Fejlesztő,Kiadó: Tate Multimedia; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Leginkább Crash Bandicoot fékezett habzású, távoli unokatestvérének tűnik az új Kao the Kangaroo, de azért így is szórakoztató tud lenni.
A 90-es évek derekára az erősebb hardware-eknek hála megérkezett a videojátékok világába az, amire már sokan vágytak – igen a 3D-ről beszélek. Az új megjelenések kiléptek az addig zömében 2D-t jelentő rabigából, egyszeriben mindenki térhatású játékokat kezdett gyártani szinte minden műfajt tekintve. A platform stílus szerelmesei is kaptak szépen a jóból és nem egy meghatározó cím született szinte azonnal. Amíg azonban a Crash Bandicoot, vagy a Super Mario 64 korszakalkotót tett le az asztalra, addig szép számmal érkeztek “futottak még“ kategóriás, zavarosban halászó, olcsóbb alkotások is.
Igen, ki kell mondani, hogy a Kao the Kangaroo eredetije is a B vonalas táborból került ki, ráadásul már a kétezres években, amikorra a műfaj eléggé felpörgött és bőven volt vetélytárs a piacon. A széria három epizódot is megélt és (főleg a második rész kapcsán) a kor majd minden konzoljára el is látogatott, de a különösebb siker elkerülte. A sajtó egyértelműen közepesre osztályozta a kétévente érkező részeket, s a játékosok közül is csak az igazán hardcore arcok emlékezetében maradt meg a bokszkesztyűs kenguru.
Mint kiderült, az utóbbi tábor azért elég erős, ugyanis 2019-ben a második epizód kapott egy újrakiadást Steamen és annyira kedvező volt a fogadtatás (értsd: sokan megvették), hogy a lengyel Tate Multimedia a kor divatjának megfelelően gyorsan összerántott egy új epizódot, ami nem folytatás, nem felújítás, hanem a sorozat rebootolása. A mostani rész tehát egy teljesen új történet, így nem kell senkinek sem a húsz évvel ezelőtti történéseket ismernie, nyugodtan belevághat az azóta felcseperedett nemzedék is.
No nem mintha annyira bonyolult volna a sztori, a főszereplő Kao eltűnt leánytestvére, Kaia felkutatására indul, s közben rég elvesztett apja legendájának nyomába is ered. Mindehhez jól jön a hirtelen felbukkanó, mágikus erővel bíró családi ereklye, a piros bokszkesztyű. Az út négy, a műfajra igen jellemző, kissé sablonos világon keresztül vezet (akad sima erdő, dzsungel, havas, és barlangos setting). Az egyes helyszínek kaptak egy-egy központi hubot (az open world jelleg hamis reményét felvillantva), ezekből nyílik mindegyikben öt (nagyon is lineáris) pálya, melyből egy a főbosst rejti.
Egyik feladatunk a gyűjtögetés lesz, vadászhatunk a K, A és O betűkre, kristályokra, de ami elengedhetetlen lesz az a coinok (vagyis a játék szerint dukátok) és a rúnák összeszedése. Előbbi nem lesz gond, minden ellenfél vagy tereptárgy ütlegelése ontja magából a fizetőeszközt, amiből aztán a hubokban fellelhető shopokban vásárolhatunk is (vannak vizuális upgrade-ek, vagyis öltöztethetjük Kaot, de hasznosabb az életek, vagy a szívecskék beszerzése). A másik elem viszont a továbbjutáshoz elengedhetetlen, az egyes pályák ugyanis csak megfelelő számú rúna birtoklásával nyílnak meg. A jó hír, hogy ezek szinte egyáltalán nincsenek eldugva, tehát gyakorlatilag a pályák végigvitelével garantáltan hozzájuk juthatunk.
A harc maga kissé egyszerű, gyakorlatilag minimális kombózás mellett ütlegelni tudjuk az ellent a végtelenségig, az egyedüli változatosság az, hogy többen is támadnak ránk, így érdemes kisebb stratégiát kidolgozni, hogy mindenki sorra kerüljön. Sajnos a dolog hamar unalomba fullad, úgyhogy az akciórész talán a leggyengébb része a játéknak. Nem úgy a boss harcok, amelyek azért tartogatnak több kihívást és mindegyik némi egyedi ízt is. A legtöbb energiára viszont a platform részeknél lesz szükség. Rengeteg fejtörőt zsúfoltak a játékba a fejlesztők, s ehhez a kesztyűnk spéci képességeire is szükség lesz. Három fajta elemet (tűz, jég, szél) tudunk foganatosítani, ezekkel kapcsolókat billenthetünk át, vagy tereptárgyakat alakíthatunk át olyan módon, hogy tovább haladhassunk a pályán (pl. víz megfagyasztása, vagy egy platform odébb lökése). Az időzített és limitált ideig használható elemek bevetése már csak a hab a tortán, s természetesen ahogy végig érünk a négy világon, egyre gyakrabban lesznek összekombinálva az említett elemek, az utolsó szinteken kőkeményen fel lesz kérdezve a lecke (vagyis a játékban addig tanultak).
Na de a száraz tényeket félretéve milyen a játék? Élvezhető lett kedvenc kengurunk legújabb kalandja? Sajnos erre azt kell válaszoljam, hogy a Kao the Kangaroo ugyanolyan középszer maradt, mint az elődei. Köszönhető ez a nem túl mély és sablonos sztorinak, a nem igazán kidolgozott karaktereknek (akinek a szinkronja sem igazán minőségi) és kissé összecsapott, semmi eredetiséget felmutatni nem tudó játékmenetnek. Végig az volt az érzésem, mintha a fejlesztők tényleg csak gyorsan össze akartak volna dobni valamit, s nem szívből-lélekből dolgoztak volna.
Mindehhez társul, hogy rengeteg bug és apró bosszantó megoldás jelentkezik a kaland során. A zene nagyon gyakran elhallgat (de néha párbeszédek is), továbbá küzdelmes az irányítás, a figuránk gyakran elakad tereptárgyakban. A legidegesítőbb viszont a mentési rendszer: elhalálozásnál bizonyos dolgokat (például a kristályokat) újra össze kell gyűjtenünk, ha az előző checkpoint óta szedtük fel őket, de ez még a kisebbik probléma. Ha bezárjuk a játékot, akkor a következő indításnál hajlamos a játék korábbi részre visszarakni, ami mondanom sem kell frusztráló jelenség. Szerencsére Xboxon a Quick resume működik, javaslom is a használatát, vagy esetleg egyben letolni a kalandot (aki nem vágyik 100%-ra, az 6-7 óra alatt végezhet vele).
Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg negatívum elhangzott, de az az igazság, ha a nagy elvárásokat félrerakjuk (nem egy új Crash, vagy Mario trónbitorló érkezett), akkor akár még szórakozhatunk is jól. A grafika úgy ahogy még elfogadható, igaz nagyon sok textúra és tereptárgy későn töltődik be és popol hirtelen a helyére, ami rontja az immerziót. De összességében azért egy bájos, rajzfilmes világot kapunk, amely ha nem is váltja meg a világot és nem is hoz semmi egetrengetően újat, pár órára simán elvarázsolhat a maga kisebb-nagyobb hibáival együtt. Ráadásul még magyar feliratot is kapunk, szóval akár kisebbek is belevághatnak a kalandba. Az egyedüli gond, hogy kevés törődéssel lehetett volna jobb is a végeredmény és most zárhatnám azzal a cikket, hogy vajon mikor láthatjuk újra a kengurut.
Legutóbb ezt teszteltük:
