Fejlesztő: Luminous Productions; Kiadó: Square Enix; Platform: PC, PS5
Negatív vélemények sokasága zúdult a Forspokenre: és való igaz, a több sebből vérző akció-szerepjáték megjelenésével várhattak volna még hangyányit, de összességében a helyzet közel sem annyira katasztrofális, mint amilyen fogadtatásban részesült.
A Forspoken főszereplője Frey (Ella Balinska), aki a Nagy Almában éli mindennapjait, s túlélésének reményében olykor törvénysértő életmódra kényszerül. Egy kisebb csetepatét követően rátalál egy varázslatos karkötőre – ami egy Athia nevű helyre repíti –, s különös módon képes beszélni, ezért Frey Cuff-nak hívja. A földet egykor matriarchák uralták, a tantasok uralkodása alatt az emberek virágzó paradicsomban érezhették magukat, azonban a Break nevű pusztító vész könyörtelenül eltorzított szinte valamennyi élőlényt, a birodalmat pedig csupa veszély fenyegeti. Frey ugyan vonakodva, de beleegyezik, hogy Athia utolsó polgárainak segítségére legyen, cserében azonban vissza akar jutni otthonába.
Ugyan felemás kivitelezésben végig elkísér bennünket, de főleg a kezdeti fejezetek alkalmával a játék felépítettsége kísértetiesen emlékeztet az Uncharted szériára, amire végül rövid nyomozást követően logikus magyarázatra leltem. A forgatókönyvet ugyanis ugyanaz az Amy Hennig írta, aki korábban a PS népszerű sorozatának – az általunk is alaposan kivesézett utolsó részt leszámítva – szinte mindegyik epizódján közreműködött. A narratív akció-kalandjáték műfaja sajnos néhol rosszul áll tesztalanyunknak: az alkotók, tán a Forspoken optimalizálatlanságából fakadóan, gyakorta lelassítják a történések folytonosságát, így pedig csak tényleg azokat szippantja be, akik némileg fogékonyak az angol szitokszavaktól hemzsegő főhős egyébként egészen izgalmas sztorijára.
Számos véleményhuszár megjegyezte, hogy Frey kifejezetten mocskos szájú teremtés, és ezzel maximálisan egyet tudok érteni, hisz a mindennapokban engem kifejezetten irritál, ha valaki feltünési viszketegség gyanánt úgy káromkodik, mint egy kocsis. De vajon hasonlóképpen állnának hozzá az utcán nevelkedett magányos főhős jelleméhez, ha férfi volna? Persze nyilvánvaló, hogy egy női karakter esetében ez különösen zavaró, ugyanakkor kifejezetten üdítő vonása a játéknak, hogy kerül bármiféle szexista humort és a legtöbb karakterével hús-vér személyiségként bánik. A szereplők rendesen ki lettek dolgozva, valamennyijüket igényes szinkronhanggal spékelték meg, de különösen a Frey és Cuff közötti eszmecsere tud szórakoztató lenni. A többi karakterre vonatkozó párbeszédeket sem érheti panasz, és az alkotók ügyesen összeboronálták a két gyökeresen eltérő világot.
Maga a játékmenet pechünkre semmiféle egetverő újítást nem kínál. Tipikus nyílt világú sandbox akciójátékkal van dolgunk, mely stílusán belül nélkülöz bármiféle újító szándékot. A térkép és a bejárható területek viszont hatalmasok, számos fejlődési és gyorsutazási lehetőséget találunk temérdek zombiszerű ellenlábassal. Szintet lépni azok kiiktatásával tudunk és olykor mellékküldetéseket is teljesíthetünk, illetve fellelhetünk tapasztalati pontokat „rejtő” könyveket és feljegyzéseket is, de az utóbbiak persze főként Athia történelmébe engednek betekintést nyújtani.
Grafikailag sok-sok évvel ezelőtti címekre hajaz a Forspoken, nemrégiben az Elex II-vel kapcsolatban volt hasonló megállapításom, de jelen címünk látványvilág apropóján még annál is retróbb. Engem viszont elsősorban mindig is inkább a játszhatóság érdekelt jobban és ebből a szempontból a Final Fantasy XV készítőinek produktuma maradéktalanul megfelelt. Egy körülbelül 15 órát felölelő fantasy RPG tele megbízatásokkal, változatos lényekkel és – az olykor túlzásba vitt obszcén szavakat leszámítva – korrektül kidolgozott párbeszédekkel. Nyilván nem az év játéka, és a 80 dolláros kezdőára (a honi átlagbérhez viszonyítva) bicskanyitogató, ám egy nagyobb leárazás esetén érdemes lecsapni rá.
Legutóbb ezt teszteltük:
