Bravely Default Flying Fairy HD Remaster – játékteszt


 

BravelyDefaultFlyingFairyHDRemaster key art

Fejlesztő: Cattle Call Inc.; Kiadó: Square Enix; Platform: Nintendo Switch 2

A Nintendo Switch 2 egyik nyitó címeként térhetünk vissza az eredeti Bravely Default világába egy csinos kis felújítás keretein belül.

A Bravely Default Flying Fairy HD Remaster megérkezése igazi ünnep a JRPG-rajongók számára, hiszen a 2014-ben 3DS-re debütált klasszikus most új fényben, de a régi élménnyel tér vissza a Nintendo Switch 2-re. A Square Enix és a Cattle Call Inc. csapata azonban nem egy teljes remake-kel, hanem egy alaposan feljavított, modernizált újrakiadással örvendeztette meg a sorozat kedvelőit, amely hűen őrzi az eredeti varázsát, miközben igyekszik megfelelni a mai elvárásoknak is, így akik eddig kacérkodtak az első résszel, most egy modernizált köntösben tudnak enyhíteni az éhségen.

20250626185822 01JYCERSNTTXB84YHMKMMHHKH9

A játék története klasszikus fantasy alapokra épül: négy hős – Tiz, Agnès, Ringabel és Edea – indul útnak, hogy helyreállítsák a világ egyensúlyát az elemi kristályok megmentésével. A sztori nem titkoltan merít a Final Fantasy-játékokból, hiszen itt is óriási kristályok, világot fenyegető kataklizmák és a felnőtté válás útjára lépő fiatal hősök kálváriái várják a játékost. A történetvezetés organikus, a karakterek fejlődése pedig hitelesen ábrázolt, még ha a sokat látott JRPG játékosok számára nem is tartogat túl sok meglepetést. A Bravely Default Flying Fairy HD Remaster világépítésének egyik legnagyobb erőssége a diorámákra emlékeztető, festményszerű látványvilág, amely a 3DS-es eredetiben is lenyűgöző volt, de a HD Remasterben még inkább érvényesül. A városok, falvak és dungeönök részletgazdag kidolgozása, a kézzel festett hátterek és a magasról betekintő perspektíva egyedi hangulatot kölcsönöz a játéknak.

20250626185829 01JYC723S0PY8HPYQ7YQVACFTE

Az eredeti Bravely Default egyik legnagyobb JRPG-s újítása a „Brave & Default” harcrendszer volt, amely a klasszikus körökre osztott harcrendszert frissíti fel és természetesen ez a felújításban sem változott. A játékos minden körben dönthetett: „Brave” módban előre elhasználhat több akciópontot (BP), hogy egymás után többször támadjon, vagy „Default” módban védekezik, BP-t gyűjt és későbbre tartogatja a támadásait. Ez a rendszer komolyabb stratégiai mélységet adott a harcoknak, hiszen mérlegelni kellett a kockázatot: ha túl sokat „brave-elünk”, akár több körre is védtelenek maradhattunk. A Bravely Default Flying Fairy HD Remaster kasztrendszer (job system) szintén a Final Fantasy V örökségét viszi tovább: több mint 20 választható kaszt, rengeteg kombinációs lehetőség, és a karakterek szabadon fejleszthetők, testre szabhatók. Ez a szabadság hosszú távon is változatossá teszi a játékmenetet, még ha a harcok idővel kissé repetitívvé is válhatnak.

20250626185808 01JYM7VQY46SBKF6NVX2MQGYQ4

A Bravely Default Flying Fairy HD Remaster egyik legjobb újítása a harc tempójának gyorsításának lehetősége: már a játék elején beállítható másfélszeres vagy akár kétszeres sebesség, így a csaták jóval pörgősebbek lettek. Ez a modernizáció kifejezetten jól áll a játéknak, hiszen a 3DS-es előd lassabb ritmusa ma már nehezebben lenne élvezhető. A HD Remaster legszembetűnőbb újítása természetesen a feljavított grafika. A 3DS homályosabb képei helyett most már nagy felbontásban, élesebb textúrákkal, részletesebb modellekkel élvezhetjük a játékot, bár a karaktermodellek néhol még mindig kissé kockásak, és a vizuális világ összességében nem éri el a legújabb indie JRPG-k szintjét, azért összességében egy nagyon erős, művészi látványvilággal van dolgunk. Kézikonzol módban az elénk táruló kifejezetten szép, de nagyképernyőn már jobban kijönnek a technikai kompromisszumok. A zenei anyag továbbra is kiemelkedő: a játék soundtrackje a JRPG-műfaj egyik legjobban sikerült darabja, a remasterelt változatban pedig még tisztábban, gazdagabban szólalnak meg a dallamok.

20250626185841 01JYBZCVASVJ7Z1HX5T0JYXF3B

A Switch 2-es felújított verzió nemcsak grafikai ráncfelvarrást kapott, hanem két új minijátékot is, amelyek kihasználják a konzol kettős egérvezérlését. Ezek azonban inkább apró időtöltések, semmint a játék fő attrakciói, és főleg a rajongók számára jelenthetnek érdekességet. Az AR-videók most már bejárható, forgatható, zoomolható formában érhetők el, de ezek jelentősége elhalványul, ha nem ismerjük az eredeti 3DS-es megoldásokat. A felhasználói élmény skálázása is kifejezetten jól sikerült, a menük átláthatóbbak, a kezelőfelület modernizált, így a játék kényelmesebben játszható, mint valaha.

A Bravely Default Flying Fairy HD Remaster tökéletes belépő lehet azoknak, akik lemaradtak az eredeti 3DS-es klasszikusról, de a nosztalgiázni vágyó veteránok is örömüket lelhetik benne. Bár a grafikai megvalósítás nem mindenhol korszerű, a gyorsított játékmenet, a továbbra is kiváló harcrendszer és a szerethető világ minden hibájával együtt is kiemelkedő JRPG-élményt kínál. Aki szereti a klasszikus, SNES-korszakot idéző szerepjátékokat, annak kihagyhatatlan darab – még akkor is, ha a történet és a karakterek már nem tudnak újat mutatni a műfajban jártas játékosoknak.

8.szék

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Ruffy and the Riverside – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Wes Anderson Rupert Friend és Michael Cera társaságában megint készített egy kisfilmet a híres tollgyártónak - videó
Következő cikk Emma Stone és Yorgos Lanthimos ötödször forgatott együtt, itt a Bugonia őrült trailere