Fejlesztő, Kiadó: Newfangled Games; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Gyerekkori élményeket hoz vissza a Paper Trail, amikor a szórakozáshoz elég volt egy ív üres papír, némi kézügyesség, no meg fantázia.
Menő dolog még manapság az origami? Azt tudom, hogy amikor én gyerek voltam (és a videojátékok is még csak a szárnyukat bontogatták, legalábbis idehaza mindenképp) akkor az volt. Őszintén teljesen lenyűgözött, hogy mennyi mindent létre lehet hozni egy egyszerű papírlapból mindenféle segédeszköz, tehát vágás és ragasztás nélkül. Az egyszerűbb darabokból jó pár még talán ma is megy fejből, de a bonyolultabbakba volt, hogy beletört a bicskám (akkoriban azért nem volt YouTube) és csak csodáltam, ha valaki viszont azokat is megalkotta.
A Paper Trail több fronton is kapcsolódik eme ősi japán művészeti ághoz. Egyrészt a története kapcsán (amire majd nemsokára kitérünk), de tulajdonképpen a játékmenete is egy piszok egyszerű mechanikára, a hajtogatásra épül. Egész egyszerűen megfoghatjuk a helyszínek szélén a képet és behajtogathatjuk (akár az oldalak közepét, akár a sarkokat felcsippentve (Nintendo Switch és Steam Deck tulajok előnyben az érintőképernyő révén). Ilyenkor megváltoznak a felülnézetes játék helyszínei és főszereplőnkkel olyan részeket érhetünk el amiket korábban nem, vagy olyan kapuk és egyéb lehetőségek tárulnak elénk, amelyek a továbbjutás kulcsát jelentik.
Nagyon egyszerű, mégis nagyon sokrétű lehetőségeket takar ez az adottság (ahogy az origami is), így nem válik egyhamar unalmassá, pláne, hogy időnként kapcsolók, tologatható szobrok, és teleportos ajtók bolondítják meg az alapötletet. De külön jópofa, hogy még az átvezető részekben is a hajtogatós mechanikát kell alkalmazni, hogy elénk táruljanak a történet részletei. Merthogy persze van egy nagyobb ívű sztori, melynek főszereplője a fiatal leányzó, Paige, aki a felnőtté válás küszöbén épp elhagyni készül a családi fészket, de arról még ekkor sejtelme sincs, hogy egy nagyon különleges utazáson vesz majd részt (velünk együtt).
Grafikailag rendkívül aranyos az egész látvány, nagyon cukin van megrajzolva a játék és teljesen olyan, mintha egy képeskönyvet lapozgatna az ember és annak lapjait simogatná. A 6-7 órás végigjátszás pedig komoly fejtörőket is felvonultat (sőt egyre komolyabbakat), így simán akad(hat)nak olyan részek, amikor az ember felteszi a kezét: hogyan tovább? Szerencsére egy nagyon humánus és ötletes hint rendszer is van a Paper Trailben, amely épp csak azt mutatja be, melyik szélet kell behajtogatnunk, de azt már nem mit kell utána csinálni. Menet közben még origami figurákat is gyűjthetünk, mert hogy Paige is nagyon szereti azokat és maga is készít ilyeneket (ez tehát a másik, korábban emlegetett kapcsolódási pont).
Ilyen az tehát, amikor valóban elég egy egyszerű ötlet ahhoz, hogy eladjon egy játékot. Elsősorban azok fognak jól szórakozni, akik kedvelik ezt a szépen rajzolt, képeskönyv stílust, valamint nem restek megdolgoztatni az agytekervényeiket. A Paper Trail későbbi pályái ugyanis még segítséggel is tudnak fifkásak lenni, szóval talán jobb pihenten nekiugrani a kalandozásnak, vagy akár apróbb etapokban, nem pedig egy végtében letudni. Utána meg egy kicsit másképp fogunk a világra nézni, de simán lehet hogy leporoljuk a régi origamis könyveinket, hogy hajtogassunk valami szépet.
Legutóbb ezt teszteltük:
