Fekete pont, forgatókönyvíró/rendező: Szimler Bálint, szereplők: Mészöly Anna, Paul Mátis, Kovács ‘Dadan’ Ákos, Mátis Inez, Lőkös Ildikó, Marozsán Erika, Nádasi László, magyar filmdráma, 119 perc, 2024, 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
A cica rúgja meg az iskolát
Nem mindegy, hogy rendszeretet vagy a rendszer etet, és te pedig nyeled a menzai mérget. Szimler Bálint úgy vés be egy óriási Fekete pontot az oktatás ellenőrzőjébe, hogy közben a fejünkre hulló ablakok alól eltáncoló kivert macskának érezzük magunkat szekunder szégyenünkben. 
Komoly tünete a jelenlegi oktatási válságnak, hogy egy éven belül a második megkerülhetetlen magyar alkotás mutatja meg mozgóképen, hogy mennyi sebből vérzik a teljesen elavult pedagógiai szemléletmód, amiben az iskolarendszereink működnek. Tavaly év végén a Magyarázat mindenre egy végzős, érettségiző diák kálváriáját mutatta be pár igen feszült napba sűrítve, most pedig egy szüleivel külföldről hazaköltözött ötödikes diák beilleszkedési kihívásait követjük végig egy egész tanéven keresztül a Fekete pontban. Bár mindkét film itthon játszódik, és nem titkoltan mutat fityiszt a honi oktatás fejeseinek, szerencsére olyan kérdéseket is felvet, amik már az egész nyugati kultúrában megjelenő iskolai problémákra is reflektálnak.
Palkónak hívják azt a szűkszavú, elsőre zárkózottnak tűnő, de valójában elég talpraesett, szimpatikus kölköt, aki eddig csak a német oktatáspolitika integrációjáról híres általános iskoláit élvezhette Berlinben. A kezdőképeken láthatjuk a Liszt Ferenc repülőtérre megérkezésüket anyukájával, majd Palkó hamar egy budapesti általános iskola vontatott, napon vigyázzban álló, évnyitója alatt a hőgutától ájuldozó gyerekei közt találja magát. Hol unalmában jobb ötlete nem lévén, leül a betonra. A pedagógusok a napszúrástól kábult gyerekek kezelésére rutinból felkészültek, de Palkó viselkedése teljes botrányt vált ki a tanári karban, hamar meglátjuk, hogyan utasítják helyre az őszinteségében renitens jövevényt. Ez az idegen test szimbólum nem csak a diákok között jelenik meg, hanem a tanári karba is új elem érkezik Juci néni képében (Mészöly Anna nagyon hatásos játékával erősít rá erre), aki pályakezdő tanárként saját korábbi negatív tapasztalatait szeretné felülírni azzal, hogy szakít a frontális oktatás leuraló megoldásaival. Engedi a diákoknak, hogy óra elején levezessék a feszültséget egy jókora üvöltéssel, a kőbe vésett tantervtől is hajlandó eltérni Petőfi megszerettetése érdekében, ami beláthatatlan következményekkel jár a tanári karrierjére nézve.
Tehát két irányból, a diák és a pedagógusi oldalról követünk két nagyon szerethető és szimpatikus fekete bárányt, akik sorra kapják a rendszertől a fekete pontokat. Ezzel a nagyon kiélezett képpel kíván Szimler Bálint rendező egy óriási, két óra hosszan visszavágni a poroszos alapokon nyugvó iskolarendszernek, aminek bevallottan ő is elszenvedője volt. Amerikából költözött haza a családja, mikor 9 éves volt, és maga is hasonló élményeken ment át, mint Palkó a filmben. Tehát az önéletrajzi ihlet teljesen ott van az első Fekete pontban. Rosszcsont gyereknek számított, minden tanévben begyűjtött átlag 30 beírást és ez a fenegyerekség az egész munkásságát áthatja. A Fekete pontot például 16mm-es filmszalagra forgatták, miközben a jelenetekben rengeteg improvizációs lehetőséget hagyott a színészeinek, beleértve a gyerekeket is, és teljes mértékben elzárkózott az állami támogatástól.
Az Eufória sorozattal már Hollywood-i körökben is befutott operatőr barátja, Rév Marcell csak emiatt a projekt miatt utazott haza, hogy a teljesen retro technikájú filmszalagos kamera szemcsés, raszteres képeit művészi módon kidolgozza. Jöttek mellé a támogató producerek, a tehetséges színészek, sikerült Palkó szerepére egy szintén külföldön tanuló, magyar diákot találni a hitelesség jegyében, tehát egy ideális együttállás alakult ki, hogy egy igazán ütős film születhessen. Szimler Bálint ügyesen várta ki a karrierjében azt a pontot, amikor számtalan rövidfilm, reklám és videóklip – valamint az ezekhez kapcsolódó Kodály- és Balaton Method projektjei után megalkossa az első nagyjátékfilmjét, ami a Locarnói Filmfesztiválon rögtön két díjban is részesült, és valószínű nem áll meg itt. 
De mitől működik a Fekete pont ennyire? Nagyon erős képekkel dolgozik, és nem csak Rév Marcell tolakodástól mentes, finom operatőri munkáján keresztül, hanem a történet tekintetében is. Központi motívum, ahogy a film egy pontján az iskola tipikus szocializmus alatt felhúzott épületéből az egyik emeleti ablak kihullik. Ez az esemény pedig egy olyan láncreakciót vált ki, amihez a film legemlékezetesebb jelenetei társulnak. Rengeteg időt töltünk a tanári szobában Juci nénit kísérve, aki igyekszik szót érteni feketeöves kollégáival. Fontos, hogy a film sokkal inkább pedagógusi szemszögből mutatja meg az iskola működését, nem pedig egy diák nézőpontú felnövéstörténetet kapunk. Valójában Palkó története sokkal inkább tünet, mint a dráma alapja, a valódi feszültségek a nevelők között vannak. Mindenki más túlélési stratégiával néz szembe az emberellenes körülményekkel, és ezt letaglózó látni. Például folyamatos vita van arról, hogy mit kezdjenek az udvarra beszökő éhenkórász macskával, pedig elvileg gyerekekkel is lehetne foglalkozni. Közben mégis olyan groteszk módon ismerős helyzeteket látunk, amin felderülünk. Az iskolába hívott kivitelező szakember és a gondnokkal megtámogatott humán tanár közötti párbeszéd benne lesz az év legjobbjaiban.
Mi az, ami túlzás a Fekete pontban? Ha valaki ennyire erős kritikai állítást tesz le az asztalra, mint Szimler Bálint, akkor vannak helyek, ahol elvetheti a sulykot. Ilyen az, hogy feltűnően sokat hangzik el a filmben a rendszer szó, pedig enélkül is világos, mire megy ki a játékfilm. Illetve van benne egy indokolatlanul kilógó, de rengeteg munkával előadott jelenetsor, ahol rengeteg gyerek mozog együtt egy már-már szürreálisan jól kidolgozott díszletben. Ez teljesen elüt az addig látott avítt iskolabelsőtől, és nagyon szerzői, művészieskedő hatást kelt, maximum elvont módon tudjuk ráilleszteni a Fekete pont témájára. Ez nem old a mondandó direktségén, inkább fokozza a rendezői felsőbbrendűséget.
Végül pedig nem lehet elmenni amellett, hogy lényegében egy örkényi hagyományokon nyugvó, abszurd tanmesét látunk, ahol a karakterek valójában eléggé fekete-fehérek. Mégis a környezet ábrázolása húsba vágóan valóságos. Ez persze lehet erénye is a filmnek, a Terry Gilliam, Michel Gondry szürreál vizuális stílus nem állna jól a Fekete pontnak, csak fontos érezni, hogy történet szempontjából közelebb vagyunk a Monty Python abszurditásához, mint egy dokumentarista alkotáshoz a sok briliáns, életszagú improvizáció ellenére.
Szimler Bálint filmje erős állítás. A közoktatás egy olyan téma, amivel kapcsolatban nagyon fontos a párbeszéd, mivel globálisan válságban van. Nincs felkészülve az új generáció igényeire, legyen az a digitális bennszülött gyerekek vagy a kulturális sokszínűség az osztályokban. Az Elfogy a levegő című székelyföldi magyar irodalomtanár meghurcolását bemutató film is pedzegetett fontos dolgokat a maga érzékenységével, a Fekete pont viszont ellentmondást nem tűrően mutat görbe tükröt a szisztémának, amiből nincs menekvés. Reméljük, az efféle szembenézés iskolapéldává válik, hogy ne macskásodjunk el a belenyugvásba, miszerint nem lehet ezen már változtatni.
