Ezer bokszütés (A Thousand Blows) showrunner: Steven Knight, szereplők: Malachi Kirby, Erin Doherty, Stephen Graham, Hannah Walters, James Nelson-Joyce, Jason Tobin, angol drámasorozat, 6 rész, részenként kb. 50 perc, 2024, (16) Disney+
A gyarlóság színháza
A Birmingham bandájának készítője újabb mocsokból és nagyratörő álmokból összegyúrt történetet hozott a 19. század végi londoni East End legmélyéről, ahol a kocsmákban még mindig élet-halál viadalok folynak, és ahol női zsebtolvajok csoportja tervez egy igazán nagy fogást. Az Ezer bokszütés sötét, gyarlóan emberi, és egészen magával ragadó hangulatú sorozat Stephen Graham főszereplésével a Disney+-on.
Egy nő, két férfi, és a londoni East End, már önmagában ez is elég lenne felütésnek, de mindez ráadásul az 1880-as években játszódik, ahol a sötét alagutakból a Temzébe ömlik a vágóhídi állatok vére, és ugyanitt néha vaskos vásznakba tekert tetemeket vetnek fel a hullámok. Az utcákon a rendőrség és az alvilág egyaránt uralkodik, a házak és az udvarok egymásba érnek, a kocsma közepén bokszring van, a rumnak hívott lőrén túl pedig illegális fogadások is folynak, és az elhagyott lányok, ha nem akarnak a mocsokban név nélkül, és fájdalmasan gyorsan eltűnni, akkor tolvajbandába szerveződnek, miközben körülöttük minden poros, füstös, sötét és fullasztó.
Ráadásul a környéken beállt rend – mert bármilyen is volt eddig, legalább kiszámítható -, felborulni látszik azzal, hogy Jamaikából frissen megérkezik közéjük Hezekiah Moscow (Malachi Kirby), aki nem csak fiatal, ambiciózus, de ráadásul az ökölvíváshoz is van érzéke. Emiatt pedig az utcák koronázatlan királyának, Sugar Goodsonnak (Stephen Graham) az egyeduralkodása bizonytalanná válik, hiszen eddig az ő a keze ért el mindenhova, és az ő puszta ökle ütötte ki az összes kihívóját. Ráadásul kettejük között ott feszül egy nő, A Nő természetesen, Mary Carr (Erin Doherty), aki a Negyven Elefántnak hívott, lányokból és asszonyokból álló (egyébként történelmileg valós) tolvajbanda vezetője volt. Mary is legalább olyan erős karakter, mint ők ketten, és ő is egyre többet akar az élettől, miközben akaratán kívül a két férfi konfliktusának az okozójává is válik.
Az Ezer bokszütés mégsem romantikus sorozat, az érzésekkel sokkal szűkmarkúbban és szemérmesebben bánik, mint a vérrel és a fizikai erőszakkal, mert az utolsó szereplőig fájóan realista és kiábrándult benne mindenki. Az egy-egy önzetlen tettük pedig szinte kiviláglik a sikátorok sötétjéből, mert egyébként sokkal egyszerűbb, ösztönszerűbb érzések hajtják őket előre: túlélés és menekülés, bosszú és becsület, ambíciók és igazságtalanságok, ezek ütköznek össze a zsúfolt utcákon és az egymásba nyíló szobákban. Mert ez a város olyan, mintha önmagába záródna, minden mindennel egybeépült, a magánszféra nem létezik, úgy járnak-kelnek a szereplők a díszletek között, mintha egy hatalmas színpad lenne az egész.
A történet is legalább olyan sorsszerű is, mintha a deszkákon játszódna, hiszen amíg a felszínen ármányok és kalandok váltják egymást a bőrszagú kesztyűk és fordos alsószoknyák sűrűjében, addig a karakterek csak vergődnek a ki nem mondott érzéseik alatt, ezért aztán nincs is benne igazán nagyjelenet, vagyis van, szép emberi őrlődéseket mutat meg a sorozat, szinte némán, a túlélés kényszere alatt. A szereplők motivációja érthető, nézőként mindenki közel is kerül hozzánk, mégsem tudunk elköteleződni egyikük mellett sem teljes szívvel. (És ezzel nincs is semmi baj.)
A cselekmény önmagában is feszült, de a történet később nyit még a West End fényűző világa felé is, az ebből adódó konfliktus pedig egyelőre minden lépésükkel a nagyobb katasztrófa felé hajtja őket. (Az évad vége inkább kérdésekkel zár, mint megnyugtató válaszokkal, de a 2. évad már leforgatva, gyakorlatilag készen várja a bemutatási időpontot.) A sorozat ritmusa jó, nem Guy Ritchie módra őrült, hanem követhető, közepesen akciódús, de magával ragadó, mert leginkább annyira szereplő-, mint eseményközpontú. A látványt már említettük, tökéletes az atmoszférateremtés, gyönyörűek a jelmezek és a díszletek, egy pillanatig nem érezzük azt, hogy a színészek egy másik kort elevenítenének meg, minden olyan természetes.
Mégis a leginkább a színházi minőség marad majd velünk a végignézése után, az egymásba nyúló tökéletes díszletek és jelmezek, valamint a finom színészi játék. Mert összességében egy nívós szórakoztató sorozat lett ez, aminek nagyon várjuk a folytatását.
