Nincs, aki megmentsen (No One Will Save You) R.: Brian Duffield Fsz.: Kaitlyn Dever 2023, 20th Century Studios, horro-sci-fi, 93 perc (16+)
Az inváziós filmek közt általában két kategóriából válogathatunk: vannak a nagy költségvetésű, speciális effektekkel teli, nagyvárosokat pusztító óriásprodukciók, valamint a kisebb, intimebb, szinte láthatatlanul támadó idegenekkel, melyekben legtöbbször az átlagemberek alakítják a főbb szerepeket. A Nincs, aki megmentsen ez utóbbi kategóriába sorolható.
Brynn (Kaitlyn Dever) huszonéves nőként az anyja halála óta egyedül él egy kisváros melletti, sok-sok fával átölelt mesés házban. A rendkívül zárkózott nő babaházat épít, levelet ír barátnőjének (tollal), fali telefont használ, de úgy egyébként is nagyon régimódian viselkedik. Csupán egy tévé, meg az autók árulkodnak arról, hogy a jelenben járunk. A furcsán viselkedő, meglehetősen introveltált Brynn életébe azon egyik éjjel betoppan egy földönkívüli lény. És hamarosan kiderül, hogy az egész környéket idegenek szállták meg ismeretlen okokból. Mivel Brynn nem tud segítséget kérni, így egymaga próbál szembeszállni az invázióval.
Kezdeném azzal, hogy a filmről az interneten eléggé megosztó véleményeket lehet olvasni. Ez azért is furcsa, mert a mondanivalóban, a megvalósításban, a főszereplőben nincsen semmi megosztó. Ugyanakkor meg furcsa mód mégis szembe megy az elvárásokkal: itt nincsenek gyors vágások, igazán szerethető, cool karakterek vagy épp percenkénti ijesztgetések. Sőt, túl sok konkrétumot sem árul el idő előtt a forgatókönyv. Ehelyett erősen merít Shyamalan Jelek című filmjéből, de a fő inspirációja egyértelműen Spielberg és az X-Akták. Az idegenek alapját a roswelli események adják, de külsőségekben is erősen hajaz a Harmadik típusú találkozásokra és a Világok harcára, de még egyes pillanatokban nem fél a Jurassic Parkot is megidéznie, ha épp egy kis félelemkeltést szeretne produkálni. Nem beszélve az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága idegenjeiről, de itt nem áll meg az idézgetés. 
Duffield átveszi a Spielberg által mindig foglalkoztatott csonka család szálat, de tett egy merészet és tovább lépett: Brynn életében ugyanis már senki sincs, és a rendező bátorsága az okokban keresendő, amit én most nem szeretnék ellőni. További nagyon rendhagyó dolog, hogy a filmben összesen egy mondat hangzik el. Duffield tehetségének köszönhetően azonban a beszéd hiányát a saját előnyére kovácsolja azzal, hogy képileg az kis költségvetés ellenére eléggé erősen tud mesélni, valamint nem rest kihasználni a hangeffekteket vagy éppen azok hiányát. Ezeket a pillanatokat azzal teszi még hatásosabbá, hogy az egyébként klasszikusan kinéző idegenek viselkedését nem nagyon lehet hova tenni: ugyanis sokszor nem lehetünk biztosak abban, hogy rossz szándék vezérli őket és ezt a kétséget az utolsó pillanatig fenntartja a nézőkben.
A Nincs, aki megmentsen egy jóféle, tulajdonképpen egyszemélyes kamaradarab, melyben nincsenek igazán mély mondanivalók, de van egy hiteles főszereplő (Kaitlyn Dever hibátlan), egy drámai történet és rengeteg izgalom. A kis költségvetés néha meglátszik az idegeneken, de ezen hamar túl lehet lendülni és cserébe amúgy is az egész ügyes fényképezés és a hatásos hangvágás veszi át a speciális effektusok szerepét. Manapság meglehetősen ritka, hogy valaki veszi a fáradtságot és tényleg egy történetet szeretne elmesélni, nem csupán az átlagnézők elvárásainak megfelelni. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne közérthető a film, csupán csak nem feltétlen akar beállni azon produkciók sorába, ahol olcsó dumákkal, hatásvadászattal és milliónyi vágással és badass, trendi karakterekkel próbálja eladni portékáját.
Az viszont sajnálatos, hogy nagyon kevés kellett volna ahhoz, hogy ebből az inváziós drámából most valami klasszikus születhessen. Végig ott lógott a levegőben az a plusz, amitől most mindenki erről a moziról beszélne, talán a szerényebb költségvetés nem engedte meg, hogy jobban kidolgozhassák a részleteket. Még így is az utóbbi idők egyik streaming meglepetése lett, Brian Duffield nevét pedig érdemes lesz megjegyezni.
