A bérgyilkos, aki nem is volt (Hit Man, 2023) rendezte: Richard Linklater, szereplők: Glen Powell, Adria Arjona, Austin Amelio, Retta, Sanjay Rao, amerikai akció-vígjáték, 115 perc, Netflix, 2023 (16)
Richard Linklater a Sráckor óta, azaz tíz éve nem készített igazán emlékezetes alkotást. Az egyik legjobb függetlenfilmes rendező az utóbbi időkben aktívan kereste a hangját, legutóbb a Netflixen az Apollo 10,5 nosztalgikus animációs darabbal jelentkezett, ami kedves, ámde idővel feledésbe merülő darab. Az idén már 64. évét betöltő gazdag karrierrel bíró direktor végre minőségben is visszatért, Glen Powell főszereplésével A bérgyilkos, aki nem is volt egy igazán érdekes és izgalmas mozira sikeredett.
Gary Johnson (Glen Powell) New Orleans-ben professzor egy egyetemen, mellékesen meg a rendőrségnek dolgozik és segít a szervnek lehallgatni olyan embereket, akik bérgyilkost akarnak felfogadni. A „csali-gyilkosnak” használt rendőrt azonban kis időre felfüggesztik állásából és Johnson lesz helyette a beugró. A nulla karizmával bíró tanárnak semmi kedve ehhez a munkához, ám a legnagyobb meglepetésre kiderül, hogy igazi színészi őstehetség és hihetetlenül profin képes improvizálni és eljátszani bármilyen rosszfiút. Idővel véglegesítik beosztásában és rengeteg potenciális bűnelkövetőt csalnak lépre a segítségével. Ahogy lenni szokott, megtörténik a baj: az egyik „ügyfelét”, a bántalmazó kapcsolatból menekülő Madisont (Adria Arjona) megsajnálja és inkább rábeszéli arra, hogy egyszerűen csak fogja a gyilkosságra szánt pénzt és lépjen le a férjétől. Ennek következménye az lesz, hogy a nő egyszeriben kivirágzik és hozzácsapódik az egyre nagyobb hazugságban élő Gary mellé, aki szintén egyfajta újjászületését éli meg Madison és a bérgyilkos alteregója által. Csakhogy egy idő után előkerül a volt férj, aki képtelen feldolgozni a szakításukat és rossz szemmel nézi az újdonsült gerlepárt.
A film alapja egy valóban létező Gary Johnson, aki Houstonban tanított a 80-as években és mellette nagyjából 70 letartóztatásban segédkezett a rendőrségnek. Linklater egy 2000-es évekbeli cikkben fedezte fel a történetét, majd Glen Powell segítségével (akivel már korábban dolgozott együtt) közösen forgatókönyvet írtak a sztoriból és érdekes adalékokkal színesítették. A meglehetősen alacsony költségvetés miatt az eredeti helyszín helyett New Orleans lett a porondja az izgalmas játéknak. A főszerepet természetesen Powell alakítja, aki a Top Gun Maverickben nyújtott alakításával lett igazán közismert, illetve a nemrég bemutatott Imádlak utálni romkomban szépfiúskodott Sydney Sweeney mellett. Forgatókönyvíróként – Linklaterrel szövetkezve – viszont most debütált egész estés filmben. 
Kisebb hibái dacára azt kell mondjam, hogy az eredeti alapsztorit remek filozófiai és pszichológiai kérdésekkel dúsították, ami nagyon érdekessé teszi az amúgy nem kevés meglepetést tartalmazó alkotást. A legérdekesebb húzás mindenképp az, hogy a teljesen jellegtelen Johnson kénytelen a sok általa kitalált bérgyilkos-sablon egyikében tartósan megragadni, majd emiatt lassan átvenni a figura személyiségét. Így az unalmas egyetemi előadásokat tartó Johnson észrevétlenül elkezd menő, szenvedélyes és izgalmas lenni.
Ha valaki esetleg kételkedett volna abban, hogy Powell jó színész, nekik különösen ajánlott megnézni ezt az átalakulást: simán elhisszük neki, hogy csak egy unalmas polgár, de az összes bérgyilkos karaktert szintén kiválóan és remek humorral hozza (személyes kedvencem a Danny Elfman külsejéről mintázott vörös hajú gyilkos prototípusa). Természetesen zsigerből hozza a laza karaktert is, aki mellett Adria Arjona tökéletes partner: kettejük összjátéka egyszerre vicces és feszült, csak úgy fűt belőlük a szexualitás. 
Magáról a sztoriról nem szeretnék túl sokat kifecsegni, mivel kisebb-nagyobb meglepetések és csavarok akadnak benne, melyek egy része kiszámítható, azonban sokkal érdekesebb a rájuk érkező reakció, ami miatt Linklater filmje különösen izgalmas és érdekfeszítő lesz. Ugyanis a film másik fő témája a komfortzónából való kijutás, amivel nem csak a karakterek próbálkoznak sikerrel, hanem maga forgatókönyv is képes olyan irányba terelni a cselekményt, ami nem a szokványosat adja. Rég írtak már olyan párbeszédeket, amikben ennyi feszültség és izgalom lett volna.
Viszont a pontozásnál azért látszik, nem volt teljes a siker és ennek két oka van. A kisebbik gond a költségvetés, ami szűk 9 millió dollár volt (mellesleg a Netflix 20 milliót fizetett a forgalmazásért), emiatt néha túl kicsinek és csöppet tévéfilmesnek tűnik a produkció. A nagyobbik baj a befejezéssel van: annak ellenére, hogy logikus a lezárás és még bátornak is mondható, ám meglehetősen erőtlennek és túl összecsapottnak hat. Talán több fekete humorral kellett volna megfűszerezni az egészet, és akkor a befejezést fel lehetett volna valamilyen szinten oldani.
Azonban eme problémák szinte eltörpülnek az erények mellett, amelyekből viszont bőven lehet mazsolázni: a két főszereplő játéka, a remek párbeszédek és cselekmény, Linklater profi rendezése és a filmbe beletett hatalmas szeretet és lelkese egy igazán izgalmas estét szerez minden nézőjének. És egyben egy bizonyíték is arra, hogy Glen Powell egy csodás felfedezése napjaink filmvilágának. Bízom benne, hogy nem csak színészként, hanem íróként is hallani fogunk még felőle.
