Fejlesztő: Stubby Games; Kiadó: Playstack; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series S|X
A portal klónok tengerén keresztül érkezett meg a The Entropy Centre, de rögtön be is bizonyította, hogy van saját egyénisége és nem is akármilyen.
Talán kissé unalmas, hogy minden first person logikai / ügyességi játékot Portal klónnak becézünk, de 2007-ben bizony a Valve által nem sokkal azelőtt felvásárolt csapatnak sikerült korszakalkotóval előrukkolnia (még ha a korábbi címet – Narbacular Drop – lehet is jogosan cikizni). Azóta rengeteg játék próbálta megközelíteni az előd zsenialitását (épp nemrég teszteltünk egy régi-új ismerőst), de csak keveseknek sikerült (jó példa a The Stanley Parable, vagy a The Turing Test).
Örömmel jelenthetem, hogy végre bővül a kör. A The Entropy Centre ha nem is hibátlan, szinte majdnem mindent jól csinál és igencsak ajánlott darab a műfaj rajongóinak. A sztori alapja talán nem annyira erős: Aria Adams egyedül találja magát egy titokzatos létesítményben a holdon, ahol feladata szerint különféle teszteket kellene elvégeznie. Igen ám, de a bázis totálisan elhagyatott és leginkább úgy fest, mint amit évtizedek óta nem látott élő ember. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy hősünk arra sem emlékszik hogy került oda és miért, így a történet velünk együtt bontakozik majd ki számára is.
S ettől többet nem is szeretnék mondani, higgyétek el érdemes a játékból megtudni a többit. Ugyanis a narratíva kiváló. Mind a színészek kiváló munkát végeznek a játékukkal, de a dialógusok és történések is nagyon jól vannak felépítve, folyamatosan fenntartják az érdeklődésünket, még akkor is, ha a végkifejlet eléggé kiszámítható. De beszéljünk inkább a játékmenetről és az állandó társunkról a kalandozás során. Hamar kapunk ugyanis egy fegyverre hasonlító eszközt, amellyel nem pusztítani fogunk, hanem időt manipulálni. A szerkezetbe beépítve pedig ott van Astra, a kissé háklis, kissé szeleburdi, de nagy tudású mesterséges intelligencia, aki nem csak rengeteget fog segíteni, de gyakorlatilag igen hamar közel is kerül a szívünkhöz.
Ami eddig elhangzott az túlságosan is hasonlít a Portalra? Igen. Olyannyira, hogy szégyentelen lopást kiáltsunk? Semmiképp. A The Entropy Centre a saját útját járja, van egyénisége, önálló karaktere, az ihlető forrást viszont egy percig sem tagadja. A fejtörők is teljesen más jellegűek, szóval leginkább csak a körítés láttán lehetnek morcosabbak a szőrös szívűek. A már említett eszközzel ugyanis az időt tudjuk visszatekerni, de nem általánosságban, hanem egy-két megadott tárgyra vonatkozóan. Ezek a jellemzően kocka, vagy téglatest alakú dobozok egytől egyig bírnak valamilyen spéci tulajdonsággal.
Van amelyik egy hidat generál nagyobb mélységek felett, megint másikat dobbantóként nagyobb ugrásokhoz használhatjuk fel, de akad lézernyalábbal operáló kapcsoló is. A tárgyakat szabadon mozgathatjuk is, de az igazán hasznos az lesz, amikor az idő visszatekerés révén a korábbi pozíciójukba tudjuk visszaküldeni, gyakran ugyanis több helyen is szükség lesz rájuk egy időben. Elmondva kicsit bonyolultan hangozhat, de a gyakorlatban egyáltalán nem az és rendkívül jó a betanulási görbe, vagyis a játék megfelelően adagolja az újdonságokat.
Azért is lényeges ez, mert habár az alapmechanika egy idő után unalmassá válhatna, mindig sikerül egy kicsit csavarni a dolgon, vagy behozni egy-egy olyan eseményt, vagy egyéb történést, ami fenntartja az izgalmakat. Ilyen például az, hogy gyakran a környezeten is használhatjuk kütyünket. Leszakadt egy híd? Összeomlott egy emelvény? Tekerjük vissza az időt rajtuk és máris tudunk továbbhaladni. A pályák is ötletesek – kihívást jelentenek, de nem éreztem magam szívatva, mindenre rá lehet jönni kis gondolkozással és próbálgatással – ami nagyon jóleső érzés az egónknak. Ha valamit azonban jogosan kritizálni lehet, az a külcsín. Félreértés ne essék, nem csúnya a játék, sőt nekem kifejezetten tetszett a grafika (még ha nem állejtős is), viszont az egyes tereptárgyak és a környezet gyakran önismétlő.
Akció igazából alapvetően nincs, de egy minimális harc azért akad majd. Akadnak ugyanis ellenséges érzelmi állapotban lévő kis robotok, akik támadnak is – szerencsére az idővisszatekerést az általuk kilőtt lövedékekre is alkalmazhatjuk vissza a feladónak címzéssel (később pedig robbanó ládákat is bevethetünk ellenük). Jellemzően az egész játék erről szól tulajdonképpen, hogy meg kell tanulnunk visszafelé gondolkozni. Mind az akció részeknél, mind a fejtörőknél ugyanis abból kell kiindulni, hogy milyen végeredményhez szeretnénk eljutni és milyen apróbb lépésekkel tudjuk ezt megtenni. Ennyire egyszerű a siker kulcsa. A limitációt pedig (a pályánként eltérő fizikai korlátokon kívül) az jelenti, hogy a visszatekerés lehetősége sem végtelen, egészen pontosan 38 másodperc fél bele Astra bufferjébe.
A The Entropy Centre szinte a semmiből érkezett és a nagyon erős őszi szezon egyik legjobbjaként marad fenn. Nagyszerű a színészi játék, minőségien van megírva a sztori, s ha picikét sablonos is, végig fenntartja az érdeklődésünket. A fejtörők kreatívak, de ami nagyon fontos, hogy több fajta megoldást is megengednek. Ehhez az kell, hogy az alap mechanikák jól működjenek és ez így is van – egész egyszerűen szinte életre kel a rendszer. Akik pedig szeretik a felfedezést, azoknak meg ott lesznek a néha eldugott számítógépek, amelyeken olyan emaileket olvashatunk, amely alaposan kiegészítik a fősztori történéseit. Azt gondolom érdemes lesz megjegyezni a Stubby Games nevét és várni, hogy legközelebb mivel rukkolnak elő.
Legutóbb ezt teszteltük:
