Pokémon Scarlet/Violet – játékteszt


Pokemon Scarlet Violet keyart

Fejlesztő: Game Freak; Kiadó: Nintendo; Platform: Nintendo Switch

Mindennapi Pokémonunkat ad meg nekünk ma, avagy megjelent a sorozat legújabb darabja a Pokémon Scarlet/Violet ami finoman szólva sem igazán hozza a megszokott színvonalat.

Manapság már a Pokémon játékok is olyan ütemben érkeznek, mint korábban a Call of Duty vagy a Assassin’s Creed alkotások, de volt élőszereplős mozis debütálás is, hogy ez jó hatással van-e a sorozatra, vagy nem, azt mindenkinek magának kell eldöntenie, bár teljesen pártatlanul is azt kell mondjam, hogy ez az üzleti modell előbb-utóbb megbosszulja magát. Az azonban kétségtelen, hogy a rohamléptékű fejlesztés, a játékosok igényei és a gyengécske hardver sajnos egy ördögi hármas, ami miatt eléggé megosztó lett a Pokémon Scarlet/Violet. Na de nézzük is meg mit sikerült a Game Freaknél összehozniuk a legújabb iterációval.

PSV01

Mint azt már megszokhattuk ezúttal is két kiadás elérhető a játékból, melyek legfőbb különbsége a történet egyik mozgatórugójának szánt legendás pokémonban rejlik, aki rögtön társunkká is szegődik, a Scarletben ez Koariadon, míg a Violetben Miraidon. Emellett vannak egyéb eltérő legendás és mezei pokémonok is a játékban, de vannak a történetben is apróbb módosítások, mint a professzorok személye és egyes dokumentumok, melyek módosítják a játék történelmét, de más az akadémia neve és egyenruhája is. Tehát semmi kardinális nincs ami miatt úgy éreznénk lemaradunk bármiről is. A  gyűjtőknek elérhető digitális és fizikai Dual Pack is, amiben mindkét játék egyaránt helyet kapott, hogy a fanatikusok semmiről se maradjanak le.

PSV02

A történet szerint Paldeában járunk, ahol a megszokott módon egy ifjú trénert kell terelgetnünk a legnagyobb pokémon mesterré válás rögös útján. És míg a korábbi Pokémon Legends: Arceus című rész egy teljesen új megközelítést és játékmenetet vett alapul, addig a Pokémon Scarlet/Violet egyfajta keveréke az eredeti mechanizmusnak és Arceus által bemutatott nyílt világú megoldásnak. Ugyanúgy jelen van a teremről teremre járás és a teremvezetőkkel való küzdelem, van itt is ellenséges csapat akiknek a körmére kell nézzünk és vannak úgynevezett titánpokémonok is, akiket le kell nyomni és maradt a körökre osztott harcrendszer is. A csavar viszont az, hogy ezeket eddig egy kötött sorrendben tudtuk megtenni, most viszont néhány óra bevezetés után a teljes régió bejárható minden és saját ízlésünk szerint vághatunk bele a kalandba, így felzárkózva az iparág standardjához és egy elég terebélyes játszóteret biztosítva számunkra. Természetesen van egy adott ritmus és útvonal, amit ajánlott is követni, mert csúnyán elpopsiznak a jóval magasabb szintű ellenfelek.

PSV03

A legnagyobb probléma viszont éppen ebből a nagy nyílt világból adódik, ugyanis a Switch gyengécske hardvere sajnos nem képes megbirkózni ekkora területtel, vagy csak az optimalizálás nem sikerült, esetleg nem volt idő megfelelően befejezni a dolgokat. A lényegen azonban mit sem változtat, ugyanis a Pokémon Scarlet/Violet gyatrán fut kézi és dokkolt üzemmódban is, finoman szólva elég gyakoriak a képfrissítési problémák. A karakterek és a tereptárgyak élei pedig olyan recések, hogy a favágók sírva könyörögnének ilyen fogazatú fűrészekért. Folyamatos a villódzás, de estem át a földön is, hogy a végtelenbe zuhanjak. A leggázabbnak talán a folyamatos pop-int tartom vagy azt, hogy egy bizonyos távolságig az animációk félgőzön működnek. De audió fronton is van hiba dögivel, gyakran akadnak be vagy állnak meg a háttérzenék és történnek fura hangbéli keveredések is. Ezek a dolgok nem igazán méltóak egy Pokémon játékhoz. Időközben a játékosok felhördülése olyan hangossá vált a megjelenés óta, hogy már a Nintendo is reagálni kényszerült, mely szerint odafigyelnek a visszajelzésekre és igyekeznek javítani a hibákat.

Az au igazán kellemetlen a Pokémon Scarlet/Violetben, hogy valószínűleg tényleg egy remek irány lehetett volna a sorozatnak, mert valóban az új megoldások kellemes részét és a hagyományos Pokémon elemeket vegyíti. Nagyon remélem, hogy a Nintendo máris gőzerővel dolgozik a megoldáson és mire olvassátok ezeket a sorokat esetleg már ki is adott egy javítócsomagot, de úgy gondolom ennek érkezésében és további javításokban is biztosak lehetünk. Jó szívvel így senkinek sem merem ajánlani a teljes áras játékot, azonban, ha érkezik hozzá némi ráncfelvarrás, akkor egy igazán érdemes részévé válhat a franchise-nak és bátran belecsaphattok a Pokékalandba.

65

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Paper Cut Mansion – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Végre itt az Indiana Jones 5 első trailere!
Következő cikk A galaxis őrzői 3. részéhez is érkezett előzetes, amivel a csapat hamarosan elbúcsúzik