Shin Megami Tensei V – játékteszt


SMT V key artFejlesztő: Atlus; Kiadó: Sega; Platform: Nintendo Switch

Világ jrpg fanjai egyesüljetek, mert erre bizony megérte várni! Megjelent Nintendo exkluzívként a Shin Megami Tensei V..

A Shin Megami Tensei széria a jrpg zsáner megkerülhetetlen eleme. Mindezt úgy érte el, hogy a Digital Devil Story: Megami Tensei 1987-es debütálása óta töretlen sikerrel hozzák a jobbnál jobb játékokat. Az idei évben már teszteltük egy korábbi epizód ráncfelvarrását, azonban a 8 éve megjelent, negyedik számozott epizód óta főrészhez nem volt szerencsénk. Ez azonban nem rég megváltozott, mert megjelent Nintendo exkluzívként a Shin Megami Tensei V. És hogy megérte-e várni rá, azt a tesztünket elolvasva megtudhatjátok.

SMT 04A Shin Megami Tensei V, ahogy a korábbi részek is, egy hamisítatlan jrpg, melyben körökre osztott csatákon keresztül darálhatjuk a ránk tóduló ellenfeleket, miközben az elpusztult Tokió romjain átgázolva fedezhetjük fel, kik is vagyunk valójában és hogyan is jutottunk ide. Ahogy a széria során máskor, úgy most is a jó és a rossz egyetemes küzdelmének lehetünk részesei. A történet elején még az általunk jól ismert Tokióban középiskolásként grasszálunk fel-alá, majd egy gyors teleportálás után egyszerre fuzionálunk egy Aogami nevezetű entitással, hogy együtt egy nem ember, de nem is démon Nahobinoként darájuk le a démonok seregét az apokalipszis utáni Tokióban. Annak ellenére, hogy egész ötletes a sztori, olyan nagyot azért nem fog ütni, hogy egymaga eladja nekünk a játékot. Azonban van itt temérdek tennivaló és mellékküldetés melyekkel simán elleszünk 40+ órát míg lezárjuk a sztorit, de a teljes kipucolásra törekvők bőven 100+ óra fölé löjjék be a befektetett munkaórák számát.

SMT 03Természtesen mint minden Switch exkluzív cím, ez sem a grafikájával fog meghódítani minket, de annak ellenére, milyen gyengécske a hardver a jelen generációs konkurensekhez képest, egészen jól néz ki a játék. Természetesen, mint a többi külsős fejlesztésű exkluzív, ez is jócskán megizzasztja a hibrid konzolt, de cserébe legalább egész stabil a képfrissítés. A vizualitás mellett az audió is rendben van, minden jól szól, a szinkronmunka kiváló és tetemes mennyiségű is a szövegkönyvhöz képest. Aki esetleg a japán dialektust preferálná az ingyen le tudja tölteni az eshop-ból a nyelvi csomagot, az autentikus élmény elősegítése érdekében.

SMT 02Az eddigiek alapján azonban kicsit középszerűnek tekinthetnénk a Shin Megami Tensei V-t, azonban szerencsére nem, hogy nem az, de egy kimondottan jó játékot kapunk a pénzünkért. Az élmény pedig a felfedezés öröméből fakad és a kihívást jelentő harcokon keresztül megy végbe, olyan dopamin lökettel megdöntve az agyunkat, hogy nem győzzük majd az állunkat keresni, de haladjunk is szépen sorban. A posztapokaliptikus Tokió első ránézésre lehet egy kicsit egyhangúnak hat, de szerencsére nem az. Jó rpg-hez hűen, mindenféle aprósággal van megtöltve, melyek felfedezése rendkívül kielégítően hat a játékosra, tényleg tök ötletesen használják még a romokat is. Ebbe a felfedezésbe pedig nem rondít bele a sok random csata, mert ellenfeleinket láthatjuk a világban. És mivel látszanak, ezért el is kerülhetjük őket jó messzire.

SMT 01De miért is tennénk, ha a harc, alanyunk egyik legjobb része? Komolyan, én sem szeretem a monoton grindokat, ami a zsáner sajátja, azonban 30 órányi játék után is azt vettem észre, hogy kaján vigyorral az arcomon hentelem sorra a démonokat és egy cseppet sem unom. A harcrendszer remek, talán a szériában eddig a legjobb. Az alapok maradtak a régiek, körökre osztott csaták, melyben támadni védekezni, varázsolni vagy tárgyakat használni tudunk. Sajnos emberi csapatunk nincs, helyettük 3 démont tudunk magunk mell venni, hogy afféle Pokémonként harcoltassuk, keresztezzük és tápoljuk őket. Itt viszont fontos megemlíteni, hogy a Shin Megami Tensei és a spinoff Persona széria között van egy nagyon fontos különbség, mégpedig, hogy a korábbi nem akar megfelelni senkinek, nem érdeke, hogy minél több embert vonzzon be. Egyszerűen kegyetlen és baltával faragott, mondhatnánk a soulslike jrpg. Nem viccelek, ez a játék nagyon nehéz, aki nem játszott még jrpg-vel, az nem is itt fogja megszeretni, azonban aki igen és még élvezte is, az itt is jól fog szórakozni.

Összességében azt kell, hogy mondjam nem vártunk hiába a Shin Megami Tensei V-re. Egy remek játékot kaptunk, egy nagyívű sorozat méltó, új epizódját, mely a franchise hírnevét büszkén tovább öregbíti. Remek szórakozásban lehet része a jrpg-k szerelmeseinek, azonban akik könnyedebb kalandozásra vágynak, ugorják át ezt az epizódot, mert ahogy eddig, úgy most is könyörtelenül elveszi a kedvünk még a zsánertől is.

10 9

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

American Hero – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Hosszabb trailert kapott a 80 nap alatt a Föld körül sorozat, amiben David Tennant Phileas Fogg
Következő cikk Sir Ridley Scott, a filmművészet gladiátora