Fejlesztő: Petoons Studio; Kiadó: PQube; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Úgy tűnt szerelem lehet első látásra a Curse of the Sea Rats, de végül kiderült, hogy nem minden az aminek látszik és jött a nagybetűs csalódás.
Mindenki életében akadnak olyan szituációk, amikor jön valami jó dolog, eleinte úgy néz ki, hogy minden klappol, aztán szép lassan mégis rájövünk, hogy bődületesen benéztük. Sajnos azt kell mondjam, hogy a Curse of the Sea Rats is ilyen. Kickstarter kalapozással indult a fejlesztés és úgy tűnt, hogy a financiális háttér megalapozásával egy frankó kis akció platformert kapunk majd, merthogy a művészeti irány már akkor is nagyon rendben volt. A látvánnyal továbbra sincs gond, de sajnos a játék egyéb részei nem hozták az elvárt élményt.
A sztori érdekesen indul: az 1700-as évek végén egy mindenféle tetteikért bűnhődésre váró zsivánnyal teli hajó közelít Nagy-Britannia felé, ám annak partjait végül soha nem éri el, vagy legalábbis nem az eredeti formájában. Egy Flora Burn nevű boszorkány ugyanis mindenkit patkánnyá változtat, a nagy zűrzavarban pedig elrabolja a kapitány fiát. A helyzet megoldása végül négy elítélt nyakába szakad, akik ha bizonyítanak, megválthatják a szabadságukat. Így kezdetét veheti egy antropomorf karakterekkel tűzdelt “ratroidvania” (ahogy a fejlesztők csúfolják).
Azonban hiába kapunk gyönyörű, kézzel rajzolt, rajzfilmszerű világot ahogy már említettem, miközben szinte minden mással baj van. Őszintén szólva a jó indítás után a sztori nem igazán tudott behúzni, ahogy a küldetések többsége is a “menj ide meg oda és hozd el azt” típusú. Amivel igazából alapjában nincs is baj, de legalább egy normálisan térkép kéne hozzá. A Curse of the Sea Rats–é viszont nem ilyen. Eleve kicsit nehézkes eligazodni rajta, de nagyobb gond, hogy kulcsfontosságú dolgok nincsenek rajta feltüntetve, egy idő után pedig már nem igazán emlékszünk majd, hová is kell visszamenni.
Semmi baj, próbálkozni lehet, de a játék eleje(!) meglehetősen nehéz és például olyan alapnak számító mozdulatokért, mint a dupla ugrás, vagy a dash, fejlesztenünk kell a karaktereket. Amíg pedig meg nem szerzünk néhány nagyon fontos további fejlesztést, addig rengetegszer fogunk elhalálozni, újjáéledni pedig csak a ritkásan elszórt checkpointoknál lehet. Amint viszont megkapjuk a tutit, már túlságosan is könnyűvé válnak egyes bossfightok, szóval kijelenthetjük hogy a balance-t nem igazán sikerült eltalálni.
A négy karakter legalább jelent némi változatosságot, de túl nagy különbség azért nincs közöttük (egyik kézzel, másik karddal vagy késdobálással boldogul – válassza ki mindenki a legszimpatikusat). Ha arra megyünk rá, hogy az egyiket kimaxoljuk, akkor az nagyon hamar meglesz, mind a négyre már épp hogy csak elég a teljes játékidő (kérdés van-e rá igény, ha már addigra úgyis kiválasztottuk a kedvencünket). Persze ha többedmagunkkal kezdünk neki a játéknak, akkor az más tészta, hiszen van négyfős local co-op, így talán értelmet nyer a több karakter és eltérő harcmodor, meg képességfa.
Végezetül sajnos azt is meg kell állapítani, hogy rendkívül bugos jószág a Curse of the Sea Rats, így sok türelem szükségeltetik hozzá. Az egyes elemek, például az irányítás és harc még sok csiszolgatásra szorult volna, de a legidegesítőbbek a blocker jellegű elakadások. Nekem például a fő boss fight akadt le úgy, hogy hiába vertem a boszorkányt nullára, nem történt semmi utána. Sok dolgot lehet a fejlesztők nyakába varrni mindezekből, de talán nem volna teljesen fair. Talán csak az elvárások voltak túl nagyok, de sajnos ez a felismerés sem segít azon az érzésen, hogy az ember bizony feleslegesen pazarolta az idejét, mert valami egészen más élményre számított.
Legutóbb ezt teszteltük:
