Fejlesztő: Kela van der Deijl; Kiadó: Freedom Games; Platform: PC
Leveleket kézbesíthetünk a Mail Time ügyességi játékban, ami a természetvédelem köré helyezi a hangsúlyt és a tanulságos történeteivel pedig az alsó korosztályt célozták meg.
Egy ifjú postáslány bőrébe bújhatunk, hogy egyszerű megbízatásaink révén üzeneteket juttassunk el az egyik személytől a másiknak, hogy ekként a környezetvédelem köré épített történetben, a röpke másfél órás végigjátszás ideje alatt végül valamennyi szál összeérjen. Barangolásunk szűkös, de nyílt világban zajlik, s számos élőlény társaságát megismerhetjük, ugyanis találkozhatunk például egy csigával, teknősbékával vagy akár hóddal is. A Mail Time összességében a rutinosabb játékosok és idősebb generácók számára nem mondható izgalmasnak vagy éppen hiánypótlónak, viszont a fiatalabb gamer társaik részére bátran ajánlható platformer került terítékre.
Mégpedig azért, mert az egyszemélyes belga fejlesztőnő debütáló alkotásában képtelenség meghalni. Nincsenek ellenséges szándékú lények és ha valamilyen magas helyről lepottyanunk, akkor sem történik semmi bajunk. Az eszmecserék egy ilyen műfajú játékhoz kissé tán hosszadalmasan sikerültek, a feladataink is szinte végig hasonlóak és ebből kifolyóan sokszor önismétlőek. Szerencsére a játék nem olyan vészesen hosszadalmas és a fő sztori mellé mellékküldetések is párosultak, illetve a kötelező jellegű gyűjtögethető tárgyak sem hiányoznak a repertoárból.
Minden egyes sikerünk esetében elismervény a jussunk, de olykor ruházatot is kapunk, melyekkel a katicabogár mellett fellelhető tuskónál akár el is pepecselhetünk. Egyébként mielőtt nekikezdenénk a küldemények eljuttatásához, gomba sapkás főszereplőnk fizimiskáját tetőtől talpig variálhatjuk, de a mai kornak megfelelően még a bőrszínét is megváltoztathatjuk. Ebben ne is keressünk kivetni valót, hiszen a Mail Time gyakorlatilag mindenkihez szól és bolygónk biztonságát nem árt minél korábban belevésni az apró lurkók fejébe.
A térkép hiányában sokszor csak keresgélnem kellett, hogy X vagy Y az erdő mely szegletén tartózkodik, s a diskurzusok során a közreműködők nem mindig asszisztálnak abban, hogy merre érdemes tovább haladnunk – ellenben sokszor öncélúan bohóckodnak. Szerencsére a teendőinket felhalmozhatjuk, így érdemes minden szembe jövő egyénnel szót váltanunk, hogy ne kelljen hamar visszatérnünk. Persze, mivel ahogy említettem, a szálak a játék végére összeérnek, ezért előbb-utóbb legalább még egyszer valamennyi egyéniséggel beszélgetésbe fogunk bonyolódni.
Legutóbb ezt teszteltük:
