Január 2., rendezte: Szilágyi Zsófia, szereplők: Jóvári Csenge, Konrád Zsuzsanna, magyar játékfilm, 88 perc, 2024., 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
Házasság a boncasztalon
Az elválás akkor sem könnyű, ha az ember úgymond kívülállóként van jelen, kérdés, lehet-e egyáltalán így nevezni azt, aki a pár régi jóbarátja és végig kísérte ezt a kapcsolatot. A költöztetést magára vállaló Ági nem csak mások, de a saját kétségeivel is szembesül, amikor újra és újra keresztülhajt Budapest utcáin. Az Egy nap forgatókönyvíró-rendezője ismét egy napba sűrítve mesél el egy fájóan életszagú történetet, a Január 2. azonban több téren is más, mint az elődje. 
Ritka az, amikor szembesítenek minket a valósággal, a hétköznapok gondjaival és kihívásaival, de mi mégis élvezzük. Szilágyi Zsófia 2018-as Egy napja pontosan ezt tudta. Legújabb filmje, a Január 2. – ahogyan arra a cím is utal – az évkezdetkor játszódik és egy szétköltözés történetét meséli el…egy napban.
Klárának barátnője, Ági segít átvinni a holmikat a másik lakásba, miközben a gyerekekre a nagymama vigyázz, férje pedig hol tehetetlenül, hol pedig ingerülten szemléli az eseményeket. Többször fordulnak, az autóban beszélgetnek, így áll össze a történet néző számára és közben megismerkedünk néhány rokonnal, baráttal, ismerőssel is. A telezsúfolt autóval újra és újra keresztülmennek a városon, ezalatt Klára elmondja érzéseit és gondolatait szűkszavú barátnőjének. Ági lesz az, aki megteszi az első lépést és elkezdi a pakolást. Látszólag külső szemlélőként van jelen, de azon túl, hogy mozgatórugójává válik a szétköltözésnek, saját párkapcsolati dilemmáját is újraértékeli a napi történések, látottak és hallottak függvényében. 
Ahogy az egyik lakás fokozatosan kiderül, miközben a másik megtelik, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, véglegesebb a döntés és úgy változik a beszélgetés témája, dinamikája. Egy válás sosem két ember története, a rokonok, barátok és ismerősök is érintettek a dologban, akiknek ugyancsak meg kell barátkozniuk a megváltozott helyzettel. Ha van is, volt is beleszólásuk, a végső döntést nem ők hozzák meg.
Ami a Január 2. erénye, egyben az a hibája is, ugyanis túlságosan életszagú, így nagyon nehéz játékfilmként nézni és élvezni. Minden mondatában és mozzanatában visszaköszönnek a hétköznapok, a szereplők – akárcsak mi – gyarlóak és esendőek, igazából nincs kit szeretni, nincs kinek szurkolni, nincs kivel együtt érezni. Azt is mondhatnám, amennyivel érettebb, átgondoltabb ez a film az Egy napnál, annyival kényelmetlenebb beülni rá.
Mielőtt bárki azt gondolná, le akarom beszélni róla, egyáltalán nem. Amikor kijöttem a moziból valóban csalódott voltam, mert nem ezt vártam. Eltelt azonban hat év és amikor valaki a rögvaló ábrázolásában jeleskedik, ennyi idő alatt szinte biztosan fejlődik és szintet lép, így az Egy naphoz hasonlót vagy ne adj isten ugyanazt várni talán botorság volt a részemről. Napok, hetek teltek el a sajtóvetítés óta és ez a film még mindig foglalkoztat – nem csak azért, mert éppen írók róla -, újra és újra előveszem, átgondolom, megrágom. Ez pedig azt jelenti, hogy végső soron az alkotó elérte a célját. 
