UnMetal – játékteszt


keyart 1Fejlesztő: Unepic Entertainment; Kiadó: Versus Evil; Platform: PC, Nintendo Switch, PS4, Xbox One

Lopakodós játékok előtt tart görbe tükröt az UnMetal, aminek szatirikus humora és játékmenete elképesztően szórakoztató.

Újabb indie gyöngyszem látott napvilágot, melybe néhány hónappal megjelenése előtt már sikerült valamelyest belekóstolnom. Most azonban végre megjelent az UnMetal című 2D-s akció-kalandjáték végleges változata, s egyértelműen a Metal Gear Solid típusú lopakodós videojátékok előtt rója le hódolatát méghozzá tisztességes mennyiségű komikum kíséretében. A sztori főszereplője Jesse Fox, akit a katonaság fogva tart egy olyan bűncselekmény miatt, aminek elkövetéséért nem ő a felelős. Az ügy felgöngyölítése érdekében a civil vallomást tesz, s ironikus narrációjának kíséretében visszaemlékezések révén fény derül az igazságra.

1 1Rejtőzködés és pofozkodás még soha nem volt annyira fergeteges, mint az UnMetal esetében, s számos mozis kikacsintást tartalmaz: alapjait John Sturges örök klasszikusa, A nagy szökés inspirálta. A játék protagonistája valójában Steve McQueen szimpatikus karakterének kifordított változata. Vicces párbeszédek jellemzik tesztalanyunk történéseit és plusz pont jár, amiért némely csavarról magának a játékosnak kell döntést hoznia, így érdemes újra és újra nekiveselkedni a küldetéseknek, mivel az olykor három különböző választási lehetőség ugyanennyi eltérő (jellemzően komolytalan) fordulatot eredményez.

2 1Az UnMetal ’90-es évek stílusjegyeit idéző grafikája a fiatalabb generáció számára talán megmosolyogtató, de rendkívül igényes a szinkronja és a hangeffektusai, továbbá a zenéjével együtt lehengerlő összképet nyújt – független cím ide vagy oda, aprólékos, igényes a felépítése. A rege végéig tíz különböző, igen ötletes küldetés teljesítése után juthatunk el, közülük némelyik főellenség leküzdésével zárul. Amennyiben őket, valamint a kisebb nemeziseket – sunyiban, például kloroformmal – likvidáljuk, XP-hez jutunk, és ez által fejleszthetjük főhősünk tulajdonságait: nagyobb lőszertárral, életerővel vagy gyorsabb reakcióképességgel ruházhatjuk fel Jesse-t.

Frappáns ötletei és popkultúra utalásai miatt a filmbolondok és a retro játékok szerelmesei imádni fogják az UnMetalt, ugyanakkor azok is bátran nekiveselkedhetnek Jesse kissé elborult missziójának, akik a műfajtól eddig távol tartották magukat.

75

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Life Is Strange: Wavelengths – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Csodatévők 3. évad - kritika
Következő cikk 24 kasszasikert parodizáltak Daniel Craigék, Geena Davis és Christopher Lloyd is beugrott