Fejlesztő: So Romantic; Kiadó: HypeTrain Digital; Platform: PC, PS4, Xbox One, Nintendo Switch
Ha eddig nem mertél belevágni egy jóféle japán szerepjátékba, mert nem akartad rááldozni az életed, akkor a Jack Move falatnyi kalandjával, meghozzuk az étvágyad a zsánerhez.
Gondolom rajtam kívül másoknak is hevesebben dobban a szíve a cyberpunk szó hallatán. Az évek során számtalan megkerülhetetlen alkotás született minden médiaformátumban, legyen szó könyvről, képregényről, filmről vagy éppen videójátékról. A világ komorsága, a jövő ismeretlensége és az emberi tényezőből fakadó örökös romlottság olyan egyveleget alkot, amely valószínűleg még hosszú ideig lesz terítéken. Elég, ha csak olyan alapműveket említek, mint Sir Ridley Scott Szárnyas fejvadásza, esetleg annak folytatása, vagy játék fronton az általunk nemrég tesztelt Cloudpunk, de a Rutger Hauert felvonultató Observer: System Redux-ot említve is mindenki tudja miről van szó. Ezúttal pedig a legújabb videójátékos befutót, a Jack Move-ot vesszük gorcső alá.
A játék története szerint Noa Solares bőrébe bújhatunk, akit édesanyja halála után bácsikája nevelt fel. A dörzsölt adatháborús veterán nagybácsi pedig igen komoly hackert faragott a leányzóból, aki ezen tudását használva boldogul az életben barátjával Ryderrel. Városukat Bright Townt, egy Monomind névre hallgató techóriás uralja, gigantikus kivetítőkön mosva az emberek neonfény áztatta agyát. Egy nap meg is jelenik hálószobánkban a vállalat képviselője, hogy a minket sorsunkra hagyó, amúgy tudós apánk után érdeklődjön, de ahogy ők, úgy mi sem tudunk róla semmit hosszú ideje. Noa apja iránt érzett ellenszenve ellenére sem akarja őt cserbenhagyni, így el is indul, hogy segítségére siethessen, azonban újabb és újabb fordulatok során megannyi érdekes szituációba fogunk keveredni a hozzávetőlegesen 8-10 órás kaland alatt. Jelenleg a Jack Move csak PC-n érhető el, de ha minden igaz szeptember 20-án megérkezik a PS4, Xbox One és a Nintendo Switch változat is.
A Jack Move cyberpunk irányultsága mellett kategóriáját tekintve egy leegyszerűsített jrpg, de értsétek ezt a szó legjobb értelmében, mert a lecsupaszítással elveszti a stílusra jellemző monumentalitást és egy jóval egyszerűbb sztorit mesél el, mely nem egy teljes világot érint, csupán annak egy könnyen befogadható szeletét és ez nagyon jól áll az anyagnak. A manapság már átlagban is 80-100 órás alapsztorival, kimondottan bonyolult harcrendszerekkel és a még annál is bonyolultabb fejlődési fával rendelkező jrpg-k sodrásában, kimondottan üdítően hat egy néhány délután alatt végigtolható kaland. Na de nem kell megijedni, itt van minden, amit szeretünk, csak kicsiben és kevésbé komplikáltan. A harc a klasszikus körökre osztott rendszer, a lépések sorrendjéről a jobb felső sarokban látható karakterskálán szerezhetünk tudomást. Ezt nem árt figyelni, mert könnyen ráfázhatunk, ha nem időben gyógyítunk, vagy éppen rossz sorrendben osztjuk ki a pofonokat. A tradicionális elementál rendszert egy erő(piros), elektrover (kék), biover (zöld) kiberver (lila) színkódolású rendszer váltja, aminek megfelelően mindennek megvan a saját párja/ellentettje.
Az ütközetekért a szokott módon tapasztalati pontok és pénz járnak, melyeket annak rendje és módja szerint fejlesztésekre fordíthatunk. A megszokottól eltérően azonban nem lesznek segítőink, nincs csapat, így csak Noára kell fókuszálnunk. Na de mivel ez egy cyberpunk anyag a fejlesztések főhősnőnkbe telepített hardverek és szoftverek formájában materializálódnak, melyeket különböző árusoknál tudunk megvenni vagy a helyszíneken kalandozva tudunk felcsípni. A körökre osztott harc viszont nem lenne az igazi speciális támadások nélkül, ugye? Szerencsére itt is mind a négy színből tudunk egyet-egyet szerezni a játék végéig, amik egyesével tornázhatóak is, ütőképesebb pofonok kiosztásának érdekében. Ötletes megoldás, hogy a játék egy bizonyos részének abszolválása után kapunk egy beállítási menüt, ahol tudjuk szabályozni a random harcok mennyiségét a nullától, az egészen sűrűig. Ez jó akkor is, ha csak kóvályogni szeretnénk a mellékküldetések megoldása közben, de hasznos lehet, ha éppen farmolnánk egy kis erőforrást a ránk váró küzdelmek egyszerűsítése érdekében. Különös volt számomra, hogy nincs térkép a játékban és bár nem olyan nagy tér, amit be kell járnunk, sokat segített volna a tájékozódásban.
A Jack Move világát csodaszép „Hi-Bit” pixel art látványban szemlélhetjük, amit valószínűleg a retro rpg-k inspiráltak. A grafika teljesen rendben van, de sokszor nem tudta tartani a 60 fps-t Full HD felbontás mellett. A megingások maximum 40-45 képkockapermásodperces értékig estek vissza, ami egyáltalán nem zavaró, bár ennél az „egyszerű” képi megjelenítésnél, azért nem is szerencsés. A hangok, bár leginkább zenéket mondanék, rendben vannak. Itt-ott némi klattyogástól és effekttől eltekintve más nem nagyon szólal meg, de ezek hibátlanok, a különböző aláfestő dallamok pedig remek atmoszférát teremtenek a folyamatosan ázó, sötét városban.
A Jack Move egy remek játék, éppen ideális a hossza az elmesélni kívánt történethez, kellemes kihívást nyújt, de anélkül, hogy túlságosan megbonyolítaná a vele töltött időnket. Remek a pixel art látvány, szuperek a felcsendülő dallamok, az egész így egyben királyul működik és nem hagyja, hogy letegyük. Jómagam két délután alatt értem a végére, annyira beszippantott a történet. Kellemes felüdülés lehet a gyakorlott jrpg veteránoknak és igazi kapudrog lehet a zsánerrel csak ismerkedő játékosoknak is a 20 eurós árcédulájával.
Legutóbb ezt teszteltük:
