Bionic Bay - játékteszt

Fejlesztő: Psychoflow Studio, Mureena Oy; Kiadó: Kepler Interactive; Platform: PC, PS5

Megvan az év egyik játéka. Ha valaki él-hal az indie címekért és szívesen tolna egy fizikán alapuló platformert, akkor a Bionic Bay semmiképpen ne kerülje el a figyelmét.

Azt hiszem nem fog kelleni különösebben senkivel vitába szállnom, ha azt állítom, hogy mind a Limbo, mind a Badland nagyon egyedi látványvilággal és hangulattal bír és instant klasszikusként emlegethetjük ezen játékokat (noha a második valószínűleg szűkebb körben ismert azért). Mindkettőnek alapeleme, hogy 2D platformer stílusban indultak és hogy spéci módon, gyakorlatilag csak árnyként láthatjuk a főhősöket, illetve magát a környezet egy részét is. Mi van, ha azt mondom, hogy ezen az ösvényen más is elindult?

A Bionic Bay egészen olyan, mintha a két cím szerelemgyereke volna. Ami talán azért nem is csoda, mert a két fejlesztőbrigád közül a Psychoflow ugyan (tajvani) újoncokból áll, de a Mureena Oy annak a Juhana Myllysnek az egyszemélyes “showja”, aki a Badland sorozat művészeti stílusáért és designjáért felelt. Az eredmény (fizikán alapuló, árnyékos platformer) így már nem annyira meglepő, de az azért a fair play jegyében mindjárt kijelenthető, hogy egyáltalán nem beszélhetünk szégyentelen lopásról és az új játéknak egészen saját karaktere van. Olyannyira, hogy sokkalta jobban megtekeri az agyunkat.

Sztori tekintetében nem terveztem sokat írni, már csak azért sem, mert a játék maga sem teszi. Legyen elég annyi, hogy egy tudóst irányíthatunk, egy különös biomechanikus világban, a feladat pedig az onnan való kiút megtalálása, egy speciális multifunkcionális eszköz segítségével. Na és pont ez adja meg a kaland savát-borsát, mert a klasszikus platfomer elemek, maximum az első pályán jelennek meg. Az izgalmakat inkább az szállítja, hogy tereptárgyakkal tudunk pozíciót cserélni (vagyis azokat teleportálni), de változtathatjuk a gravitáció irányát, lelassíthatjuk az időt korlátozott ideig, vagy szupererővel lökhetünk el egészen nagy tereptárgyakat is, hogy a vetődés képességét már nem is említsem, mert snassznak tűnhet a korábbiak fényében.

S hogy mindez miért olyan különleges? Több okból is. Egyrészt a 23 pályát felvonultató kaland nagyon aprólékosan megtervezett, igazán remek pályatervezést vonultat fel. Remekül vannak adagolva az új lehetőségek, egyedül csak abba tudnék belekötni, hogy bizonyos képességek néhol le vannak tiltva azután, hogy már megtanultuk őket (pedig milyen jól jönnének). De még ez is megbocsátható a Bionic Bay-nek, hiába a halálos csapdák (lézerek, célkövető rakéták, körfűrészek, hatalmas mélységek) tömkelege, keményen oda fogunk ragadni a képernyők elé. Vigyázat! Piszkosul addiktív!

Pedig a látvány szépsége nem a hardver megizzasztása révén valósul meg – jellemző, hogy az egész játék 500 MB körül van. A kézzel rajzol pixel art stílus nagyon szépen meg van valósítva, a valós fizika pedig olyan hab a tortán, ami akár egymaga elviszi a hátán az egészet. A kampányt végigjátszása mellett pedig aszinkron multit is kapunk, vagyis a játék egyes pályaszakaszait külön kiemelték a készítők és pár órás bontásban rotálva speed runokat nyomhatunk rajtuk, természetesen más játékosok ghostjait vizslatva és ellenük versenyezve (persze hogy top listák is vannak).

Akinek még erre is van igénye, az a főhőst magát is kusztomizálhatja, ha valaki a Bionic Bay rabjává válik, lehet ezzel is sok időt eltölt majd. A lényeg viszont, hogy megússzuk épp bőrrel, vagyis ne égjünk, fagyjunk, nyomorodjunk meg vagy robbanjunk fel ebben a különös világban. A spéci képességek meg olyan jól működnek, hogy hamar más játékokban is azon kapjuk magunkat, hogy hiányoznak és milyen jól jönnének. Ha egy játék el tudja érni azt, hogy akkor is ott motoszkál a fejünkben, amikor nem is azzal foglalkozunk, akkor lehet mondani, hogy elérte a célját. Már most merem mondani, hogy az év indie szavazásain ott lesz a legjobbak között, így nem is érdemes a beszerzésével nagyon vacakolni. Pláne, hogy ha valaki április végéig beszerzi, akkor 10%-os kedvezmény illeti meg.