Kirby’s Dream Buffet – játékteszt


202208112231 main.cropped 1660236830

Fejlesztő: HAL Laboratory; Kiadó: Nintendo; Platform: Nintendo Switch

Idén biztosan tovább tart az eperszezon, hála a Kirby’s Dream Buffet-nek.

Épp csak egy pár hónapja jelentkezett utoljára Kirby egy remek kalanddal, máris itt az újabb játék. Hogyan lehetséges ez? Hát úgy hogy a HAL Laboratory ezúttal tulajdonképp nem egy teljes értékű játékot, hanem egy multiplayer bolondozást hozott össze, talán éppen pihenésképpen. A tartalom miatt azonban ne aggódjon senki, így is van mivel lefoglalni magunkat, garantált az önfeledt szórakozás és cserébe a játék ára is mérsékelt.

k5

A Kirby’s Dream Buffet tehát kisebb léptékű, mint a Forgotten Lands, de nem ez az egyetlen különbség – a hangulat is teljesen más. Nyoma sincs a kissé nyomasztó, néhol már kifejezetten ijesztő fordulatoknak, már csak azért sem, mert a sztori ezúttal teljesen mellőzött. Egy amolyan Fall Guys szerű kompetitív megmérettetésben vehet részt aki belevág a játékba, vagy mintha csak a PlayStation-ről ismert Franticsot keresztezték volna a Katamari Damacy-val.

k2

Sajnos rögtön le kell hűtenem a kedélyeket, az új Kirby játék az említett kollégáknál is szerényebb, arról van szó ugyanis, hogy vannak versenyfutamok, ahol az a cél, hogy pár perces etapban elérjünk a pálya végig és elsőként szakítsuk át a képzeletbeli célszalagot. A tét már csak azért is fontos, mert minden pálya végén egy hatalmas torta vár ránk. Pontosabban három, de célszerű a felé orientálódni, amelyiken a legtöbb eper van (szám szerint 50). A játék ugyanis a zabálásról szól (itt jön be a Katamari Damacy), és minél többet eszünk az említett gyümölcsből (meg sok másból), annál nagyobbak leszünk. Márpedig itt a méret a lényeg – az nyer, aki a legdagibb.

k3

Akadnak azonban más megmérettetések is, egyrészt a minijátékok, ahol szintén a gyűjtögetés a lényeg, illetve a Battle Royal szerű kis etűdök, ahol senki sem hal meg véglegesen, de ha kiesünk a pályáról az jelentős veszteségekkel jár (természetesen eper és méret fronton). A három mód egy csomagba is elérhető a Grand Prix-kben, ahol két futam és egy-egy minijáték és Battle Royal meccs vár. Továbbá ott van még a szabadon bármikor nyomatható Free Roll, ahol szinte minden helyzetet és skillt begyakorolhatunk. Utóbbiakból azonban senki ne gondoljon nagyon összetettekre, gyorsító, tornádó, kocsonyaszerű forma (ami segít a földön maradni) választható, nyoma sincs tehát a szuper jópofa Mouthful mode-nak, de fogadjuk el hogy az egy másik kaland.

A játékot lehet többen is játszani online, de lokálisan is – igaz így csak ketten. Óriási ziccer maradt ki a négyfős osztott képernyős móka mellőzésével (talán technikai oka lenne?). A Kirby’s Dream Buffet azonban így is remek, csak ezúttal egy egyszerűbb szórakozási forma (gyaníthatóan inkább a fiatal korosztály köreiben lesz népszerű). Ez csak olyan szinten válhat hátrányára, hogy hamar rá lehet unni, pár kör után jelentkezhetnek a repetitivitás jelei. Éppen ezért azt javaslom, ami a desszert fogyasztásnak amúgy is aranyszabálya: mértékkel. Nemcsak a kilók miatt, hanem kisebb adagokban hosszabban tart az élvezet, továbbá nem áll fenn a veszélye, hogy vészes mértékben bezabálunk, és kétségbeesetten, zöld buborékokat felbüfögve jajveszékelünk a kanapén, hogy “jajj, soha többet”.

75

Legutóbb ezt teszteltük:

Marvel’s Spider-Man Remastered – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Szamaritánus - kritika
Következő cikk A hét röhögései (447.)