Star Ocean The Second Story R – játékteszt


SO TSSR key artFejlesztő: Square Enix; Kiadó: Square Enix; Platform: PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Nintendo Switch

Olyan remake-et kapott egy szerepjáték klasszikus, amitől a stílus kedvelői egytől-egyig megnyalják mind a 10 ujjukat, tesztüzemben a Star Ocean The Second Story R.

A két ősi rivális JRPG gyártó cég, a Squaresoft és az Enix összeolvadásának történetével már nem kívánok untatni senkit. Azonban azt mindenképpen el kell mondani, hogy az idén 20 éves fúzió olyan franchise-okat mentett meg közvetve az enyészettől, mint pl. a Star Ocean sorozat. Bár a JRPG azért erősen rétegműfaj, van azért rá a nyugati világban, sőt még kis hazánkban is kereslet, ennek ellenére számos játék vagy később, vagy egyáltalán nem is jutott ki az otthonukat jelentő szigetországból. Szerencsénkre azonban a Star Ocean First Departure R után, most megérkezett a Star Ocean The Second Story R, mely a PlayStationön 2000-ben debütált játék – az alapműhöz végletekig hű – újragondolása.

18bd797c7e025 screenshotUrlA Star Ocean The Second Story R története szerint Claude-ot, vagy Renát alakítjuk. Claude egy magas rangú katonai vezető, kalandvágyó fia, osztagukkal szelik a végtelen űrt és vigyáznak annak békéjére. A fiút pozíciójából fakadóan folyamatos bizonyítási vágy nyomasztja, így cselekedetei gyakran csapnak át meggondolatlanságba, hogy a vakmerő tettekkel  kivívhassa apja és a közösség megbecsülését és kiléphessen végre a “tábornok pici fia” szerepből. Egy küldetés során is hasonló bal lépésre szánja el magát, amikor is apja utasítása ellenére hozzáér egy géphez, mely a távoli és ismeretlen Expel bolygóra teleportálja, melyet egy idegen meteor fertőzött meg. A meteor fertőzésének hatása pedig abban merül ki, hogy lépten nyomon szörnyek lepik el az addig békés világot. Rena egy fiatal helyi leányzó lesz az, aki először összetalálkozik a sráccal, így sorsuk innentől összefonódik Egy ősi expeli prófécia megjövendöli hős érkezését és hiszitek vagy sem Claude-ra tökéletesen illeni is fog a leírás, de gondolom ez már senkit nem lepett igazán meg.

18bd798cce332 screenshotUrlA történet tehát a szokásos JRPG klisékből tevődik össze, ám ennek ellenére nagyon okosan van felépítve. Érdekes például látni, hogy hogyan is viszonyul egymáshoz a magas technológia fejlettségű közegből érkező főhősünk és a középkori tudással rendelkező expeli lakók. A Claude számára egyszerű technikai vívmányok a lakók és Rena számára már a mágiát és az isteni beavatkozást fogják előrevetíteni, ami számtalan érdekes helyzetet szül a kaland során, mely alsó hangon is kb. 20 óra, de elhivatottabbak ennek bőven a dupláját is bele fogják majd ölni. Sajnos (bár biztos van akinek ez inkább örömteli) a Star Ocean The Second Story R-ban harc nem körökre osztott, hanem valós időben zajlik, a manapság is ismert és közkedvelt módon. A harcok során szintén valós időben válogathatunk a csapatunkban lévő karakterek között. Alap és speciális támadásokat tudunk elsütni, valamint parancs alapon tudjuk irányítani a nem aktív szereplőket is. Az előrehaladás során pedig számos aktív és passzív tulajdonságot is elsajátíthatunk.

18bd7983f594 screenshotUrlA grafika nagyon pofás és remekül viszi tovább a Square Enix által csak HD-2D-nek nevezett vonalat a Star Ocean The Second Story R-ral. A korábbi remake-eknél már bevált metódus a 2D pixelart karakterek futtatása a nagy felbontású és kiválóan kidolgozott 3D környezetben, afféle 2,5D látványt biztosítva. A tesztet mi a PlayStation 5 változaton hajtottuk, ahol semmilyen problémába nem ütköztünk, sem a képi, sem a technikai, sem a képfrissítés vonalán. A hangok és a zenék is újra lettek keverve, amik szintén remek minőségben szólalnak meg a nem éppen rövid kaland során. Természetesen hosszú távon azért az ember agyára fognak menni a dallamok, de szerintem ez a zsáner és a hosszú játékidő egyértelmű velejárója.

Összességében pedig megállapíthatjuk, hogy a Star Ocean Second Story R egy remek játék, egy kiváló remake, mely páratlanul ki fogja szolgálni az eredeti játékot ismerőket és a szériával frissen ismerkedőket is. Kiválóan fog szórakozni bárki, aki a zsánerrel szimpatizál, nagyon jó szívvel ajánlom azonban az újonnan érkezőknek is, mert remek invitáció JRPG-k világában való mélyebbre merüléshez.

(A tesztpéldányt a CENEGA Hungary Kft biztosította.)

8.szék

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Ebenezer and the Invisible World – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Miyazaki új rajzfilmjéhez, A fiú és a szürke gémhez szinkronos előzetest kaptunk
Következő cikk A Top 10 film és még 100 példa, ahol szerepet kapott a narráció