Fejlesztő: Orbit Studio, Play on Worlds; Kiadó: Play on Worlds; Platform: PC, Switch, PS4|5, Xbox One & Series X|S
Charles Dickens Karácsonyi ének című regényét gondolja tovább ügyességi játék formájában az Ebenezer and the Invisible World.
Az üzletekben közel egy hónapja tombol a szeretet ünnepe által inspirált kapzsi értékesítési láz, ami voltaképpen – hasonlóan idő előtt – elérte a videojátékok világát is, hisz még csak november közepét írjuk, de már jó néhány témát érintő friss címet is bezsebelhetünk. Ezúttal az Ebenezer and the Invisible World című platformerrel foglalkozunk: a Viktoriánus korban játszódó adaptáció főszereplője Ebenezer Scrooge, aki összefog a kísértetekkel, hogy megmentsék a londoni munkásosztályt a jól szituált iparmágnás és kapitalista csatlósainak karmai közül. A város felfedezése során barátságos spirituszok csatlakoznak hozzá, akiknek megismerhetjük személyes történeteit és segítségükkel főszereplőnk új képességekre tesz szert, de ugyanakkor rosszindulatú rémségek is felbukkannak.
Tesztalanyunk gyakorlatilag tipikus metroidvania: az utcákat, épületeket és csatornákat felfedezve oda és vissza barangolhatunk, s a szellemek közreműködésével különböző feladatokat teljesíthetünk. Példának okán valakiket meg kell keresnünk vagy az éjszaka eljövetelével lámpákat kapcsoltathatunk, majd ezek végrehajtása révén egyedi támadási készségekkel gazdagodunk. A talentumok megszerzése után eljuthatunk a mindaddig bejárhatatlannak vélt területekre is. Így kaphatunk tárgyakat ládák szétzúzásával vagy akár a falakon áthaladva rátalálhatunk többek közt közelharci fegyverekre, hősünket erősítő ereklyékre, növényekre és persze kincsekre. Utóbbit a város egyik főterén található bolt két barátságos árusánál használhatjuk fizetőeszközként – természetesen talentumaink fejlesztése apropóján. A zöldeket pedig szintén némi tőke ellenében életerőnövelőkké kombinálhatjuk, nagyjából úgy, mint mondjuk a Resident Evilben. Persze az Ebenezer legkevésbé sem mondható horrorisztikusnak; ugyan a harci részeknél a karácsonyra fittyet hányva kissé erőszakos, de a sztorija egészen humorosra, míg a játékmenet ötletesen, néhol tanulságosan sikerült.
Kevés mentési pontot találni a terjedelmes méretű metropoliszban és sajnos a gyorsutazásként szolgáló vonatállomások elhelyezésével sem kényeztettek el bennünket a készítők, továbbá a mentési pontok ritkasága – főleg elhalálozásunk esetén – bosszantóan hat. Mindemellett valahogyan a zónák sem mindig vannak összehangban egymással. Nem azt mondom, hogy könnyű eltévelyedni, hiszen a térkép remekül asszisztál a tájékozódásban, hanem gyakran nem egyértelmű, hogy merre javallott tovább haladnunk. Az ereklyékről csak futólag ejtettem szót, nos közülük egyszerre csak négy darab lehet nálunk, ami nem éppen ideális mennyiség, hiszen víz alá is csak azzal tudunk lemerülni, illetve sok kvalitásunk csak e spéci felszerelések használatával teljesedik ki. Ezért pedig gyakran kell mazsoláznunk eme cuccok közül, ergo túl sokat időzünk az erre alkalmas menüben, noha maga a tiszta játékidő belefér bő 6 órába.
Mindenképpen pozitívan üdvözölendő, hogy Dickens klasszikus történetét ezúttal egy kicsit máshogy értelmezve prezentálták az alkotók, s a kézzel rajzolt grafika baromi látványosan sikerült. Csípem a pixel art külcsínt, de üdítő, hogy egy mászkálós játék végre nem erre a fajta megjelenítésre összpontosul, hanem sokkal inkább az egyediségre. A látványvilággal szimbiózisban a pályáknak zeneileg meg van a saját hangzatos tematikájuk, és tán ez kicsit giccsesnek mondható, de az ünnepi hangulatot ebből kifolyóan remekül adja át.
Legutóbb ezt teszteltük:
