Brian Wilson a világ egyik legnagyobb hatású dalszerzője és előadója ma ünnepli 81. születésnapját. Mivel a tavalyi kerek évfordulós születésnapján nem jutott eszembe, hogy írjak róla, így most pótolom és egyben magamban csak megerősítem, hogy nélküle a mai popzene valószínűleg egészen más lenne.
Brian Douglas Wilson 1942. június 20-án született Kalifornia államban. Már nagyon hamar kijött a zene iránti fogékonysága. Mindössze nyolc éves volt, mikor testvéreit énekelni tanította és mondanom sem kell, hogy már akkoriban komponált. Mindezt teljesen autodidakta módon tette, amire az apja, Murry Wilson is felfigyelt. 1961-ben aztán Brian összeállított egy zenekart, amiben testvérei (Dennis és Carl Wilson), Mike Love nevű unkatestvére, valamint közös barátjuk, Al Jardine lettek a tagok. A frontember Brian lett, valamint a dalokat is ő írta, Mike Love meg a szövegeket írta és nagyjából ketten feleltek a felvételeken az énekért is. 1962-ben megjelent a Surfin’ Safari albumuk, ami óriási nagy siker lett. Ezt a kaliforniai naplementés/tengerpartos fiatalos életstílust olyan tökéletesen tudták dalban kimutatni, hogy azonnal az USA legnépszerűbb zenekara lett. 
Brian azonban meglehetősen introvertált személyiség és őt egyáltalán nem érdekelte az, hogy megmutassa magát és a koncertezésben is csak azt látta, hogy a fellépések miatt nem komponálhat. Úgyhogy egy tényleg nagyon termékeny és hihetetlenül sikeres három év után Brian visszavonult az állandó koncertektől és helyette folyton a stúdióban dolgozott. A zeneileg folyamatos fejlődésre áhítozó Brian szép lassan új dalszövegírókat fogadott fel Mike Love helyett, valamint testvére, Carl vette át a fő énekesi posztot. Ennek köszönhetően több ideje lett arra, hogy egyes dalokon dolgozzon és a kezdeti laza, bulizós zenéi szép lassan egyre komolyabb tartalommal töltődtek fel, valamint zeneileg is sokkal összetettebbek lettek. 
1966-ot írunk, mikor Brian végre kiadja azt az albumot, amit napjainkban a világ egyik legjobbjának titulálnak. Ez pedig a Pet Sounds c. lemez, mely talán az új stílus miatt nem lett azonnal sikeres, de néhány éve az USA-ban megválasztották a legjobb amerikai albumnak, ami valaha megjelent.
Brian ezek után elkezdett dolgozni a Smile c. albumon és ekkor érte utol a tragédia: már korábban is mutatta jeleit, de a stressz, a sok lsd használat miatt rejtett mentális betegsége, a skizofrénia uralkodott el rajta. Emiatt félbeszakította az album felvételeit, lemondott a vezető posztjáról és a Beach Boys immár közösen menedzselte magát. Brian azért továbbra is írt dalokat, amikor épp olyan állapotban volt és néha koncertekre is elment, de egyre messzebb került önmagától, meghízott és nem mozdult ki otthonról.
Évekkel később egy bizonyos dr. Eugene Landy nevű pszichiáter kezdett foglalkozni vele és ő volt az, aki sikeresen némi életet lehet belé. Ugyanakkor Landy ezt beteges módon arra használta fel, hogy Brian életét irányítsa és minden egyes pillanatát ellenőrizte. Brian azonban részben önerőből, meg új szerelmének köszönhetően meg tudott szabadulni Landy zsarnoki irányításából, és mentálisan annyira jól kezdte érezni magát, hogy immáron a saját neve alatt elkezdett albumokat kiadni.
Ezt a történetet dolgozza fel a 2014-es Love and Mercy c. dráma, ahol Paul Dano és John Cusack alakítja a fiatal, illetve a középkorú Brian Wilson-t. És bár Cusack talán nem a legtökéletesebb választás a szerepre, de Paul Dano akkora átéléssel játszott, hogy őt Oscarra is jelölték. Mellettük még Elizabeth Banks és Paul Giamatti a fontosabb szereplők és véleményem szerint Giamatti nagyjából mindig fantasztikus alakítást nyújt, de Banks talán soha nem volt még ennyire jó, mint Brian szerelmének szerepében.
A legmeglepőbb dolog az életében, hogy bár két testvére meghalt (Dennis megfulladt, míg Carl rákban hunyt el), a meglehetősen súlyos mentális gondokkal és az állandó tudatmódosító szerekkel élő Brian nemhogy felépült, hanem 37 (!) évvel a Smile felvételei után immáron a saját neve alatt ki tudta adni az immáron kész albumot. És bár már fizikailag nagyon látni az elmúlt évtizedeket, de a mai napig aktívnak mondható és tavaly is adott koncertet.
Brian Wilson zenei körökben egy igazi legenda és talán a Gallagher tesókon kívül mindenki mesterként tekint rá. Az ő zenéje adta az alapokat a későbbiekben a következő nemzedéknek és szakértők szerint a mai popzene túlnyomó részt a Brian-féle alapokon nyugszik (erre egyébként egy nagyon szép példa a Red Hot Chili Peppers-től a The Zephyr Song, aminek a vége tisztára Beach Boys hangzású lesz). Sikerét talán annak köszönheti, hogy egyrészt bármilyen bonyolult is volt egy adott dal felvétele, a végeredmény mindig könnyen befogadhatóvá vált. Másrészt pedig a dalai az átlagember mindennapjairól szólnak és mindezt nagyon őszintén, cinizmus nélkül teszi. 
Bár összesen csak öt aktív sikeres éve volt, zenéjét a mai napig szeretik, imádják és természetesen a filmvilág is sokszor válogat munkásságából:
Az 1964-es I Get Around c. szerzemény hatalmas siker volt és 1989-ben újra népszerű lett, mikor a Nicsak, ki beszél! filmben felhasználták a film híres főcímében. De két évvel korábban elhangzott a Jó reggelt, Vietnam!-ban is, valamint az 1999-es Sivatagi cápák c. filmben is eme taktusokra terepjáróztak a sivatagban Clooney-ék.
Az 50 első randi c. filmben Adam Sandler elkeseredetten énekli a Wouldn’t It Be Nice c. Beach Boys-szerzeményt, de többek közt elhangzik a Rockhajó c. sajnos méltatlanul mellőzött filmben is:
Brian Wilson egyik leghíresebb dalát két filmes is úgy rakta bele a művükbe, hogy azok örökké nyomot hagytak a filmművészben. Az egyik a Boogie Nights, amelynek a végefelé egy montázsjelenet aláfestéseként szolgál ez a dal. A másik meg természetesen az Igazából szerelem befejezése, ahol gyakorlatilag egy új generáció ismerhette meg ezt a csodálatos dalt:
A Love and Mercy c. film a címét egy Brian Wilson szerzeménytől kapta, ami el is hangzik a filmben egy nagyon szép jelenetben:
Legvégül egy kis különlegesség: az 1984-es Top Secret főcíme alatt egy több Beach Boys dalból összeállított feldolgozás/paródia szól, és Brian Wilson helyett Val Kilmer énekel benne:
