Fejlesztő: Empty Clip Studios; Kiadó: Ziggurat Interactive; Platform: PC, Xbox One, PS4, Nintendo Switch
Az American Hero egy soha el nem készült interaktív mozi, amit több mint két évtized elteltével valaki leporolt, összevarrt és eljuttatott a játékosok elé.
A ZS kategóriás trashfilmeknek bizonyára megvan a maga rajongótábora, akik betéve tudják az élő legenda Cüneyt Arkın összes szerepét. Mégis aki először látja a “török Star Wars” képsorait – ahogy a már korosodó mester puszta kézzel robbant szét sziklákat – vagy teszem azt a Riki-Oh: The Story of Ricky ultra brutális trailerét, az hirtelen nem biztos hogy tudja sírjon vagy nevessen.
A filmipar ezen műfaja hosszú időn át virágzott (sőt köszöni, ma is jól elvan), de a kilencvenes években keletkezett gyakran közös halmaza az akkoriban szárba szökkent interaktív mozikkal. Az okok nyilvánvalóak: a kis költségvetés és gyors profitszerzési szándék ritkán eredményez minőségi munkát, vagy legalábbis egy egészen más értelemben. A játékosok viszont tárt karokkal várták ezeket a “műveket” (szuper népszerű volt PC-n pl. a Mad Dog McCree, a Who Shot Johnny Rock?, vagy a Crime Patrol), hiszen végre olyan élményt adtak át a korai számítógépek és konzolok, amire addig nem volt példa – a mondanivaló és minőség meg háttérbe szorult.
Az American Hero is ebbe a kategóriába készült betörni 1995-ben, mégpedig a korszak zavarba ejtően széles konzol kínálatából az Atari Jaguarhoz készült CD kiegészítőt megcélozva. A Jaguar CD viszont hamarosan anyagi csőd lett, ahogy maga az alapkonzol is, így a játék fejlesztése félbeszakadt, annak ellenére hogy egy rakás jelenetet leforgattak már addigra. Egy évvel később a rendező Jeff Burr megpróbálta menteni a menthetőt és a tervek szerint egy rendes mozifilmet faragni az addig elkészült anyagok felhasználásával, ám hiába forgattak új jeleneteket, a negatívok megsérültek a vágás során, így kénytelenek voltak ismét kukázni a projektet. Pár fanatikus azonban nem hagyta annyiban a dolgot és több mint két évtized elteltével végre elkészülhetett a nagy mű. Még a főszereplőt, Timothy Bottomst is előrángatták, hogy friss kommentárokat vegyenek fel vele.
Az előzmények ismeretében talán megbocsátható, hogy a sztori tálalása kissé zilált és a jelenetek is néha csak tessék-lássék módon kapcsolódnak egymáshoz (minderre a készítők rögtön a kezdéskor fel is hívják a figyelmet). Sebaj, segítünk. Főszereplőnk Jack Devon, korábbi katonai hírszerző, az egykori nagymenő azonban manapság inkább különféle sztriptíz bárokban látja ildomosnak múlatni az időt, répalevet szürcsölve (konkrét light erotika is jelen van a képsorokon, ám mindenkit el kell keserítsünk, hogy a “pucérnős” jelenetek kíméletlenül ki vannak takarva a jó öreg blackbarral). A semmittevésnek azonban hamar vége szakad, mert füles érkezik, hogy egy gonosz német úriember halálos vírust készül Los Angelesre szabadítani, mindennek tetejébe meg még fogva is tartja szívszerelmünket Laurát, aki az ellenszer megalkotásában segédkezett.
Ennél többet nem érdemes tudni, hiszen maga a játék akár fél óra alatt is letudható, ha tudjuk mit érdemes csinálni. Játékmenetről nem tudom érdemes-e beszélni, hiszen roppant egyszerű a dolgunk: az ősi recept szerint bizonyos jelenetekben választhatunk hogyan tovább. Igazi egygombos az élmény, ugyanis a választás kicsit fura módon úgy történik, hogy egymás után ismételgetik nekünk a lehetőségeket és a megfelelő időben kell nyomni. Ha meg sokáig nem reagálunk, akkor megtörténik valamelyik eshetőség, vagy esetleg egy harmadik variáció – érdemes néha ezt is kipróbálni. Persze sokszor fogunk így elhalálozni és kezdhetjük elölről a kalandot, de nem igazán nagy tragédia, hiszen elég gyorsan el lehet jutni ugyanarra a részre, ráadásul a modern igényeknek megfelelően achievement/trophy is jár ezek összegyűjtéséért.
Nézzük azonban mit kínál maga a játék, vagyis amit most a modern időkben tettek hozzá, hogyan sikerült összerakni a puzzle darabkákat. Sajnos azt kell mondjam, hogy véleményes módon – a készítők legalább olyan kritizálható munkát adtak ki a kezeik közül, mint anno az elődeik. Az alapanyag olyan amilyen, azzal nincs mit csinálni, azzal kell gazdálkodni ami megmaradt. A képet szépen meg is oldották, mert készítettek neki egy keretet (egy korabeli TV-t látunk, korhű körítéssel videokazik közt), de akár választhatunk teljes képernyős módot is, CRT szűrővel. A gond inkább ott kezdődik, hogy számos esetben nagyon halkak a dialógusok, alig érteni mit mondanak a szereplők (ezeket azért illett volna digitálisan valahogy feljavítani). A felirat ráadásul nem is opció, néha van, de csak a főhős gondolatai vannak ilyen módon reprezentálva.
Viszont nem csak a régi kontent kapcsán vannak problémák, hanem a frissen megírt keretprogramot sem sikerült tökéletesre gyúrni. Sajnos rendszeresek a fagyások (amelyen csak a játék újraindítása segít), ráadásul sokszor nagyon rossz pillanatban érkeznek, mondjuk negyed órányi játék után. Ezen segíthetne egy jó checkpoint rendszer – van is, csak nem éppen jó. A mentési pontok nem egyenletesen követik egymást és olyan is előfordult a teszt alatt, hogy visszatöltve már nem ugyanaz történt (egy választás nem jött fel, hanem automatikusan megtörtént).
Mindezek után csak a fanatikusoknak tudom ajánlani az American Herot, vagy olyanoknak, akik Ed Wood nyomdokaiba szeretnének lépni és ihletet gyűjtenek. Tévedés ne essék, a hibák ellenére jól el lehet lenni a játékkal, de a világot megváltani nem fogja. Aki komolyabb interaktív filmes kikapcsolódásra vágyik, az keresgéljen a Black Mirror: Bandersnatch irányába (filmes vonalon), játékokból meg a Detroit: Become Humant ajánlanám.
Legutóbb ezt teszteltük:
