Bayonetta 3 – játékteszt


bayonetta 3

Fejlesztő: PlatinumGames Inc.; Kiadó: Nintendo; Platform: Nintendo Switch

A Nintendo boszorkánya visszatért és olyat húzott harmadikra, ami nem csak széria, de szinte a konzol egyik legjobb játékává teszi a Bayonetta 3-at.

Mint azt sokan tudjátok a Bayonetta sorozat nem Nintendo exkluzívként kezdte a pályafutását, helyette a SEGA és a PlatinumGames Inc. kooperációjának köszönhetően elérhető volt Xbox 360-on és PlayStation 3-on is, elég nagy sikert aratva. A Hideki Kamiya által gardírozott sorozat második része viszont már egyenesen a Wii U-ra készült nem kis felháborodást keltve, ám a sorozat így is sikeres maradt, egészen annyira, hogy előkészítendő a terepet a Nintendo hibrid konzoljára is megjelent az első és a második rész. Így nem meglepő, hogy immár a Nintendo jelentős hátszelével, exkluzívként köszönthettük a harmadik részt, mely talán az eddigi legjobb és legélvezetesebb epizód lett, de előkelő helyet foglal majd el a Nintendo Switch teljes felhozatalában is.

BAYO3 screenshot01

A Bayonetta 3 nem közvetlen folytatása az előző részeknek, teljesen új történetszálat, egy afféle multiverzumos őrületet tár elénk, így az is bátran neki eshet, akinek halvány gőze sincs az eddig történtekről. A fonalat ott vesszük fel amikor hőseinket megtámadják a Homonculi nevezetű biorobotok, akik a dimenziók között utazva, sorra semmisítik meg az ismert világokat, céljuk minden ismert univerzum elpusztítása, hogy végezetül csak egy maradhasson fenn, amit majd a vezér, Singularity uralhat az angyalok és a démonok csatározása nélkül. Természetesen az alapfelállás folyamatosan tovább bonyolódik, előkerülnek régi, új és alternatív karakterek, mindnek megvan a saját motivációja és célja, ami természetesen csak tovább kuszálja a történések amúgy sem túl egyszerű szálait.

BAYO3 screenshot03

A Bayonetta 3 természetesen maradt az az eszeveszett hack and slash akciójáték, aminek megszerettük, ahogy az a végletekig csiszolt Platinum játékoknál már védjegy. Az irányítás és az alap játékmechanika maradt többnyire a megszokott, tehát kézzel, lábbal és pisztollyal egyszerre is büntetjük az ellent, azonban egy csomó újdonság is bevezetésre került. Az első és legfontosabb a démonok és a hozzájuk tartozó fegyverek használata, na de nem ám úgy mint eddig, már nem csak úgy megjelennek a gigantikus védelmezőink, hanem egy kis ideig átvehetjük felettük az “irányítást” is, ezzel extra kellemetlenséget okozva az életünkre törőknek. Az említett gigászi démonokhoz különböző specifikus fegyverek is társulnak amivel a már bevált pisztolyainkat tudjuk egy kicsit pihentetni és természetesen karaketereink mellett ezeknek is jutott egy-egy képességfa, hogy feltérképezésével még elvetemültebb dolgokat tudjunk összehozni.

BAYO3 screenshot05

De lesznek ötletes, a történetbe tök jól illő mellékküldetések is, ahol Jeant irányíthatjuk és frenetikusan szórakozhatunk, főleg, ha szerettük anno az Elevator Actiont, de beugrik egy új karakter Viola személyében is, aki kis vérfrissítésként egy katanával szabja a mosolyt az ellenfelek arcára. Ezek a részek üde színfoltok, néha talán szükség is van rájuk, mert a 20-22 órás kampány, amúgy talán egy kicsit monotonná válhatna, bár a végigjátszás során nem éreztem frusztrációt és egy percre sem akartam letenni a játékot.

BAYO3 screenshot06

Sajnos a Nintendo Switch hardvere jócskán le van maradva a konkurencia jelen generációs konzoljaihoz képest, bár nem minden a grafika és a platformon fellelhető játékokhoz képest semmi szégyelnivalója sincs a Bayonetta 3-nak, azért közelről nézve nem mindig a legszebb a látvány. Üresek és kihaltak az utcák, kevés a tereptárgy és járókelőket is csak egy bizonyos szakaszon fogunk látni, ami nem sokat segít a beleélésen, de a játék tempója miatt ez talán nem is lesz annyira feltűnő. A grafika jól néz ki, bár néhány él elég recés tud lenni, de kárpótol a folyamatosság és a hibátlan futás, a remek képfrissítés, mert az anyag még a legnagyobb hirig közben sem reccen meg, noha gyakran leszünk annyian a képernyőn, hogy nehéz lesz beazonosítani hősnőinket is. Természetesen ahogy az a Nintendo saját projekteinél megszokott a cucc remekül fut handheld és dokkolt üzemmódban is, bár egy normál méretű kontroller minden megoldáshoz ajánlott, mert mire a sztori végére érünk a joyconokkal garantált az ínhüvelygyulladás.

Összességében azt kell, hogy mondjam a Bayonetta 3 a széria eddigi legjobb része, mindenben rátesz egy lapáttal a korábbi epizódokra, bár a történetvezetés néha egy kicsit kaotikus, de a végeredmény mégis élvezetes és jól fogyasztható. Technikailag is rendben van bárhol is szeretnénk vele játszani, mindenhol remek élmény lesz, a kicsivel több mint 20 órás kampány pedig megfelelő szavatosságot is biztosít. Jó szívvel ajánlom minden felnőtt Switch tulajnak!

85

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

The Entropy Centre – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ki kutyája vagyok én? - kritika
Következő cikk DiCaprio & Nicholson, Zendaya & Tom Holland, Keanu Reeves & Adam Driver egy arcra téve