kő-papír-olló jellegét, akkor hajlamosak leszünk lehorgonyozni egy-egy bizony darabnál. Sajnos a játék UI-ja általánosan nézve is kissé kaotikus, a térkép, a dialógusok rendszere mind fura, nehezen átlátható, de persze idővel megszokható.
A játékot körülbelül 10 óra alatt végig lehet tolni, de akik el tudnak benne merülni, lehet ennek többszörösét is eltöltik majd benne. Sajnos azok is, akik nem boldogulnak, mert bizony sokak számára nehéznek lesz mondható a kaland. Az első patchekben meg is jelent az easy mód, de a probléma inkább ebből adódik, hanem hogy a nehézség hullámzó. Néha olyan területeken küld át a játék, amely hemzseg a nálunk jóval erősebb ellenfelektől, általánosan pedig az mondható el, hogy a bossharcok jóval combosabbak, a mezei küldetéseknél és ellenségeknél.
Sajnos a játék a bugoktól sem mentes, a megjelenéskor különösen sok helyen lehetett beragadni, leesni a pálya alá és egyéb változatos hibákon bosszankodni (például néhány objekt vagy textura a szemünk láttára töltődik be, ami soha nem jó ómen). Emellett a grafika is hajlamos beszaggatni, valamint a konzol változat csalódást okoz azzal, hogy nem támogatja a HDR-t és a ray tracinget (ez a PC-sek kiváltsága marad).
Nehéz dolog az értékelés, hiszen egy maroknyi csapat lelkes projektjéről van szó, viszont ez önmagában sajnos nem lehet indok a dicséretre. A The Ascentet leginkább csak a stílus szerelmeseinek tudnám ajánlani – ha valakinek másodlagos a sztori és hajlandó a kisebb hibák mellett elmenni és alapvetően bejön neki a repetitív, egysíkú játékmenet, akkor jól szórakozhat (akár 1 vagy 2 pontot is hozzáadhat a pontszámhoz, hogy a saját, szubjektív értékelését megkapja). A többiek viszont valószínűleg nem fognak rajongani a játékért és egy bizonyos ponton feladják majd a harcot. Ami viszont pozitívum, hogy helyett kapott a co-op mód is, tehát ha többedmagunkkal szeretnénk nekivágni, akkor lehetséges (és az ilyen társas élmény növelheti az egyedi élményfaktort is).
Legutóbb ezt teszteltük:
