Külön falka, rendezte: Kis Hajni, szereplők: Dietz Gusztáv, Horváth Zorka, Andai Kati, magyar-szlovák filmdráma, 98 perc, 2020., 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
Ember embernek farkasa
A Külön falka egyszerre szól a szülő-gyerek kapcsolatról, valamint az előítéletekről, a megbocsátásról és az elfogadásról. A börtönviselt apa és a tőle eltiltott kislánya előtt több út is áll, de nem kizárólag rajtuk múlik, melyiken indulnak el és hogy közös-e az irány. Karlovy Varyban szerették, Miskolcon szerették. Kis Hajni első nagyjátékfilmje persze nem csak azért született, hogy mindenki szeresse, de jól esik leírni, hogy mi is így voltunk vele.
A börtönből frissen szabadult Tibor (Dietz Gusztáv) a pesti éjszakában kap munkát kidobóként, napközben pedig a testvérénél húzza meg magát. Pénze, megtakarítása, jövőképe nincs. Lányát a nagymama eltiltja tőle, pontosabban azt hazudja neki, hogy úgysem fogja keresni őt. Az iskoláit gyakran váltogató Niki (Horváth Zorka) hihetetlenebbnél hihetetlenebb történetekkel áll elő, hogy nélkülözésekkel teli, irigylésre cseppet sem méltó életét elfedje újdonsült iskolatársai előtt, menőnek tűnjön, barátokat szerezzen. Minden tiltás ellenére egy nap a kislány mégis úgy dönt, hogy apja nyomába ered, a találkozás pedig mindkettőjük életét fenekestől felforgatja. Ketten állnak szemben a világgal, a farkasok közt ők egy külön, erős falka.
A cselekmény látszólag egyszerű, miközben mégis nagyon komplex, mert a szülő-gyerek kapcsolaton kívül a börtönt megjárt emberek lehetőségeitől, kilátásairól is szól, így jut el a társadalom, a szűkebb környezet és végül a saját magunknak történő megbocsátásig. Tibor letöltötte a rá kirótt büntetést, ugyanakkor nagyon jól tudja, hogy lakhatása, megélhetése ezzel az előélettel soha nem lesz biztos, soha nem lesz megoldott, tulajdonképpen abba a közegbe megy vissza, ahonnan elindult. Egyedül a testvére fogadja be, de nála is kezd betelni a pohár, anyósa látni sem akarja, Nikit is eltiltja tőle, neki pedig élete végéig együtt kell élnie azzal a tudattal, hogy önpusztító életmódja és heves természete miatt valaki meghalt mellette, akit már nem lehet visszahozni és akit nagyon szeretett.
A közösségi média, de lassan az élet szinte minden területe másról sem szól, minthogy emberek ítélkeznek mások felett. A halálbüntetés visszaállításán felül a középkori módszereket megszégyenítő, válogatott kínzásoknak vetnének alá bárkit, aki olyat tesz, amit ők természetesen soha nem tennének és velük együtt mindenki mást is, aki veszi a bátorságot és higgadtságra int. Az egyik talán legfontosabb, egyben legelkeserítőbb jelenet az, amikor a nyomozó mond ítéletet Tibor felett azzal, hogy kimondja, történjék bármi, a bűnöző az bűnöző marad. Mindezek után mit gondoljon erről egy átlagember, egy olyan, akinek nem munkája a bűnüldözés?
Tibornak feltehetően nem volt könnyű gyerekkora, nem volt mellette senki, aki észhez térítse, elindult a lejtőn és egy olyan világba csöppent, ahol az erőszak az úr, ahol vagy te ütsz, vagy téged ütnek meg. Erre jöttek még rá börtönévek, majd onnan szabadulva azt kell látnia, hogy az emberek sorra rúgják fel a szabályokat, miközben vagy megvetik, lesajnálják őt vagy pedig egyszerűen félnek tőle anélkül, hogy ismernék. Nem csoda, hogy könnyen elszakad nála a cérna és rosszul reagálja le mindezt, amire persze – újfent – az a reakció, hogy mit is várjon az ember egy ilyen alaktól. Nincs megbocsátás, nincs második esély.
Niki lesz az, aki minden tiltás ellenére egyre közelebb kerül hozzá még akkor is, amikor szemtanúja lesz, ahogy a benne tomboló erőszak felszínre tör és tudomást szerez a viselt dolgairól, a jelenlegi és jövőbeni kilátásokról. Mert valahol mégiscsak az apjáról van szó, akit senki nem szeret, akinek senki nem akar megbocsátani, akinek senki nem ad még egy esélyt. És igen, félő, hogy az együtt töltött idő hatására a kislány is elindul a bűn útján, hiszen már most is egy problémás gyerekről van szó, de az is lehet, hogy pont fordítva sül el a dolog és ő téríti észhez az apját. Tibor ugyanis jelenleg ott tart, hogy nincs miért megváltoznia, nincs miért élnie, küzdenie.
A téma a legtöbbünktől távol áll, mégis együtt tudunk érezni a szereplőkkel, mert az egész annyira életszagú. Mindannyian követtünk már el hibákat, bántottunk meg másokat, ártottunk másoknak, kívántunk rosszat, hoztunk rossz döntéseket, úsztunk meg kisebb-nagyobb stikliket. És igen, mindenkivel történt már olyan, ami bántotta az igazságérzetét, sőt, naponta érnek minket kisebb-nagyobb inzultusok a boltban, a bankban, a kormányablaknál, vezetés közben, otthon, a munkahelyen stb. Senki nem szentéletű, kár ezzel áltatnunk magunkat.
Kis Hajni első nagyjátékfilmje őszinte és emberi, a közölnivaló és az ehhez nélkülözhetetlen szereplők kiválasztásának átgondoltsága okán igazi filmélményt nyújt. Kétszer láttam, először lekötött maga a történés annak minden pozitívumával és negatívumával, majd másodjára a finomságokra figyeltem, a fényképezésre, a zenére, a vágásra, a két, teljesen amatőr főszereplő testbeszédére és mimikájára, a külön falka cinkos összekacsintásaira. A környék ismerős, itt nőttem fel és itt élek most is, az emberek ismerősek, köztük nőttem fel és köztük élek most is, a mondanivaló pedig erős és örök, elgondolkodtató és a maga nyers, kíméletlen módján még szórakoztató is. 
