Fejlesztő: Regular Studio; Kiadó: Thunderful Publishing; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Alaposan el van vetve a kocka a Toggesban, de szerencsére bármikor vissza lehet csinálni – ezért előny, ha egy robotporszívót irányítunk.
Sok mindent láthattunk már a videojátékok történelme során és ahány cím, annyi különféle főhős – köztük néha a legelborultabb fajtából. Azon viszont gondolkoznom kell, hogy találkoztam-e valaha is robotporszívóval ebben a szerepben. A Toggesben ugyanis egy ilyen szerkezetet kell terelgetnünk, amely ráadásul nemcsak szívó üzemmódban tud operálni, hanem fújni is, méghozzá a címadó kocka alakú lényeget, a Toggékat.
Ezek a kis kreatúrák több színben is pompázhatnak, kezdetben például a pirosakkal leszünk körülvéve, aztán jönnek a sárgák, kékek, zöldek, feketék. Természetesen a megkülönböztetés a különböző tulajdonságoknak szól, mielőtt ezek ismertetésébe belemennék, tisztázzuk, hogy mit is kell a Toggékkal csinálni. A porszívónk ugyanis nélkülük is be tudja járni a pályákat, viszont azért érdemes lerakosgatni a kockákat (amit szigorúan csak egymás mellé / fölé tehetünk meg), mert ezeken keresztül tudjuk megoldani a pályákon lévő feladványokat, vagy a gyűjthető cuccokat (gyümölcsök, betűk) felvenni.
A szintek persze tele vannak akadályokkal, csapdákkal, ezekhez is jönnek jól a már skillek. Már a méretükben és az egymásra pakolhatóságukban is is eltérnek egymástól a kis lények, de az egyik jobban ellenáll a tüzeknek, a másik vezeti az elektromosságot, a harmadik meg mondjuk a víz alatt is képes létezni. Mindegyik más szituációban jön majd jól és tulajdonképpen ez adja a gameplay legjavát. Vannak azonban más korlátok is, például minden pályán csak fix számú (kezdetben 1000) kocka lehet maximum használatban, így időnként törölgetnünk is kell belőlük, amit például könnyedén megtehetünk akkor, amikor 100-at kell leraknunk egy kapu kinyitásához, de amikor már ez megtörtént, akkor feleslegesen foglalják a helyet az aktív készletünkben.
A hét masszív pálya hosszú időre leköti a játékost, ahogy a settingek is kellőképpen változatosak. A kezdeti zöld mező ugyan mondhatni eléggé általános, de lávával szegélyezett kastély, a hatalmas könyvtár, vagy az urbánus(abb) környezet már hangulatosabbak. Ami viszont bajos, hogy a pályák túlságosan is nagyok, túl sok mindent lehet rajtuk csinálni, kicsit elveszlik bennük a játékos. Pláne az kellemetlen, hogy a játék ugyan az elért dolgokat elmenti ugyan, de mindig a szintek legelejére rak vissza újbóli betöltésnél és a kockák is visszakerülnek alaphelyzetbe (vagyis megint le kell őket pakolásznunk). Ez eléggé megtöri a lendületet ha csak 15-20 percünk van egyszerre játszani.
Ami viszont még furább, az a sztori. Nem is kezdenék bele az ismertetésébe mert akkor blődli, de sajnos nagyon túl is van tolva. Rengeteg a duma, amiket el lehet nyomkodni (és szerintem nem lesz ember, aki végigolvasgatja), de ezek szintén előbb-utóbb inkább idegesítő momentumok lesznek. Az irányítás legalább nagyjából korrekt, habár a kameraszögek és nézőpontok azért sokszor megtréfálhatják a játékos életét.
Felemás érzésekkel álltam fel a Togges mellől. Egyrészről izgalmas és tetszetős a világa, nem mindig látni olyan játékot, amely ilyen bátran használja a színeket például. Az alapötlet se rossz, de a kivitelezés már több helyen is megbicsaklik. Hiába van például részletes tutorial és hint rendszer ha elakadnánk, vannak pontok amikor így is a bizonytalanság az úr (“Mit kell csinálni?”). Tesztpéldány választásnál sem biztos, hogy ismét a Switchre raknám a voksom, ugyanis a látvány kevésbé vonzó, mint a társaknál – alacsonyabb a felbontás, kicsit minden pixelesebb, s a színátmenetek is elég raszteresek néhol (mindez persze dokkolva – cserébe bárhová magunkkal vihetjük hordozható módban). A sok vinnyogás ellenére azért a műfaj szerelmesei próbáljanak rá, már csak azért is, mert PC-re például elérhető egy demo változat, ami manapság ritka mint a fehér holló.
Legutóbb ezt teszteltük:
