Fejlesztő: Sandfall Interactive; Kiadó: Kepler Interactive; Platform: PC, PlayStation 5, Xbox Series S/X
A tavaszi dömping során egy igazán különlegesnek tűnő címmel is birkózhatunk, de mindenképpen a legnagyobb meglepetése a Clair Obscur: Expedition 33.
A Clair Obscur: Expedition 33 egy olyan megjelenés, ami az amúgy idén kimondottan erősre sikerült tavaszi szezonban is hoz egy különleges atmoszférát a képernyőinkre. A bejelentésnél máris felkeltette a figyelmemet az erős és egyedi vizuális világával és a pazar grafikához képest nagyon elütő – bár általam kimondottan kedvelt – körökre osztott JRPG harcrendszerrel. Az érdeklődésemet pedig tovább fokozta a felszín kapargatása után kiderülő apróság, mely szerint a fejlesztésért felelős Sandfall Interactive egy maroknyi, mindössze 30 fős csapat, akiknek az alanyunk az első hivatalos megjelenése. A fentiek értelmében pedig már az is megsüvegelendő teljesítmény lenne, ha a trailerekben prezentált látvány mellett optimális futás és elfogadható játékmenet lenne, azonban ennek a néhány embernek sikerült felülmúlnia az elvárásaimat, annak ellenére, hogy azért maradt bennem némi tüske is.
A Clair Obscur: Expedition 33 története egy fura, szürreális világban játszódik, melynek teljhatalmú ura vagy inkább úrnője, a Festőnő a világtól elszigetelten élve dönt a halandók sorsáról. Minden évben felül írja, hogy a festményeként kezelt világban ki is legyen az aki él és, ki az aki nem. A sorsukra hagyottak azonban ebbe nem akarnak beletörődni, így évről évre, számozott expedíciót indítanak, amik egyetlen célja eljutni a Festőnőhöz, hogy végleg megállíthassák a haláluk megfestését. Így kerül képbe főhősünk Gustave is, aki a 33-as számú expedíció vezetőjeként indul küldetésére, ami gyorsabban fut zátonyra, mint azt várnánk. A rázós indítás követően pedig a csapatunk túlélőinek felkutatása után vetjük bele magunkat a ránk váró, igencsak rázós kalandokba.
Az imént említett kalandok egy némileg nyílt világú JRPG medrében folynak majd, leginkább a francia, boldog békeidőknek tartott, az 1800-as évek végét idéző miliőben, de lesz azért itt némi steampunk áthallás is. Sajnos a terület, mint már írtam nem teljesen nyitott, inkább amolyan Final Fantasy XVI szerű, külön részekre osztott, ott is erősen irányítottan bejárható, így akik a klasszikus elveszős felfedezések hívei, ebben az aspektusban némileg csalódni fognak. A Clair Obscur: Expedition 33 készítői bedobták a veterán JRPG fanok kedvencét, a körökre osztott harcot, amit némileg interaktívvá tettek, ugyanis kiegészítették egy manapság divatos, soulslike-okból ismert valós idejű parry és dodge rendszerrel, ami egészen egyedivé teszi a küzdelmeket és miután felvesszük az adott ellenfelek ritmusát. Fontos megjegyezni, hogy ebből a metódusból fakad egy olyan aspektus is, mely szerint normál nehézségi fokozaton, azért meg kell küzdeni az életben maradásért. Én személy szerint ennek örültem, de biztos lesz akinek ez nem lesz a szíve csücske ez a fokú nehézség.
Ezentúl pedig minden mást megtalálhatunk a Clair Obscur: Expedition 33-ben, amit egy jól összerakott JRPG-ben keresnénk. Van fejlődési rendszer, a csatákért tapasztalati pontokat, pénzt és egyéb erőforrást kapunk, amikből fejleszthetjük karaktereinket és emellett számos varázslatot és egyéb képességet is elsajátíthatunk. Szintén a soulslike játékokat idézi meg a bonfire rendszer, melyet a korábbi expedíciók zászlajai reprezentálnak és ezen pontokban van lehetőségünk életünket feltölteni és elmenteni az aktuális állapotot. De csak óvatosan a használatukkal, mert a környéken portyázó ellenfelek is újraélednek az érintése hatására! Alsó hangon egyébként 30 órányi tömény izgalmat remélhetünk, azonban ügyesség és felfedezési kedv arányában azért ez egy kissé növelhető válik.
Akik láttak már bármilyen képi anyagot a játék kapcsán, azok biztosan elégedettek voltak azzal amit az Unreal Engine 5-ben a képernyőinkre hegesztettek a fejlesztők. A látvány önmagáért beszél, legyen szó akár a stílusról, akár a megvalósítás minőségéről és mindezt úgy sikerült elérni, hogy Xbox Series X-en hibával, akadással és problémával nagyon elvétve találkoztam csak. A látvány mellett azonban ne menjünk el a hangzás mellett sem, ami szintén kimondottan igényesen, magas művészeti színvonalon került tálalásra. Szépek és erőteljesek a zenék, monumentálisak a hangeffektek és mindemellett angol és francia szinkron is elérhető, amiben a színészek ugyancsak kitűnő munkát végeztek, tehát AV fronton sem lehet okunk a panaszra a Clair Obscur: Expedition 33 kapcsán.
Összességében tehát elmondható, hogy Sandfall Interactive elég komoly névjegykártyát tett le az asztalra, ugyanis a Clair Obscur: Expedition 33 egy kimondottan élvezetes és technikailag is jól kivitelezett játék. Itt-ott kisebb hiányosságok előfordulnak és lehet néha kissé egysíkúvá válhat a rengeteg harc is, de ennek ellenére az összkép egy igazán profi cuccot fest le és tár elénk. Bízunk benne, hogy a fejlesztők megtartják a jó szokásukat és ezt az anyagot megszületése után már ez is marad a nívó.
Legutóbb ezt teszteltük: