Fejlesztő: Boneloaf; Kiadó: Skybound Games; Platform: PC, Xbox One, PS4, Nintendo Switch
A Gang Beasts az iskolapéldája, hogy a jó szórakozáshoz nem kell fotorealizmus, csupán egy jó ötlet és vicces kivitelezés.
Akik régi motorosok a videojátékok harcterén, azok bizonyára egyetértenek vele abban, hogy bizony régebben több volt az ötlet a játékokban. Persze a 30-40 évvel ezelőtti időkben talán kicsit könnyebb volt kreatívnak lenni, hiszen egy rakás műfaj még nem létezett. Mégis ha ma szétnézünk, akkor leginkább folytatások tömkelegét látjuk, kevés a kísérletező kedv (legalábbis a nagy kiadóknál). Pedig a játékosok nagyon is tudják értékelni a bátorságot (ezért is egyre népszerűbbek az indie cuccok), továbbá még valamit (amit sokan elfelejtenek, mert túl komolyra veszik a figurát): marhulni.
A Gang Beasts pont ezeket az ismérveket gyúrja egybe és úgy alkot egyedit, hogy közben 100%-ig szórakoztató. A játék persze nem új, az elmúlt négy évben szinte minden platform tulajdonosai szénné játszhatták magukat vele (legutóbb tavalyelőtt az Xboxosok), egyedül a Nintendo Switch tulajok maradtak ki…. eddig. Ha dióhéjban kellene összefoglalni, akkor egy hihetetlenül vicces, multiplayer verekedős partyjátékkal van dolgunk, amely a képzeletbeli metropolisz, Beef City különféle helyszínen játszódik. Azonban az “egy újszülöttnek minden vicc új” alapon fejtsük ki ezt egy kicsit részletesebben is, hátha valaki nem ismeri.
Mivel a készítők sem gondolták túl a dolgot (például keretsztori nincs), ezért mi sem tesszük. Adott egy egy rakás kedves rongybaba, aki agyba-főbe verik egymást, amelynek hihetetlen boostot ad, hogy valódi fizika mentén történnek a csetepaték. Az irányítás nem túl bonyolult, de azért az ütközetek hevében tartogat kihívásokat, komoly feladat mesterré válni. Az ugrás mellett van lehetőség kapaszkodni a két kezünkkel, ám ez addig tart, amíg valaki keményen belénk nem száll. Fejelni és rúgni lehet az ellent, aki kellő “kezelés” után eszméletlenné válik. Ilyenkor akár fel is emelhetjük a fejünk felé a delikvenst és kidobhatjuk a virtuális ringből. A győztes ugyanis az, aki utoljára marad (és lesznek akik egy felhőkarcoló oldalán csüngve várják, hogy mi relatív biztonságban a tetőn csináljunk valami kétségbeesett, ostoba manővert).
Az ötlet már önmagában is működőképes lenne egyszerű poligonokból összetákolt pályákon, de szerencsére nem ez a helyzet, hanem rengeteg igen ötletes helyszín akad – a kezdeti 8 mostanára 21-re hízott. Kalandozhatunk száguldó teherautók, vagy egy hőlégballon tetején, leszakadni készülő liftekben, de akár egy elhagyatott metróállomáson is, ahol megállás nélkül száguldnak keresztül a szerelvények. Talán ez utóbbi is sejteti, hogy bizony a környezet is aktív részese a küzdelmeknek, amit játékosként keményen ki is használhatunk. Az alap mellett van egy rakás további játékmód (csapatjáték, túlélő mód, foci), szóval aki rákattan, annak lesz mivel elütnie az időt.
A Nintendo Switch változat talán egy kicsit megkésve érkezett, de cserébe legalább ugyanazt tudja, mint a többiek. A játékélmény nem csorbult, a kezelhetőség és a látvány ugyanolyan jó a kis masinán is, mint bárhol máshol és a teljesítményre sem lehet panasz. Még akkor sem, amikor nyolc rongybaba cibálja egymást össze-vissza kaotikus, de igencsak megmosolyogtató módon. A grafika ugyan nem a végletekig polírozott, de ez a korábbi változatok sajátja is, senki sem ezen fog kiakadni. Az egyetlen komolyabb gond inkább az volt, hogy a Switch változat tesztelése közben néha nehezen találtam játszótársakat. Pedig a digitális változat már közel két hónapja elérhető, talán a dobozos kiadás mostani december eleji startja hoz majd még pár bunyóra éhes játékost.
Legutóbb ezt teszteltük:
