Fejlesztő: Zockrates Laboratories UG; Kiadó: Phiphen Games; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Bájos folyóparti mesevilágba kalauzol a Ruffy and the Riverside, ami ideig-óráig leköt, aztán meg már az egyéni vérmérséklet dönt, hogy maradunk-e a történet végéig.
Sokszor ellőttem már ezt a patront, de már fél siker, ha egy játéknak van annyira egyedi látványvilága, hogy már ránézésre egyértelműen fel lehet ismerni a tömegben. Félelmetes mennyiségű cím jelenik meg nap mint nap, így igen nagyszámú konkurenciával kell megküzdeni a játékosok figyelméért. A Ruffy and the Riverside ezt úgy érte el, mintha összecsődített volna egy csapat tehetséges kisiskolást, lehetőséget adva, hogy a még szárnyait bontogató tehetségüket pár bájos rajzon keresztül tárják a világ elé.
Az alapvetően 3D-s platformer ugyanis 2D-s szereplőkkel és tereptárgyakkal operál (egészen a Paper Mario-t az eszünkbe juttatva), a művészeti stílus meg tényleg olyan, mintha egy gyerekkönyv elevenedett volna meg, de közben persze azért látható, hogy nagyon is tudatos és egységes az elképzelés. Ruffy maga is egy elég kajla figura, egy kicsit rejtélyes, maszkos karakter, ezt ellenpontozandó hatalmas vigyorral az arcán. Feladatunk pedig az ügyeletes főgonosz, Groll leigázása, akinek ördögi tervei között első helyen Riverside leigázása és nyomorba taszítása áll.
Meg kell valljam, hogy a sztori nem a legerősebb alkotóeleme a Ruffy and the Riverside-nak, ami nem jelenti azt, hogy rossz volna, csak hogy nem tudja azért hosszútávon fenntartani a figyelmet. Sokat segített volna (örök vesszőparipám) egy teljes szinkron, de indie fejlesztés lévén ennek az anyagi vonzata nem tette lehetővé a fejlesztők számára. Így viszont azt veszi észre a játékos, hogy elkezdi elnyomogatni a sokszor méretes szövegeket, mondván a küldetéseket úgyis el lehet érni a későbbiekben, ahol a végigjátszás szempontjából számító lényeg le van írva, de máskülönben is kaphatunk jó pár tippet.
Ami a játék fő vonzereje viszont, az egy nagyon jól eltalált alap játékmechanika – a textúrák cserélgetésének lehetősége. Föl kéne jutni egy vízesés tetejére? Mi sem egyszerűbb, másoljuk le a közeli fa leveleit, illesszük a hatalmas vízoszlopra és már indulhat is a mászás. Ugyanígy akadnak kő-fa, jég-láva, hold-nap motívumok és megannyi más. Tényleg kreatív a dolog, viszont ahogy minden ötlet, ez is kipukkan egyszer. Például ott, hogy nagyon is kontrolláltak ezek a cserék, nem mindenhol ereszthetjük el a fantáziánkat, mert van ahol nem tudjuk használni.
Pedig milyen jó is volna így, hiszen a Ruffy and the Riverside alapvetően open world felépítésű. Akad a főküldetések mellett egy rakás mellékszál és jó néhány segítő, mint Pip a méhecske, Sir Eddler a vakond, vagy Silja a bölcs teknős. Mindannyian jó társaságot és sok segítséget jelentenek számunkra. Összesen hét nagy régióban garázdálkodhatunk az 5-6 órás végigjátszás során és megannyi őrült feladatban lesz részünk a szalmabála futamoktól kezdve a 2D-s mini pályákig (sőt, psszt! bandaháborúba is keveredhetünk).
Az irányítással nincs különösebb gond (igaz picike farigcsálás még ráfért volna), a textúra cserés mechanika érdekes (csak korlátozott), a nehézség meg pont annyira kihívás, hogy még jól érzi magát az ember tőle. Azonban hiába mindez, plusz a művészeti irány bájossága – a nem kifejezetten eredeti sztori és szinkron hiánya egy idő után unalomba fullasztja a játékot. Azt gondolom, a stílus szerelmeseinek is érdemes akkorra időzíteni, amikor nincs más érdekes inger, hogy nyugodtan el lehessen mélyedni benne, máskülönben elkalandozhatunk majd. A sztori egy méretes cliffhangerrel zárul, így van esély, hogy Ruffyt még viszontlátjuk, és közben reménykedhetünk, hogy a készítők is fejlődnek, hogy picit jobban lekössék majd a figyelmünket a folytatással.
Legutóbb ezt teszteltük:
