Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once); rendezte: Dan Kwan, Daniel Sheinert; írta: Dan Kwan, Daniel Sheinert; színészek: Michelle Yeoh, Stephanie Hsu, Ke Huy Quan, James Hong, Jamie Lee Curtis; amerikai sci-fi, 139 perc, 2022
A mindenség elmebeteg elmélete
A Minden, mindenhol, mindekort nem igazán lehet pontosabban leírni, mint azt címe teszi. Felejthetetlen élmény, amit nem mindenki fog elbírni, de akik befogadják stílusát, azok jó ideig keresgélhetik elméjük darabkáit utána.
Nem túlzás azt állítani, hogy a külföldi kritikusok el voltak ájulva Dan Kwan és Daniel Sheinert második nagyjátékfilmjétől. A Daniels rendezőpáros 2016-ban vált ismertté, Az ember, aki mindent tudott című filmmel. A partravetett Paul Dano és egy hullát alakító Daniel Radcliffe bizarr története mindenképpen érdekesre, de olykor feleslegesen infantilisra sikeredett, így én magam is értetlenül álltam az új film fogadtatása előtt. Kezdetekben nem is számítottam többre egy nagyon profi multiverzumos őrültségnél, de hamar rájöttem, miért övezi ekkora rajongás a Minden, mindenhol mindenkort.
Evelyn Wang (Michelle Yeoh) egy kínai bevándorló, aki egy mosodát vezet nyámnyila férjével és kamasz lányukkal. A mindennapi stresszt és kilátástalan hétköznapokat még az adóhivatal fenyegetései is tetőzik, de mikor Evelyn úgy érzi nem bírja tovább, valami hihetetlen történik. Hamarosan egy olyan multiverzumon átívelő háborúba csöppen, ami alapvetően változtatja meg életét, gondolkodását és jóformán mindent, amit eddig tudott.
A szuperhősfilmbe illő alaphelyzetre könnyedén legyinthetnénk, de szerencsére ennél jóval többről van szó: a Wang család tagjai mélyre ásnak a nihilizmusban, és úgy képesek tanítani az emberi jóságáról és az élet értelméről, hogy egy percig sem válik unalmas tanmesévé a világ sorsát fenyegető küzdelem. Kwan és Sheinert ötleteinek eredetisége páratlan, és úgy zúdítják ránk kreatív gondolataikat, hogy egy idő után ki sem látunk alóluk, mégis mindig többet akarunk.
A Minden, mindenhol, mindenkor komolyan veszi címét, hiszen őrült tempóban beszél mindenről, mindenféle stílusban és korszakban, teret és időt meghajlítva. Ritmusára rá kell hangolódni, ami eleinte nem könnyű feladat, de ha egyszer megvan, egy pillantásnak fog tűnni 139 perces játékidő – ebből egyébként elég sokat fogunk sírással tölteni, mivel könnyfakasztó poénokból és drámai történésekből sincs hiány.
A film remek atmoszférája szabályosan arcunkba robban, képi világa pedig szinte rá se fér a vászonra. Ez különösen igaz az akciójelenetekre, melyekben Danielsék remekül kiaknázták a multiverzum adta lehetőségeket – Evelyn ugyanis hozzáfér különböző verzióinak emlékeihez és tudásához, így egyszerre kerül mi lett volna ha szituációkba és tesz szert lehengerlő harcművészeti képességekre harc közben.
Igazi meglepetésben lesz részük azoknak, akik beülnek a Minden, mindenhol, mindenkorra. Fordulatot fordulatra halmoz, mégis képes fókuszáltan mesélni az óriási káoszban. Humorát nem mindenki fogja díjazni, de aki átlát az eszeveszett körítésen, az nem csak saját lelkébe, de a mindenség közepébe is tehet egy utazást. Maradandó lesz, annyi biztos.
