Fejlesztő: Shift Up; Kiadó: Sony Computer Entertainment; Platform: PlayStation 5
A Shift Up első AAA játéka a Stellar Blade, ám sok fejlesztőcsapat, több hasonló kaliberű címmel a háta mögött is bátran jegyzetelhet az elkészült produktum láttán.
Azt gondolom azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy bár az USA nagy befolyással van az élet számos területére, a videójáték-iparban nem sikerült ezt az egyeduralkodást átörökítenie és itt inkább Japán a domináns, de mellettük számtalan ázsiai országból érkezik napról napra olyan anyag, aminek láttán leesik az állunk, de olyan szinten, hogy azt huzamosabb ideig kell keresgélnünk a nappali padlóján. Amikor kb. 5 éve megjöttek az első hírek a 2013-ban alakult, dél-koreai Shift Up fejlesztőcsapat Project EVE nevű alkotásáról, vegyesek voltak az érzéseim. Féltem, hogy túl szép az egész, hogy igaz legyen, féltem a túlságosan erős soulslike befolyástól és a manapság szinte kötelező multis vonaltól. De ahogy telt az idő és egyre többet tudtunk meg a Stellar Blade-ről, úgy lettem egyre izgatottabb és vártam napról napra jobban a megjelenést. A demót például direkt messziről kerültem, hogy semmi se rontsa el az első élményt, mert kifejezetten zavar, ha egy cliffhangerrel éheztetnek még néhány hétig, hónapig ezekben az esetekben. Így valóban kiéhezve ültem le első alkalommal és tényleg maradandó volt az első benyomás.
A Stellar Blade története szerint a távoli jövőben járunk, ahol egy Naytiba névre hallgató idegen, megszálló faj szó szerint leradírozza az emberiséget a Föld színéről. Öröm az ürömben, hogy a technikai fejlettségnek köszönhetően külső kolóniákra menekülve a maroknyi túlélő kitart, sőt felveszi a küzdelmet bolygónkért és az emberi faj túléléséért. A már említett fejlettség eredményeként az emberi testet olyan szinten tudják már testreszabni, hogy az ellenáll a legnagyobb nyomásnak, nincs szüksége oxigénre és egyéb emberfeletti tulajdonságokkal (akár külsőségekben is, ha értitek mire gondolok – kacsintás -) vértezhetik fel. Ilyen módosítások révén természetesen igencsak hatékony katonák is előállíthatóak, és persze főhősnőnk is egy ilyen egység részeként száll csatába az idegenekkel. Azonban, ahogy az ilyenkor lenni szokott, az akció balul sül el és szó szerint húsdarálóba kerülünk, ahonnan mi is csak egy helyi túlélő segítségével menekülünk meg. Ebből a vert helyzetből próbáljuk a feladatunkat mégis teljesíteni a cirka 25 órás főtörténet alatt. A történetről nem nagyon szeretnék többet elárulni, mert bár elég klisés az egész, de azért vannak itt-ott váratlan fordulatok és a tálalás is egészen jó, így ezt inkább tapasztalja meg első kézből, akit érdekel a cselekmény.
Játékmenet szintjén egy klasszikus hack and slash-sel van dolgunk, manapság divatos soulslike elemekkel tarkítva (jellemzően inkább Nioh megoldások, mint Dark Souls) és bár erősen érződik a NieR: Automata áthallás, engem jobban emlékeztet a PS2-PS3 erában megszokott God of War stílusra, némi Bayonetta érzéssel vegyítve. A Stellar Blade-ben azonban ezeket nagyon élvezetesen keverték és bár az elején volt számtalan olyan nehézségi tüske, aminél alapjáraton letettem volna a kontrollert, itt mégis tovább mentem és egy kis ügyeskedés után simán vettem a korábbi akadályt. Itt meg is említeném, hogy minden új képesség megszerzésénél áldozzatok egy kis időt annak elsajátítására (van mindegyikhez dedikált próbakör), mert ez az odafigyelés a későbbiekben nagyon meghálálja magát. Ügyesen váltogatják a közel- és távolsági harcot és miután minden képességünk feloldásra kerül olyan kombókat lehet összehozni, amik már önmagukban megérik a dicséretet. Természetesen egy mai játék már nem lenne az igazi RPG elemek nélkül, így itt is van képességfa, gyűjthető tárgyak és mellékküldetések tömkelege is, amiknek begyűjtése közel a duplájára tolják az amúgy sem karcsú játékidőt. Vannak mondjuk néhol olyan platfromer részek amiknél felemlegettem a készítők rokonságát, de szerencsére ezek elhanyagolható mennyiségben vannak jelen.
Technikailag is csak jókat tudok mondani a Stella Blade-ről, sőt nem túlzás azt mondani, hogy végre grafikailag is elégedett vagyok azzal amit a PS5-ből kisajtoltak, persze vannak azért elnagyolt részek, de úgy gondolom ezek az erőforrások jobb felhasználása, beosztása érdekében történtek és nem is annyira vannak szem előtt. A játék által elénk tárt világ valóban nagyon szép, jól átgondolt és lenyűgözően “nagy”. Na nem a bejárható területekre gondolok (bár azok sem kicsik), hanem a letűnt civilizáció monumentalitására, lépten-nyomon óriási szobrokba és egyéb lenyomatokra találunk, mely a valaha népes városok lakóinak zsenijét és persze hedonizmusát dicsérték. Egyszerűen jó ebben az urbánus, mégis ódon környezetben barangolni és az ember minden sarok mögé be akar nézni. Szerencsénkre a képfrissítéssel, a textúrákkal és úgy en bloc semmivel sincs gond, minden esetben nagyon stabil maradt a program, még az erősen izzasztó, “túlnépesített” helyzetekben is. Hangok tekintetében is jár a piros pont a készítőknek, ugyanis minden a helyén és jól szólal meg, kimondottan jó a 3D támogatott fejhallgatós élmény és a játék közben felcsendülő muzsikák is, bár mint mindig ez is lehetett volna kicsit bővebb, mert 50 órával a játék kezdete után már lehet nem simogatnak ugyanúgy a dallamok.
Összességében a Stellar Blade egy olyan meglepetés volt az idei felhozatalból, amit remélem még számtalan hasonlóan jó alkotás fog követni és nagyon remélem, hogy a Shift Up csak hasonló minőségű cuccokhoz adja ezentúl a nevét. Bár a játék nem váltja meg a világot, nem teremt új zsánert és erősen építkezik különböző klisékből, plusz ügyesen merít korábbi sikeres alkotásokból, mindezt olyan választékosan teszi, hogy azt sem fogja zavarni a végeredmény, aki ezeket már unalomig ismeri és tucatszor látta. A Stellar Blade egy igazán szép iparos munka, ami egy újabb érv amellett, hogy legyen otthon egy PlayStation 5 a tv mellett.
Legutóbb ezt teszteltük:
