Super Monkey Ball Banana Mania – játékteszt


SMBBM key artFejlesztő: Ryu Ga Gotoku Studio; Kiadó: Sega; Platform: PC, PlayStation 4 és 5, Xbox One és Series, Nintendo Switch

Manapság nem túl népszerűek az egyszerűbb ügyességi játékok, de vannak, akik még emlékeznek milyen önfeledt szórakozást jelentett egy-egy ilyen cím. Ha te is szívesen nosztalgiáznál, tarts velünk erre a gurulásra.

A 2001-ben Nintendo Gamecube-on debütált Super Monkey Ball manapság is sűrűn kerül elő, ha a játéktörténelem kiemelkedően precíz irányítású alkotásai kerülnek szóba, mert amit ez a játék és az említett konzol irányítói közösen hoztak el, az akkoriban maga volt a csoda, a pontosság egy új mérföldköve. Természetesen a technikai erényei mellett minden másban is brillírozott a majomcsapat, így gyorsan érkeztek is a folytatások spin-offok szép számmal. Mai alanyunkban viszont egy csokorban élvezhetjük újra az első három részt, ami viszont még inkább emeli a cucc ázsióját, hogy a Yakuza szériát és a nemrég általunk is tesztelt Lost Judgment játékokat fejlesztő Ryu Ga Gotoku Studio követte el a majomparádé modern konzolokon és PC-n való debütálását.

SMBBM 01A Super Monkey Ball Banana Mania mint már korábban is említettem egy ügyességi játék, melyben egy labdában lévő majmot irányítunk, jobban mondva inkább a táblát, amin éppen el kell érnünk a célba. Ezt úgy vegyétek, ahogy írom, a majommal töltött labdánk irányítását a tábla különböző szintű, nagyon aprólékos vagy éppen eszeveszett döntögetésével tudjuk szabályozni. Általában az egyre nehezedő pályákon egy feladatunk van, mégpedig a kiindulási pontból a célig terelni banánra vágyó barátunkat. Az egyre nehezedő pedig talán nem írja le megfelelően, hogy milyen idegtépő, hajszálvékony pallókon, hogy milyen jól koreografált és hajmeresztő eséseken kell átvergődnünk, szükség is van a pontos irányításra. Higgyétek el, kihívás az van bőven a játékban.

SMBBM 02A játék története dióhéjban annyi, hogy a mi majmainktól egy másik majom elveszi a napi banánadagot, így természetesen a nyomába eredünk, hogy ne maradjunk betevő falat nélkül. A sztori azonban néhány rövidke átvezetőn kívül nagyon mást nem ad hozzá az egészhez. Ezt még kiegészíti néhány egyéb módozat mint a labdákkal versenyzés vagy éppen a repülés. Szerencsénkre a grafika és hangok kellemesen felturbózásra kerültek, a rajzfilmes képi világ, a remek hangok és fülbemászó dallamok kellemesen simogatnak majd miközben újra meg újra indítjuk az adott pályát. De nézzük is meg milyen újdonságokat sikerül bepakolni ebbe a változatba.

SMBBM 03Nagy meglepetésre érkeztek új bónusz játékmódok. Minden új megjelenés és mód ingyenesen elérhető, különböző kihívások teljesítése után, persze vannak fizetős cuccok is. Vannak módok amiben sötét, romlott banánokat kerülgethetünk vagy éppen visszafelé haladhatunk a pályákon, de lesz még speciális banángyűjtés is, aminek eredményeként egy arany AiAival leszünk gazdagabbak. Az igazán elszántak az eredeti pályáknak is neki eshetnek, az eredeti nehézségi fokon és három új filtert is kapunk, hogy kiélhessük kreativitásunkat. Persze ezek mellett új szereplőkkel is kacérkodhatunk, más méltán híres Sega játékokból. Itt lesz velünk Sonic, Kiryu a Yakuza szériából vagy éppen Beat a Jet Set Radioból, de fizetős dlc-kel akár Morgana a Persona 5-ből vagy éppen Hello Kitty is társul szegődhet.

Összességében egy kellemesen felújított alkotással állunk szemben, a Ryu Ga Gotoku Studio remek munkát végzett, de ez szinte borítékolható volt. Azonban, ha valaki nem igazán bírja a hasonló, komoly odafigyelést és rengeteg gyakorlást igénylő cuccokat, az meneküljön amerre lát, mert ez a cucc komoly energiát vár el a sikerért cserébe. Ha valaki viszont vevő a leírtakra az remekül fog szórakozni mire sikeresen végig gurul a több száz pályán.

75

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Chasing Static – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 40 mém, amit a Nyerd meg az életed sorozat generált (SPOILEREK!)
Következő cikk Peter Jackson Beatles dokusrozata előzetest kapott